A nap, amikor a bérlet pénzügyi lízinggé vált

A jogi szakma évtizedes vágyát teljesítette az új Ptk., amikor a nevesített szerződések közé beemelte a pénzügyi lízinget. Az új szabályozás azonban számos olyan elemet tartalmaz, amelyek mind adózási, mind jogi szempontból nem várt meglepetést okozhatnak az óvatlan gazdasági szereplők számára.

Az új Ptk. hatályba lépését megelőzően a pénzügyi lízing fogalmát kizárólag pénzügyi tárgyú jogszabályok szabályozták. A hitelintézeti törvény (Hpt.) szerint a felek megállapodása, egyéb feltételek mellett, akkor minősül pénzügyi lízingnek, ha a lízingbe vevő a szerződés alapján jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a teljes lízingdíj, valamint a maradványérték megfizetésével a dolgon tulajdonjogot szerezzen. A Hpt. ezen logikáját azonban az új Ptk. nem vette át. 

 

A legjelentősebb eltérés, hogy az új Ptk. alapján pénzügyilízing-szerződésnek minősül minden olyan megállapodás, amely alapján a használatba vevő fél a szerződés tárgyát képező dolgot annak gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig használhatja; vagy ha a használatba vevő fél által fizetendő díjak összege eléri vagy meghaladja a dolog szerződéskötéskori piaci értékét. Mindez független attól, hogy a használatba vevő fél jogosult-e a szerződés alapján a dolog tulajdonjogának megszerzésére.


Jogi komplikációk…

Az egymástól eltérő pénzügyilízing-definíciók azonban számos jogi komplikációhoz vezetnek. Az új Ptk. fenti definíciója alapján, gazdasági tartalmuk szerint pénzügyilízing-szerződésnek minősülnek a felek által esetleg bérleti szerződésnek nevezett azon megállapodások is, amelyek alapján a „bérlő” által a futamidő alatt fizetett díjak összege eléri vagy meghaladja a dolog szerződéskötéskori piaci értékét. Ez pedig több szempontból is érinti a felek jogait és kötelezettségeit. Így például az új Ptk. alapján a lízingbe adás tényét és a lízingbe vevő személyét a lízingbe adó köteles bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba, illetve a hitelbiztosítéki nyilvántartásba. Ennek elmaradása a lízingbe adóra nézve bizonyos esetekben hátrányos következményekkel járhat. Ahhoz, hogy ezen hátrányokat elkerülje, egy bérbeadónak egy hosszú időtartamú bérlet esetén észnél kell lennie és tudatában kell lennie annak, hogy ő a Ptk. rendszerében már nem pusztán bérbeadónak, hanem pénzügyi lízingbe adónak is minősülhet.

 

Gyimesi Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje szerint a pénzügyi lízing eltérő Ptk.-beli és Hpt.-beli definíciója engedélyeztetési kérdéseket is felvet. Felmerül annak a kérdése, hogy szükséges-e az MNB engedélye azon ügyletekhez, amelyek a Ptk. alapján pénzügyi lízingnek minősülnek, még ha a Hpt. szerint nem is azok. Ebben a kérdésben szerencsére már rendelkezésre áll egy MNB–állásfoglalás, amely szerint pénzügyi lízing nyújtásához csak abban az esetben szükséges az MNB engedélye, ha annak tekintetében a Hpt.-ben meghatározott valamennyi fogalmi elem teljesül. Így egy hosszú távú bérlet vételi jog nélkül nem teremt engedélyeztetési kötelezettséget, még akkor sem, ha az kimeríti a Ptk.-beli pénzügyi lízing fogalmát.

 

...és áfadilemmák

Az új Ptk. hatályba lépésével párhuzamosan, még ha nem is feltétlenül annak eredményeként, módosult a pénzügyi lízing áfabeli megítélése is.

A korábbi gyakorlat alapján egy lízingügylet attól függően minősült áfa szempontjából szolgáltatásnyújtásnak vagy termékértékesítésnek, hogy az „nyílt végű” vagy „zárt végű” volt-e. Azaz, ha a futamidő elején még nem volt biztos, hogy a bérlő a futamidő végén megszerzi az eszköz tulajdonjogát (mert arra például csak vételi opciója volt), akkor a lízingre irányadó áfát csak az egyes lízingdíj-részletek felmerülésekor, időben elnyújtva kellett megfizetni.

 

Az Európai Unió Bíróságának (EUB) újabb ítélkezési gyakorlata azonban ezt a megközelítést felülírta. Az új Ptk. által is alapul vett számviteli standardokra hivatkozással az EUB immár több ízben kimondta, hogy a tulajdonjog futamidő végén történő átszállásától függetlenül is, ha a konstrukció az eszköz tulajdonlásával járó összes kockázatnak és haszonnak az átruházásával jár (például azért, mert az esedékes lízingdíj-részletek jelenértéke gyakorlatilag azonos a termék forgalmi értékével), ez már elegendő lehet ahhoz, hogy az pénzügyi lízingnek és így termékértékesítésnek minősüljön.

 

Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvéde szerint ez pedig az áfaszabályok alapján azzal jár, hogy már a termék birtokba adásakor, vagyis – praktikusan – a futamidő elején meg kell fizetni a termék egész értékére eső áfát. Az új Ptk. szabályai alapján pedig valószínű, hogy a jövőben az adóhatóság szinte minden, a Ptk. szerinti pénzügyi lízinget áfaszempontból is ekként, azaz termékértékesítésként értékel majd.

 

Konklúzió

Hosszú távú bérleti konstrukciók esetén húsbavágó kérdés, hogy a felek a szerződés tényleges gazdasági tartalmára is odafigyeljenek. Amennyiben ugyanis a bérlő által fizetett bérleti díjak összege eléri vagy meghaladja a dolog szerződés-kötéskori piaci értékét, vagy a bérlő a dolgot annak gazdasági élettartamát elérő vagy meghaladó ideig használhatja, úgy a szerződés mind polgári jogi, mind adójogi szempontból pénzügyi lízingnek fog minősülni. Ez pedig  komoly eltérést jelent majd a felek jogi és adózási helyzetében.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: