Kifakadtak a lengyelek: a migrációval kellene foglalkozni az EP-ben, nem Lengyelországgal

Az Európai Parlamentben az igazán fontos aktuális ügyekkel, például a migrációval kellene foglalkozni és nem Lengyelországgal - vélekedett Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter az M1 aktuális csatornán szombat este sugárzott interjújában.

Kifakadtak a lengyelek: a migrációval kellene foglalkozni az EP-ben, nem Lengyelországgal

A tárcavezető a szerdán rögzített beszélgetésben kiemelte: a vita a lengyel demokráciáról hamis vélemény alapján bontakozott ki. Nyugati partnereik leginkább a nyolc év után a választásokat elveszítő pártoktól származó információkra alapoztak - vélekedett. Mint mondta, több mint háromórás vita folyt erről az Európai Parlamentben, ő pedig meghívta a Velencei Bizottságot, amelynek képviselői a jövő héten érkeznek Lengyelországba.

 

Tárgyalnak és ellátják majd a delegáció tagjait minden szükséges információval a lengyel jogi szabályozással kapcsolatban - közölte. Hozzátette: a végeredmény egy állásfoglalás lesz, amely nem kötelez, de megpróbálják majd figyelembe venni. Hangsúlyozta: remélhetőleg nem kapnak további kritikákat, hiszen a vita alapja "a lengyel helyzet félreértelmezése".

 

A választási vereség sokkolt bizonyos pártokat - fűzte hozzá. Úgy látja, az Európai Parlamentben az igazán fontos aktuális ügyekkel kellene foglalkozni és nem Lengyelországgal, így például a migrációval, Szíria és Líbia biztonsági helyzetével. Witold Waszczykowski üdvözölte Magyarország kiállását országa mellett, és azt mondta, bíznak benne, hogy a továbbiakban is támaszkodhatnak rá. Szükségük van szövetségesekre, olyan barátokra, akik megértik az ország helyzetét - közölte. Úgy vélte, valamelyest más a helyzet Európának ezen a részén, mint Nyugaton, továbbra is "szembesülünk az orosz imperialista törekvésekkel" és érzékeljük az orosz-ukrán konfliktus által generált problémákat.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ezért a régió országainak szolidárisnak kell lenniük egymással - hangsúlyozta. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy országa az egyetlen NATO-tagállam, amely Oroszországgal és Ukrajnával is határos. Ha fokozódik a feszültség, az problémákat okozhat, ezért részt akarnak venni a helyzet megoldásában. A cél, hogy Ukrajna szuverén, lehetőség szerint a Nyugathoz kötődő demokratikus ország maradjon, amellyel együtt akarnak működni - mondta. Hozzáfűzte: ugyanakkor szomszédjuk Oroszország is, amellyel fenn kell tartani a jó kapcsolatot.

 

A tárcavezető a brit EU-népszavazással kapcsolatban kidolgozott uniós reformjavaslatokkal kapcsolatban kifejtette: korai a végső álláspontról nyilatkozni, hiszen még tanulmányozzák a dokumentumot. Most úgy tűnik, hogy a munkaerő szabad áramlására vonatkozó javaslat nem lesz hatással a már Nagy-Britanniában élő lengyelekre, inkább azokra, akik most akarnak kivándorolni. Ugyanakkor fontos az a rész is, amely a máshol élő gyermekek után felvehető juttatásokkal kapcsolatos. Úgy vélte, a dokumentum ígéretes, de még nem végleges a lengyel álláspont. David Cameron brit miniszterelnök a hét végén tárgyal a lengyel kormányfővel a kérdésről.

 

A szíriai helyzettel kapcsolatban elmondta: nehéz megindokolni, miért küldjenek csapatokat Szíriába megoldani az ottani problémákat, amikor százezrek vándorolnak onnan Európába. Witold Waszczykowski arról is beszélt, hogy nagyon szigorúan meg kell határozni, ki jogosult menedékjogra, és ki gazdasági bevándorló. Gazdasági bevándorlókat nem fogadnak be, hiszen több mint kétmillió lengyel keres aktívan munkát Nyugat-Európában - magyarázta. Hozzátette: azok jogosultak menedékre, akik bizonyítani tudják, hogy üldözték őket hazájukban, és politikai okokból vagy a háború miatt menekültek el Szíriából Lengyelországba.

 

Kiemelte: mindez önkéntes alapon történik majd, és nem fogadnak el semmilyen "erőltetett, erőszakos áttelepítést". A történelem során több millió lengyelt deportáltak Európa más részeibe és Szibériába, ezzel tehát nagyon rossz tapasztalataik vannak. A lengyel tárcavezető a magyar-lengyel kulturális kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: "magyar és lengyel két jó barát", sőt testvérek, a magyarok rendkívül népszerűek Lengyelországban, és semmi nem veszélyezteti a kétoldalú kapcsolatokat.

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
2024. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás: