Az orvosi képzés átalakításáról szóló javaslat készül
Bari Ferenc a régió kórházigazgatóinak az orvosképzés helyzetéről tartott tanácskozása után beszélt erről újságíróknak. Elmondta: a résztvevők szerint a magyar egészségügy egyik legkritikusabb tényezője az orvosutánpótlás kérdése és elhelyezkedésük hazai kórházakban. Ezért elkezdtek kidolgozni egy javaslatcsomagot, amelyet április-májusban szeretnének bemutatni az egészségügyi kormányzatnak. A megbeszélés kiemelt témái közé tartozott az orvosképzés, amely a megjelentek szerint jelentős átalakításra szorul.
A cél az lenne, hogy a hatéves képzésben kapják meg a leendő orvosok a teljes értékű munkavégzéshez szükséges jogosítványokat, amelyeket ma még csak a diploma megszerzése után, többhetes tanfolyamokon szerezhetnek meg. Bari Ferenc hangsúlyozta, minél hamarabb el kell érni, hogy a hatéves orvosi képzésbe beleférjen például a transzfúzió bekötésének megtanítása vagy az, hogy az újraélesztést ne egy tanfolyamszerű oktatáson kelljen a frissen végzett orvosnak megtanulnia.
Kapcsolódó kalkulátoraink: