Bizalmas dolgokat tudhatnak meg a takarítók

Sok mindent elárul rólunk a szemetünk – derült ki a Fellowes Védje adatait! kampányához készült friss kutatásból, amelyet takarítócégek körében végeztek el.

Bizalmas dolgokat tudhatnak meg a takarítók

A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a megkérdezettek fele szerint szakszerű megsemmisítés hiányában bizalmas, személyes, illetve fontos üzleti adatokhoz lehet hozzáférni takarításkor.


Nagyon sok mindent meg lehet tudni egy cégről vagy munkavállalóiról a kidobott hulladékuk alapján – állítják a takarító cégek alkalmazottai egy friss Szinapszis-kutatásban. Munkájuk során a takarítók fele hozzájut bizalmas információkhoz, mert a cégek nem fordítanak kellő figyelmet a megfelelő iratmegsemmisítésre. Elöl hagyott szakmai anyagokkal 62%-uk találkozott már, több mint felük (56%) kezébe került bizalmas, személyes adatokat tartalmazó dokumentum. A megkérdezett takarítóknak szintén a fele mondta azt, hogy ha akarna, betekintést nyerhetne a személyes és hivatalos levelezésekbe, amelyekből magánjellegű és természetesen szakmai információk is birtokukba kerülhetnének. A cégek pénzügyi helyzete sem marad rejtve előlük, itt is több mint a felük mondta, hogy az erre vonatkozó információkat tartalmazó iratok gyakran szem előtt maradnak, vagy megsemmisítés nélkül landolnak a kukában, legyen szó bevételi eredményekről, bérjegyzékekről, üzleti tervekről.

  
A válaszadók csaknem fele látott a takarítás közben az összes személyes adatot tartalmazó önéletrajzokat és szerződéseket, körülbelül harmaduk bérpapírokat, partner- és ügyfélkör-adatokat, valamint a cég üzletmenetét, stratégiai terveit érintő dokumentumokat és körülbelül negyedük banki kivonatokat, folyószámla-egyenlegeket is.


Ehhez képest mindössze 8%-uk számolt be arról, hogy a megbízó cég legalább megkérte arra, hogy semmisítse meg a leselejtezett dokumentumokat, amelyek tartalmazhattak személyes adatokat, bizalmas információkat. 88%-kal ilyen még soha nem fordult elő és nem hallott ilyen esetről kollégái körében sem, illetve 4%-uk nem emlékezett ilyen kérésre. 
 
A megkérdezett takarítók szerint az őket foglalkoztató cégek 90%-ánál van olyan belső szabályzat, amely a bizalmas információk kezelésére vonatkozik. Ezek a szabályok szinte minden esetben kitérnek a számítógépekre, illetve az asztalon lévő papírokra, de már csak a cégek háromnegyede fordít figyelmet a nyomtatóknál lévő iratokra, a földön talált papírokra, a konyhában, mellékhelyiségben felejtett vagy a szemétben lévő dokumentumokra is. Mindössze 62%-uk adott utasításokat a takarítóknak a flipchartokon, táblákon, faliújságon található információkkal kapcsolatban.


Miközben a takarítók a nem megfelelően kezelt és megsemmisítés nélkül kidobott üzleti iratokon kívül akár a munkavállalók és vezetőik személyes adataihoz is hozzájuthatnak, képet kaphatnak fogyasztási szokásaikról is. 82%-uk számolt be ilyen jellegű tapasztalatairól, de még olyan kényes, magánjellegű információk is gyakran a birtokukba jutnak, mint például az egészégi állapot, amire pl. a kidobott gyógyszeres dobozokból lehet következtetni.
 
A hanyagul kezelt, kidobott, de nem megsemmisített dokumentumok komoly visszaélésekre adhatnak alkalmat, amelynek jogi, sőt büntető jogi következményei is lehetnek, nem beszélve az üzleti vagy reputációs veszteségekről.
 
„A jogi és üzleti kockázatok ugyanakkor jelentős mértékben csökkenthetőek olyan intézkedésekkel, amelyek garantálják a bizalmas információk és személyes adatok biztonságát, legyen szó akár elektronikus, akár hagyományos hordozón tárolt adatokról. A bizalmas információk és a személyes adatok védelmének a cég teljes szervezetén belül érvényesülnie kell, ami egy átgondolt és az adott cég igényeire szabott stratégiával könnyen megvalósítható. Az ebbe fektetett anyagi és egyéb erőforrások ugyan közvetlenül nem hoznak profitot, de elhanyagolhatóak ahhoz a veszteséghez képest, amit a cégnek az adatok nyilvánosságra kerülése esetén megcsorbult reputációjának helyreállítására kellene költenie” – mondja dr. Halász Bálint ügyvéd, adatvédelmi jogi szakértő.

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás: