Az ötévesek vére is elárulja, ha az anyjuk várandósan dohányzott

Még ötéves korukban is találni a gyerekek vérében molekuláris bizonyítékot arra, ha anyjuk dohányzott a várandósság idején - állapították meg a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Bloomberg Közegészségügyi tanszékének kutatói.

Az Environmental Research című folyóirat online kiadásában közölt eredmények szerint maradhatnak nyomai a szervezetben a magzatot a méhen belül érő hatásoknak és akár évekkel a világra jövetel után is károsíthatják az egészséget.
    

A szakemberek szerint további vizsgálatokkal ki lehetne mutatni, hogy a gyerekek milyen további méreganyagoknak, többek között műanyagokban található kemikáliáknak, az anya nem diagnosztizált fertőzéseinek vagy az ivóvízben lévő szennyeződéseknek vannak kitéve a terhesség idején.
    

Végső soron a kutatók azt remélik, sikerül kapcsolatot találni a felsorolt tényezők hatása és bizonyos krónikus betegségek, úgy mint autizmus, elhízottság, illetve szívbetegségek között, annak érdekében, hogy jobban feltérképezhessék ezen betegségek kialakulási folyamatát és lehetséges megelőzési módjait.
    

"Régóta tudjuk, hogy a szervezetben felhalmozódnak azok az anyagok, amelyek jelzik, mennyire vagyunk kitéve a különböző környezeti hatásoknak: a csontjaink őrzik, ha ólommal érintkeztünk. Azt azonban nem tudtuk, hogy egyszerű vérminta is képes bizonyítékokkal szolgálni nem csupán a külvilágban, hanem már az anyaméhben megtapasztalt környezeti hatásokról" - magyarázta a kutatást vezető M. Daniele Fallin.
    

A kutatók 531 iskolás korúnál fiatalabb gyerek vérmintáját elemezték az Egyesült Államok hat településén, majd megkérdezték a gyerekek anyját, hogy dohányzott-e a terhesség idején - írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.
    

A szakemberek ezután ismét megvizsgálták a vérmintákban a DNS-láncot körülvevő kisebb molekulák elrendeződését, az úgynevezett metilációs mintázatot és a tesztek 81 százalékában pontosan meg tudták mondani, hogy a magzat ki volt-e téve olyan születés előtti környezeti ártalomnak, mint a dohányzás.
    

A kutatók szerint lehetséges, hogy a molekuláris nyomok egy részéért a gyerekek későbbi passzív dohányzása a felelős, de mivel újszülötteknél is találtak bizonyítékokat, ezért biztos, hogy a születés előtti hatások szerepe a döntő.  (MTI)

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás: