Törvényjavaslat az Astra ügyfelei által okozott kgfb-károk rendezésére

Az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat alapján a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által kezelt Kártalanítási Számla előlegezné meg a kifizetését azoknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károknak, amelyeket a felszámolás alá került román Astra S.A. Biztosító magyar fióktelepének ügyfelei okoztak.

A  Bánki Erik és Cseresnyés Péter fideszes képviselők pénteken a parlament elé terjesztett javaslata alapján a kifizetett összeget a MABISZ követelheti a felszámolási eljárásban a fióktelepen, illetve az anyavállalaton.
    

Az Országgyűlés honlapján megjelent és a kihirdetését követő napon hatályos törvényjavaslat egyúttal rendezi a csődbe ment biztosító kgfb-s ügyfeleinek új szerződéskötését is. A javaslat szövege értelemszerűen nem nevesíti az Astra Biztosítót, hanem általánosságban fióktelepről beszél, de az indoklás már az Astra csődjét nevezi meg a biztosítási és a kgfb törvény módosításának az indokaként.
    

A román pénzügyi felügyelet augusztus utolsó napján vonta vissza az Astra S.A. működési engedélyét, egyúttal kezdeményezte a biztosító felszámolását is. Amíg a román bíróság nem rendeli el a felszámolást, a károk kifizetésére addig is köteles lenne a biztosító - és a fióktelepe -, mind az uniós, mind pedig a magyar szabályok szerint. A román felügyelet ugyanakkor a fióktelepnek is megtiltotta - a magyar álláspont szerint jogellenesen - a kárkifizetést.
    

Amikor a román bíróság - vélhetően több hónap múlva - elrendeli a felszámolást, a magyar károsultaknak is a román garanciaalap fizet, amelyben van elegendő pénz erre.
    

A jogszabálymódosítás másik eleme a kgfb-szerződések sorsának a rendezése. A fióktelep ügyfeleinek jelenleg lehetőségük van biztosítási szerződésük közös megegyezéssel történő megszüntetésére a biztosító fióktelepétől levélben kapott megállapodás aláírásával és visszaküldésével . Ez a megoldás azonban nem rendezi az összes szerződés megszűnését, így a törvényjavaslat lehetőséget ad "átkötésre", amelyek alapján - amennyiben korábban nem szűnt meg - az új szerződés megkötésével a régi szerződés megszűnik, tehát a fedezet folyamatos marad. Erről a tényről az új biztosító 15 napon belül értesíti a kötvénynyilvántartó szervet, amely szintén 15 napon belül a régi biztosítót értesíti - áll a javaslat indoklásában. (MTI)

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás:

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás: