Szörnyen romló gazdasági kilátások - ezért zuhan a tőzsde!

A PwC éves Globális Vezérigazgató Felmérésének eredményei szerint a megkérdezett cégvezetők alig több mint egyharmada (35%) volt nagyon bizakodó saját cége jövő évi növekedési kilátásait illetően, ami az előző évi értékhez (39%) viszonyítva 4 százalékpontos csökkenést jelent. A felmérésben részt vevő cégvezetők kétharmada (66%) szerint vállalatuknak ma több fenyegetettséggel kell szembenéznie, mint három évvel ezelőtt. Csupán alig több mint egynegyedük számít a globális gazdasági növekedés bővülésére a következő 12 hónapban, ami a múlt évhez viszonyítva 10 százalékpontos csökkentést jelent.

Szörnyen romló gazdasági kilátások - ezért zuhan a tőzsde!

A PwC felmérésének eredményei borúlátó világgazdasági kilátásokat jeleznek az elkövetkezendő 12 hónapra. A több mint 1400 cégvezető részvételével készült felmérés eredményeit a ma kezdődő Davosi Világgazdasági Fórum nyitó napján hozták nyilvánosságra. A kínai gazdaság egyensúlyának helyreállítása, a nyersolaj árának esései, valamint a geopolitikai biztonsági aggályok hatására összességében nőtt a világgazdaság növekedési kilátásai miatti aggodalom. Globálisan a tavalyi 37%-hoz képest a cégvezetők alig több mint negyede (27%) számít a világgazdasági növekedés bővülésére a következő 12 hónapban, míg 23%-uk visszaesésre számít (2015: 17%). Az optimizmus az észak-amerikai cégvezetők körében csupán feleakkora (16%) mint a legoptimistább régiókban (Nyugat-Európa 33%, Közel-Kelet 34%). A kínai cégvezetők közel egyharmada (33%) arra számít, hogy a világgazdaság növekedése 2016-ban lassulni fog.

 

Csökken a bevételek növekedésére vonatkozó optimizmus

 

Csökkent a cégvezetők optimizmusa cégük saját bevételeinek növekedési kilátásait illetően (35% „nagyon bizakodó”, a tavalyi 39%-kal szemben). Az általános pesszimista hangulattal szemben csak az indiai (64%), a spanyolországi (54%) és a romániai (50%) cégvezetők körében tapasztalható némi optimizmus.

 

A legnagyobb változás a tajvani cégvezetőknél jelentkezett, akik közül mindössze 19% nagyon bizakodó cége rövid távú növekedési kilátásait illetően, ami a tavalyi 65%-hoz képest megdöbbentő, 46 százalékpontos esést jelent. A bevételeik növekedésével kapcsolatban nagyon bizakodó cégvezetők aránya azonban Svájcban a legalacsonyabb, 16%, míg 2015-ben még 24% volt. A bevételek növekedésére vonatkozó optimizmus a tavalyi évhez képest a világ szinte valamennyi jelentős gazdaságában csökkent: Kína 24% (2015: 36%), Egyesült Államok 33% (2015: 46%), Egyesült Királyság 33% (2015: 39%) és Németország 28% (2015: 35%). Olaszország 20% (2015: 20%) és Japán 28% (2015: 27%) változatlan maradt.

 

A trend alól csak Oroszország jelentett kivételt, ahol az optimizmus szintje a tavalyi 16%-os mélypontról 26%-ra emelkedett. A cégvezetők szerint az elkövetkező egy évben a legjelentősebb növekedési célpontok az Egyesült Államok, Kína, Németország és az Egyesült Királyság. A tíz legjelentősebb növekedési célpiac között Indonézia és Ausztrália helyét átvette Mexikó és az Egyesült Arab Emirátusok.

 

Dennis Nally, a PwC globális vezetője így reagált a felmérés eredményeire: „A cégvezetők optimizmusa mind a világgazdaság, mind saját cégük növekedési kilátásait illetően csökkent. A cégek méretüktől függetlenül egyre összetettebb - a geopolitika, a szabályozás, a számítógépes biztonság, a társadalmi fejlődés és a megítélés határain átnyúló - kockázatokkal néznek szembe. A cégvezetőknek egy sor, a nemzeti és az üzleti érdekeket egyaránt fenyegető tényezőt kell kezelniük. Az előttünk álló évre vonatkozó borúlátó kilátásokat erősíti, hogy a cégvezetők ismét az Egyesült Államokat, Kínát, Németországot és az Egyesült Királyságot tekintik a növekedés szempontjából legfontosabb országoknak. Az a tény, hogy a cégvezetők továbbra is e biztonságos menedéknek számító országokat jelölték meg, a hosszú távú valódi növekedés általános bizonytalanságot jelzi.”

 

A hazai eredmények pozitívabb képet festenek. „A Magyarországi Vezérigazgató Felmérés adatainak feldolgozása nemrég kezdődött; az eredményeket márciusban mutatjuk be. A vállalatvezetők hangulatában mutatkozó különbség azonban már most látható. A magyar vezetők mind a globális növekedésben (54%), mind a saját egy évre vetített növekedésükben (39% nagyon bizakodó, további 45% bizakodó) optimistábbak más országokban élő kollégáiknál. A problémák azonban, amelyekkel szembesülnek, szinte azonosak mindenhol. A kérdés az, a hazai optimizmus segíti-e a vállalatvezetőket a komplex helyzetekben való eligazodásban” – hangsúlyozta Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója.

 

A cégvezetők több fenyegetettséggel szembesülnek

 

A fokozott geopolitikai aggodalmakkal párhuzamosan a megkérdezett cégvezetők kétharmada (66%) szerint cégüknek ma több fenyegetettséggel kell szembenéznie, mint három évvel ezelőtt. Mint az elmúlt években is, a cégvezetők a vállalatuk növekedési kilátásait érintő legjelentősebb fenyegetettségnek a túlszabályozást tekintik (79%), ezzel az idei sorban a negyedik év, amikor a szabályozással kapcsolatos aggodalmak erősödtek. A geopolitikai bizonytalanság azonban a cégvezetőket aggasztó fenyegetettségek között a tavalyi negyedik helyről idén a másodikra ugrott, a válaszadók 74%-ának köszönhetően. Ennek eredményeképpen az alapvető fontosságú szakemberek rendelkezésre állása miatti aggodalom a másodikról a negyedik helyre esett vissza, de még mindig a cégvezetők mintegy háromnegyedét (72%) nyugtalanítja.

 

Az árfolyamok ingadozása miatti aggodalom a harmadik helyen szerepel (73%). A cégvezetők 61%-át a nemzeti és az üzleti érdekeket egyaránt fenyegető számítógépes biztonsági problémák is aggasztják. Az aggodalom az Egyesült Államok, Ausztrália és az Egyesült Királyság, illetve a bank-, a technológiai és a biztosítási szektor cégvezetői között a legerősebb (74%).

 

Készségek és toborzás

 

A cégvezetők mintegy fele (48%) tervez létszámbővítést a következő 12 hónapban, ami tavalyhoz képest némi visszaesést jelent (50%). Az üzleti toborzási tevékenység Indiában (70%), az Egyesült Királyságban (66%) és Kínában (57%) a legélénkebb. Továbbra is jelentős az alapvető fontosságú szakemberek rendelkezésre állásával kapcsolatos aggodalom (72%). Az ilyen aggályok több iparágban, így például a szórakoztatóiparban és a médiában, valamint a technológiai szektorban különösen erősen jelentkeznek, de a hagyományosan a természettudományos, technológiai, műszaki tudományos és matematikai („STEM”) készségekre építő iparágakban is megjelennek. Földrajzilag az aggodalom az ázsiai csendes-óceáni térségben (81%), a Közel-Keleten (83%) és Afrikában (86%) a legerősebb, Nyugat-Európában pedig a legalacsonyabb (59%).

 

A cégvezetők mintegy fele (49%) arról számolt be, hogy vezetői utánpótlás programjukban módosításokat hajtanak végre. Eszerint a legfőbb döntéshozók felismerték, hogy a következő vezetői generáció tagjainak szélesebb körű készségekre lesz szüksége az összetett kihívások kezeléséhez, ideértve a technológiát, a szerteágazó fenyegetettségeket és az érintettek szervezeteikkel szembeni elvárásait. A cégvezetők 41%-a úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a munkahelyi kultúrára és magatartásra.

 

A kormányzat és az üzleti szféra

 

A vezérigazgatók 56%-a szerint a kormány számára kiemelt fontosságú kell hogy legyen az áttekinthető és hatékony adórendszer, a szakképzett, iskolázott és alkalmazkodókész munkaerő (53%), valamint a fizikai és digitális infrastruktúra (50%). A vezérigazgatók azonban a kormányzat teljesítményével nincsenek maradéktalanul megelégedve – különösen az adórendszer hatékonyságát és a jövedelemegyenlőséget illetően. A válaszadók kétharmada (67%) szerint a stabil adózási rendszer fontosabb, mint az alacsony adók.

 

Technológia

 

A felmérés kiemeli a technológiai változás hatását az üzleti életben, amely lehetővé teszi az ügyfelek és az érintettek jobb megértését. A cégvezetők 90%-a nyilatkozott úgy, hogy változtatnak azon a módon, ahogyan eddig a technológiát az ügyfelek és az érintettek megismerésére, megértésére felhasználták. A válaszok alapján a legjelentősebb változás azokban a szektorokban tapasztalható, amelyekben hagyományosan magasak az ügyfelek elvárásai, például a bankszektorban és a tőkepiacokon (90%), a biztosítási piacon (95%), a vendéglátás és szabadidő (94%), valamint az egészségügyi ágazatban (93%). Összességében a válaszadók több mint háromnegyede (77%) véli úgy, hogy a technológiai fejlődés a következő öt évben átalakítja a vállalatokkal szembeni elvárásokat.

 

Az adatkezelő és -elemző eszközökbe és a CRM-rendszerekbe történő befektetés kecsegtet a legnagyobb megtérüléssel a vezetők szerint. Ezt a K+F és az innováció követi, amelyet globálisan a vezérigazgatók 53%-a nevezett meg – a globális átlaghoz képest a következő országok cégvezetői számára élvez elsőbbséget ez a terület: Tajvan (76%), Brazília (72%), Franciaország (71%) és Németország (67%). A szervezeteken belül azonban a technológia és az adatelemzés még további kiaknázatlan lehetőségeket rejt. A tehetséggondozás területén a válaszadók mindössze 4%-a nyilatkozta, hogy prediktív munkaerő-elemzést alkalmaz, és 16%-uk a produktivitásra összpontosítva használja.

 

Azok a félelmek, amelyek szerint a gyors technológiai változások veszélyeztetnék a növekedési kilátásokat, leginkább a bankszektorban és a tőkepiacokon érzékelhetők (a válaszadók 81%-a szerint), ami a globális átlaghoz (61%) képest 20%-kal magasabb arány. Ezt követi a szórakoztatóipar és a média (79%), valamint a technológia (66%) – mindez a cégvezetők szaktudással kapcsolatos aggodalmaiban mutatkozik meg.

 

Bizalom és célok az üzleti életben

 

Az idei felmérésben a PwC szakemberei azt is vizsgálták, hogy a cégvezetők hogyan készülnek fel az ügyfelek és a szélesebb értelemben vett stakeholderek változó elvárásaira. A cégvezetők 59%-a számolt be arról, hogy többet kell tenniük cégük céljainak és értékeinek kommunikálása érdekében. Az érintettek elvárásainak figyelembe vételekor a bizalom kérdése természetesen továbbra is fontos. A cégvezetők több mint fele (55%) fejezte ki aggodalmát az üzleti életben tapasztalható bizalomhiánnyal kapcsolatban – ez az arány három évvel ezelőtt még csak 37% volt.

 

A változó elvárásokra történő válaszadásnak azonban vannak korlátai: számos cégvezető (45%) a többletköltségek miatt nem tesz intézkedéseket a nagyobb elvárásoknak történő megfelelés érdekében. A nem egyértelmű vagy ellentmondó szabályok és előírások a válaszadók 42%-a szerint további akadályt jelentenek. A válaszadók több mint kétharmada (77%) véli úgy, hogy a technológiai fejlődés a következő öt évben átalakítja a vállalatokkal szembeni elvárásokat a kommunikáció, a beszámolás, a befektetés és a tervezés területén. Továbbá a vezérigazgatók 71%-a véli úgy, hogy öt év múlva a sikeres vállalatokat az a cél vezérli majd, hogy értéket teremtsenek az érintettek szélesebb köre számára. A válaszadók 87%-a számára elsőbbséget élvez a hosszú távú jövedelmezőség a rövid távú jövedelmezőséggel szemben.

 

Összességében úgy vélik, hogy a vevők és egyéb érintettek igényei a sikeres vállalatok számára fontosabbak lesznek, mint a részvényesek elvárásai.

 

Megjegyzések: 1. A felmérésről: A PwC 19. Globális Vezérigazgató Felméréséhez 2015 utolsó negyedévében 1 409 cégvezetővel készítettünk interjút a világ 83 országában. Az interjúk régiók szerinti megoszlása a következő volt: ázsiai csendes-óceáni térség – 476, Nyugat-Európa – 314, Közép- és Kelet-Európa – 170, Latin-Amerika – 169, Észak-Amerika – 146, Afrika – 87, és Közel-Kelet – 47. A felmérésről készült teljes kiadvány, illetve a részletes eredmények a www.pwc.com/ceosurvey linken érhetők el.

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás: