Egyre több fiatal kreatívipari vállalkozó tervez tőkebevonást

Egyre több olyan kreatívipari vállalkozó van Magyarországon, aki a kockázati tőkét komoly alternatívaként látja cége növekedésének finanszírozásához. Néhány kritikus döntésre már a folyamat elején fel kell készülniük: ilyen az üzleti terv esetleges újraértékelése, a menedzsment változtatásának képessége, vagy a nemzetközi piacokra való kilépés személyi előfeltételeinek kezelése. A hazai tőkepiacon legnagyobb kreatívipari érdekeltséggel rendelkező Széchenyi Tőkealap további lehetőséget kíván adni a szektor fiatal cégvezetőinek tőkebevonásra, az Alap Design Héten bejelentett felhívás ára több mint egy tucat pályázat érkezett.

A Széchenyi Tőkealap a szakma legfontosabb magyarországi eseményének tartott Design Hét keretében felhívást intézett a finanszírozási forrást kereső hazai designipari vállalkozók felé. „A felhívásra több mint egy tucat komoly érdeklődés érkezett be hozzánk, a három legígéretesebb projekt gazdájával tárgyalásokat kezdeményezünk a tőkebefektetés lehetőségéről” – mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. „A hazai tőkepiac legnagyobb kreatívipari cégportfóliójával rendelkező befektetőjeként elhivatottak vagyunk a hazai szektor fellendítése iránt, amelyhez a tőkekibocsátás mellett szakmai támogatást is nyújtunk.”
 
Az SZTA és a Design Terminál közös szakmai programjain közel 150 fő vett részt. A résztvevők körében elvégzett nem reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy a szektorban igény van az edukatív jellegű programokra, illetve hogy az ágazatban számos, cégfejlesztést tervező vállalkozás keresi a lehetőségeket. A megkérdezés eredményei alapján elmondható, hogy egyre nagyobb arányban nyitottak a kreatívipari vállalkozók külső forrás bevonására. A megkérdezettek háromnegyedének már van cége, és közel 60 százalékuk tervez valamilyen bővítést vagy fejlesztést a vállalaton belül. Mintegy 46 százalékuk igényelne kockázati tőkét, és felük élne különböző pályázati lehetőségekkel.
 
A három legnagyobb kihívás a kreatív vállalkozások számára

 
A Design Héten előadó szakértők tapasztalatai alapján néhány döntés kritikus lehet a cégvezetők számára, főként, ha erre nem készülnek fel előzetesen.
 
„Van az a helyzet, amikor le kell ülni a menedzsmenttel, és kukába kell dobni az eredeti üzleti elképzelést.” Ha az üzleti terv nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a befektetőben felmerülhet, hogy lehúzza a redőnyt, vagy több lépcsőben megszerzi a tulajdon 90 százalékát, nem sok motivációt hagyva az alapítónak. Ehelyett, még ha nem is tűnik könnyűnek, meg kell próbálni meggyőzni a befektetőt egy új pénzügyi vezető, ügyvezető által kidolgozott üzleti elképzelés megvalósításáról.
 
„A második körös tőkebefektető jó eséllyel a teljes menedzsmentet azonnal lecseréli.” A globális piacon működő nemzetközi befektető komoly elvárásokat támaszt befektetése menedzsmentjétől, ugyanis a cég ekkor már magasabb szinteken mozog. A befektetés után így valószínűleg első dolga lesz, hogy a nemzetközi piacon jártas, képzett szakemberekkel töltse fel a menedzsmentet, az alapítóknak csupán a tulajdonosi pozíciót meghagyva. Épp ezért nagyon fontos alaposan utánanézni, kit is enged be az alapító a cégébe.
 
„Ma a kreatív iparban nagyon kevés olyan cég van, amely nemzetközileg sikeres lehet, és ennek legfőbb oka a nemzetközi piacon jegyzett menedzsment hiánya.” A hazai  elektronikai és mobilpiaccal ellentétben a magyar divatiparnak még nem sikerült nemzetközi szinten átütő sikert elérnie. Ehhez még legalább 2 évet kell várni, ennek azonban egyik legfontosabb feltétele, hogy a vállalkozás szakmai stábja nemzetközi kapcsolatokban is jártas szakemberekkel bővüljön.
 
„Korábban sosem látott mennyiségű ígéretes, kreatívipari vállalkozás van jelen a piacon. Azonban ahhoz, hogy nemzetközi sikereket is el tudjanak érni, szükségük van további forrásokra, pénzügyi szakértelemre és nemzetközi kapcsolatrendszerre. A tőkepiac egyre inkább célágazatnak tekinti a kreatívipart, azonban a vállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy a szezonalitás, illetve a piaci trendek gyakori változása miatt a szektor még mindig kockázatosnak számít, így a piacképes termékek mellett a szakmailag felkészült csapat és a tudatos tervezés is elengedhetetlen a tőkebefektető meggyőzéséhez” – hangsúlyozta Török József, az SZTA üzl etfejlesztési igazgatója.

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás:

Brent olaj vagy Crude olaj? Ezért szakad szét most látványosan a két olaj ára

A közel-keleti háborús feszültség idején sok befektető és hétköznapi olvasó ugyanabba a csapdába sétál bele: azt látja a hírekben, hogy a Brent drágul, a crude oil pedig szintén emelkedik, de jóval kisebb mértékben. Ilyenkor adódik a kérdés: ha mindkettő kőolaj, akkor miért nem ugyanúgy mozog az áruk?
2026. 03. 19. 11:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés: fordulóponton az ETH?

Mi várható az Ethereum piacán? Az Ethereum (ETH) a világ második legnagyobb kriptovalutája a Bitcoin után, és nem csupán digitális pénz, hanem egy decentralizált platform is, amely okosszerződéseket (smart contracts) és decentralizált alkalmazásokat (dApps) futtat. Az ETH árfolyama ezért nemcsak spekuláció, hanem a teljes Web3 ökoszisztéma egyik kulcsmutatója.
2026. 03. 19. 11:00
Megosztás:

SEC-zöld lámpa: új korszak kezdődik a tokenizált részvénykereskedésben a Nasdaqon

Az amerikai tőkepiacok történelmi lépéshez érkeztek: az SEC jóváhagyta a Nasdaq tokenizált értékpapírok kereskedésére vonatkozó javaslatát. A döntés nemcsak technológiai újítás, hanem egyben mérföldkő is a hagyományos pénzügyek és a blokklánc-alapú digitális eszközök összeolvadásában.
2026. 03. 19. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; erősödött a dollár

Tegnap több hullámban emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok. Egyrészt Izrael támadást intézett az iráni energiainfrastruktúra ellen, ami miatt megugrottak az olajárak: a WTI 3, a Brent 6%-kal került feljebb, 100 és 110 dollárig. Másrészt a vártnál érdemben magasabb lett az amerikai termelői árindex és minden releváns részindexe.
2026. 03. 19. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli indexek

Meredeken estek tegnap az amerikai indexek, miután a friss makróadatok és Jerome Powell megjegyzései fokozták az inflációs aggodalmakat. A Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatsávot (3,5–3,75%), és jelezte, hogy idén továbbra is egy kamatvágással számol. Ugyanakkor Powell elnök elismerte, hogy az infláció a reméltnél lassabban csökken, illetve jelezte, hogy bár még korai lenne a háború inflációra gyakorolt hatásának megítélése, de az jelentős kockázatot jelent az árakra. A Fed új előrejelzésében a decemberihez képest némileg magasabb növekedéssel és gyorsabb inflációval számol.
2026. 03. 19. 09:30
Megosztás:

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás: