Egy fontos tanulmány a méhek áldásos munkájáról

Mi a közös a mandulában, a mustárban, a kígyóuborkában és a takarmánylucernában? Első hallásra talán semmi. Pedig mind a négy létét egy apró rovarnak, a méhek munkájának köszönheti.

Egy fontos tanulmány a méhek áldásos munkájáról

Ezek a csíkos segédek évszázadok óta dolgoznak a földeken anélkül, hogy az élelmiszertermelésben játszott szerepükért bármi elismerésben részesültek volna. Különösen igaz ez a vadméhekre, akik ismertségben és népszerűségben nem tudták felvenni a versenyt a mézet termelő háziméhhel. A méhek azonban, legyenek bármilyenek, végre megkapják az őket megillető tiszteletet.

 

Egy friss tanulmány ugyanis első alkalommal számosítja, hogy mekkora a hozzájárulásuk a növénytermesztéshez azáltal, hogy virágról-virágra szállva akaratlanul is beporozzák haszonnövényeinket. Tevékenységük mintegy kétmilliárd kistermelő számára kulcsfontosságú, olvasható a neves Science magazinban publikált tanulmányban, ezzel komoly szerepet játszva a Föld egyre növekvő lakosságának élelmezésében.

 

„Kutatásunk bizonyította, hogy a beporzók számának és sokféleségének növelése, vagyis elérni azt, hogy több és különböző méh és egyéb rovar dongja körül a növényeket, javítja a terményhozamot,” mondta Barbara Gemmill-Herren, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértője, a cikk egyik szerzője. „És ez egyúttal jó a környezetnek és az élelmezés szempontjából is,” tette még hozzá.

 

A fejlődő országok példája

 

A FAO által koordinált tanulmány során, melyben tudósok 344 helyszínt vizsgáltak Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában, megállapították, hogy azon területek hozama, ahol a fő virágzási időszakban kevesebb méh volt jelen, lényegesen alacsonyabb volt. A 2 hektárnál kisebb birtokokat tekintve ez azt jelenti, hogy a rosszabbul teljesítő gazdaságok akár 24 %-kal (medián érték) nagyobb terméseredményt érhetnének el több beporzó odacsábításával. A ok-okozati összefüggés nagyobb birtoknagyság esetében is igazolható, ám ott a hatás kevésbé szignifikáns. Ennek oka talán az lehet, hogy sok méhfaj számára nehézséget jelent nagy területek lefedése, így itt előnyben kell részesíteni a nagyobb távolságokat átrepülni képes rovarokat.

 

Miért fontos mindez?

 

A méhek szerepének fontossága épp akkor nyert megerősítést, amikor számtalan veszély leselkedik rájuk és a populáció növekedése nem tud lépést tartani a beporzást igénylő haszonnövények termőterületeivel. További problémát jelent a klímaváltozás. „A méhek nem kedvelik a túl meleg hőmérsékletet,” magyarázza Nadine Azzu, a FAO növénytermesztési és –egészségügyi szakértője, aki szintén részt vett a tanulmány elkészítésében. „Egyes virágok a normálistól eltérő időben nyílnak, amire a méhek nincsenek felkészülve.” Vagyis, a beporzókat egész évben a művelt területek körül kell tartani.

 

Hiányzó tudás

 

A beporzók, ide soroljuk a méheket, madarakat és mindenféle rovarokat, melyek virágról-virágra szállnak, évszázadokig szinte észrevétlenül segítették a gazdákat. A különböző méhfajták ízlése és így szerepe az élelmiszerláncban is más és más. A poszméh például azon kevés rovarok egyike, amely a paradicsom beporzását végzi – a növénynek ugyanis a rovarok közreműködésére van szüksége, hogy a virágpor a termőre kerüljön. A háziméh ezzel szemben a legkevésbé válogatós a virágok tekintetében, és számuk is elég jelentős, míg rokonuk a vadméh hatékonyabban termékenyíti meg az általa kiválasztott növényeket. Mindezen ismeretek talán segítenek megválaszolni korunk egy nagy kérdését: hogyan tudnak a kistermelők többet termelni anélkül, hogy ezzel károsítanák a környezetet.


Becsalogatni a méheket

 

Ha azt szeretnénk, hogy sok méh dongja körül növényeinket, nem elég ha csak hátra dőlünk és várjuk érkezésüket. Az élőhely és táplálék biztosítása egész évben (például különböző fák és növények ültetésével, amelyek az év eltérő időszakában virágoznak) már segíthet. Ahogy a földek körüli virágzó sövényfal, a talajtakaró meghagyása vagy a kevesebb növényvédő szer használata is. „A tanulmány legfontosabb üzenete, hogy a méhek komoly szolgálatot tesznek nekünk, amivel számolni kell az élelmezésbiztonsági döntések meghozatalakor,” mondta Azzu. „Miközben a legjobb az egészben, hogy mindezt ingyen teszik.”

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Új módszer segíthet több millió asztmás betegen

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban.
2024. 05. 07. 08:30
Megosztás:

Az OTP Bank megújította a Selfie számlanyitási megoldását

Az OTP Bank megújította és ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé is tette a már 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást ügyfelei számára.
2024. 05. 07. 07:30
Megosztás:

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 07:10
Megosztás:

Nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában

Éves összevetésben 14,66 százalékkal nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában, és 6,78 százalékkal kevesebb gazdasági társaságot hoztak létre - közölte hétfőn az Országos Cégnyilvántartó (ONRC).
2024. 05. 07. 07:00
Megosztás:

128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon

Mintegy 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai - más fővárosi közszolgáltató cégekkel és önkéntesekkel együtt április 21-én és 28-án a főváros kiemelt forgalmú közterületein és a 4-es 6-os villamos - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.
2024. 05. 07. 06:00
Megosztás:

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavaly óta - a többi uniós tagállamhoz hasonlóan - a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Újabb trükkel próbálkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. 05. 07. 05:00
Megosztás:

Az EB kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
2024. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban.
2024. 05. 07. 03:30
Megosztás:

„Túlfutásjárvány” szedi áldozatait a hazai autóparkban

Az autópark öregszik, az autóra fordítható pénz pedig csökken. Ennek fényében a túlfutás szinte járványszerűen terjed idehaza, egyre gyakrabban okozva komoly kárt, de potenciálisan akár tragédiát is. Az itthoni helyzetet a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László foglalta össze. Mivel az Autonet nemcsak a hazai piacot kiszolgáló 4 nagy alkatrészimportőr egyike, hanem több márkafüggetlen szervizhálózatot is üzemeltet, a szakértő minden oldalról jelentős rálátással bír a magyar autóállományra.
2024. 05. 07. 03:00
Megosztás:

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás: