Az EU-n kívülről érkezők bevándorlásának csökkentésére törekszik a brit kormány

A foglalkoztatást ösztönző előírások szigorításával igyekszik a brit kormány csökkenteni az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számát.

David Cameron miniszterelnök szerdán a londoni alsóházban arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a kormány a brit belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független testületként tevékenykedő bevándorlási tanácsadó szervezettől (Migration Advisory Committee, MAC) kért állásfoglalást több olyan intézkedéstervezetről, amelyek célja az, hogy a munkaadók számára kevésbé legyen vonzó, illetve könnyű a nem EU-tagországokból érkező munkavállalók toborzása és alkalmazása.

 

A szigorítási tervek között szerepel annak a minimális bérnek a felemelése, amelyet a munkaadónak igazolnia kell ahhoz, hogy az EU-n kívülről toborzott munkavállaló vízumot kaphasson. Emellett a brit kormány úgynevezett "szakképzési illetéket" is ki akar róni azokra a vállalatokra, amelyek nem EU-tagországokból érkező alkalmazottakat foglalkoztatnak. Az ebből befolyt összeget a brit fiatalok szakképzésének fejlesztésére fordítanák. Állásfoglalást kért a kormány arról a tervről is, amelynek alapján a jövőben csak olyan nem uniós külföldi állampolgár kaphatna munkavállalói vízumot, aki szakképesítése révén Nagy-Britanniában hiányszakmának számító területeken tud elhelyezkedni, illetve valamely speciális szakterület magasan képzett szakértője.

 

Szerdai parlamenti felszólalásában Cameron kijelentette: a brit vállalatok számára eddig túlságosan könnyű volt a külföldi munkaerő toborzása, és ezért nem fordítottak időt és energiát a hazai munkaerő továbbképzésére. A munkáltatói oldalt képviselő szervezetek azonban bírálják a tervezett intézkedéseket. Simon Walker, az Institute of Directors (IoD) nevű brit vállalatvezetői szövetség vezérigazgatója szerdán a BBC-nek kijelentette: a költségoldali ösztönzők szigorítását célzó intézkedések aligha érhetnek célt, mivel a külföldi munkaerőt alkalmazó brit vállalatok alig 4 százaléka toboroz más országokból munkavállalókat kifejezetten költségtakarékossági okokból.

 

Walker szerint a brit gazdaság igen erőteljesen rá van utalva a szakképzett külföldi munkaerőre és szakértőkre. A Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgató-helyettese, Katja Hall a kormány intézkedési terveiről azt mondta: a CBI megérti a bevándorlással kapcsolatos lakossági aggályokat, de erre nem a magasan képzett munkaerő beáramlásának korlátozása a megfelelő válasz. Hozzátette, hogy a magas képesítésű külföldi munkavállalók magukkal hozzák különleges szakképzettségüket, adót fizetnek Nagy-Britanniában és hozzájárulnak a brit gazdaság növekedéséhez.

 

A kormányzó brit Konzervatív Párt évekkel ezelőtt meghirdetett célja a nettó bevándorlás leszorítása évi több százezerről néhány tízezerre, a folyamat azonban ezzel ellentétes irányban halad. A brit statisztikai hivatal (ONS) a minap tette közzé legújabb éves összeállítását a migrációról, és az adatok szerint a tavalyi naptári évben nettó 318 ezer volt a Nagy-Britanniában tartósan letelepülő új bevándorlók száma az egy évvel korábbi 209 ezer után. Az ONS statisztikailag szignifikánsnak nevezte a nettó bevándorlás egy év alatt mért növekményét.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: