Csökkent az OMV forgalma és romlott az eredménye tavaly

Csökkent az OMV bevétele, romlott az eredménye tavaly az olajárak esése miatt - derül ki az osztrák olaj- és gázipari konszern honlapján közzétett eredmény beszámolóból.

Csökkent az OMV forgalma és romlott az eredménye tavaly

Az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern 2015 negyedik negyedévében 5,043 milliárd euró, az egy évvel korábbi 7,683 milliárd eurónál 34 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevételt ért el. A 2015-ös évben árbevétele 22,527 milliárd euró volt, 37 százalékkal alacsonyabbat az előző évinél. A nyersanyagiparban használatos, a beszerzési költségek nettó változását is figyelembe vevő CCS (Current Cost of Supplies) eredményszámítás alapján az OMV a tavalyi negyedik negyedévben 187 millió euró EBIT eredményt ért el a 2014 negyedik negyedévi 545 millió euróval szemben.

 

A részvényesekre jutó nettó nyeresége pedig 48 százalékkal 180 millió euróra csökkent 348 millió euróról, az egy részvényre jutó nyereség 55 centre csökkent 1,07 euróról. A 2015-ös éves CCS EBIT eredménye az előző éviről 38 százalékkal 1,390 milliárd euróra csökkent, a nettó nyereség pedig 1,148 milliárd euró lett a 2014-es 1,132 milliárd euró után, az egy részvényre jutó nyereség 3,52 euró 3,47 euró után. Az OMV vezetése részvényenként 1,00 euró, az előző két évinél 20 százalékkal alacsonyabb osztalék fizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek.

 

A 2015-ös évben az olaj ára 50 százalékkal csökkent - mutatott rá Rainer Seele, az OMV vezérigazgatója. Elmondta, hogy a kitermelési (upstream) üzletágban jelentősen lecsökkent nyereségességet a konszern erősen integrált üzleti modelljének köszönhetően közel ellentételezni tudta a 93 százalékos kapacitáskihasználtsággal dolgozó feldolgozóipari (downstream) üzletág magasabb nyereségessége. Az OMV a negyedik negyedévben napi átlagban 309 ezer hordó olaj-egyenértékben termelt ki szénhidrogént, 3 százalékkal kisebb mennyiséget a 2014 negyedik negyedévinél. A líbiai és a jemeni kitermelés kiesését a norvégiai termelés 32 százalékos és az új-zélandi termelés 19 százalékos növekedése ellentételezte. A tavalyi egész éves átlag napi 303 ezer hordó olaj-egyenérték volt, 2 százalékkal alacsonyabb a 2014-esnél. A tavalyi év végén az OMV 1,028 milliárd hordó-egyenérték kitermelhető olaj-és gázkészlettel rendelkezett.

 

Az OMV tavaly 28 százalékkal 2,769 milliárd euróra csökkentette beruházásait az idén pedig 2,4 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani. A tavaly bevezetett költségcsökkentési program 200 millió megtakarítást hozott a 2014-eshez képest, 2017-ig pedig további 100 milliót fog hozni a 2015-öshöz képest. Az OMV 2016-os terveiben 40 dolláros Brent olajárral számol. A finomítók nyereségessége az európai kapacitástöbblet miatt az idén csökken majd valamelyest a 2015-öshöz képest, csakúgy, mint az olajvegyipari üzletágé. Rainer Seele közölte, hogy az OMV új stratégiájában a cash-flow fenntartására, a költségek csökkentésére összpontosít, illetve a kitermelési üzletágban a jövedelmezőségi szempontokat a mennyiségi megfontolások elé helyezi. Az OMV fokozni kívánja emellett a feldolgozóipari üzletágának versenyképességét és a módosuló piaci követelményeknek megfelelően szerkezetátalakítást hajt végre a földgáz-üzletágban.

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2024. 05. 06. 14:00
Megosztás:

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás: