Hírek > Őket ellenőrzi idén kiemelten a NAV >

Őket ellenőrzi idén kiemelten a NAV

2016.02.21 07:02
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján.
Őket ellenőrzi idén kiemelten a NAV

Az idén már az adózói minősítésen alapuló ellenőrzésekre épül a hivatal tevékenysége. A legfontosabb cél a csalárd szándékkal létrehozott értékesítési láncolatok gyors feltárása, az áfacsalásokban részvevők kiszűrése, a költségvetési károkat okozó személyek beazonosítása - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, hogy az elektronikus számlázással az adócsalás elleni küzdelem és az adóellenőrzések hatékonysága is javulhat. A NAV vezetője arra is kitért: a gazdasági társaságok és a magánszemélyek ellenőrzései 2016-ban egymásra fognak épülni.

 

Az új szabályokhoz igazodva a vagyonosodási vizsgálatok a bűnügyi jelzések alapján indulnak. Tállai András elmondta: kiemelt figyelmet fordítanak az online pénztárgépek, az internetes kereskedelem és a közúti áruforgalom célzott ellenőrzésére is. Ez utóbbit a NAV az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) folyamatosan vizsgálja, csökkentve a virtuális szállítmányok számát, feltárva az adóelkerüléseket. A rendszer bevezetése óta az ekáer-adatok alapján indított adóellenőrzések csaknem 70 százaléka zárult megállapítással.

 

Az államtitkár közölte azt is, hogy 2017 januárjáig mintegy 30-50 ezer új online pénztárgépet helyeznek üzembe. Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: az idén növelik a jövedéki ellenőrzések számát is, a NAV jelenlétére kell számítani a fémkereskedőknél, az üzemanyagtöltő állomásokon, valamint kiemelt feladatnak tekintik a hamisítások és a szerzői jogvédelemhez kapcsolódó jogsértések felderítését is.

 

Hangsúlyozta: az irányelvek szerint ellenőrzik a társasági adónál indokolatlanul elszámolt költségeket, ráfordításokat, az adóalap-módosító tételek jogszerűségét és a transzferár-képzés gyakorlatának helyességét is. Szintén fokozott ellenőrzésre számíthatnak a tartósan veszteségesen működő és a bevallási kötelezettségüket nem teljesítő egyéni vállalkozók.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)