Így jutott 11 milliárd forint 85 kis- és középvállalkozásnak

Az ötödik éve működő Széchenyi Tőkealap immáron 85 hazai kis- és középvállalkozásba fektetett be összesen több mint 11 milliárd forintot. Ezzel a befektetésszámmal az elmúlt néhány évben a hazai tőkebefektetői piac legaktívabb tagja volt, a céges megkeresések magas száma pedig azt mutatja, hogy a növekedést tervező kkv-k körében további kockázati tőkeforrásokra is jelentős igény lenne. Az SZTA 2015-ben összesen 36 tranzakciót hajtott végre, az exitekből visszafolyó forrásokat az év végéig pedig még folyamatosan újabb vállalakozások tőkefinanszírozására használhatja fel. Az elmúlt öt év tev&e acute;kenységének értékelése alapján elmondható: a Széchenyi Tőkealap teljesítette indulásakor kitűzött valamennyi célját.

Öt év alatt közel a teljes kihelyezhető tőkeforrását befektette a Széchenyi Tőkealap összesen 85 hazai kis- és középvállalkozásba, az exitekből visszafolyó forrásokat pedig továbbra is kihelyezheti. „2011-ben azt a célt tűztik ki magunk elé, hogy 2015 végéig mintegy 80-100 vállalkozás növekedését támogatjuk kockázati tőkével, de akkor még nem láthattuk pontosan, hogy ilyen nagyszámú érdemi megkeresés érkezik be hozzánk. Az elmúlt év például arról szólt, hogy a sok ígéretes, tőkét igénylő cég közül kiválasszuk a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkezőket. Azok a vállalkozások pe dig, amelyek terveik megvalósításához egyelőre nem tudtak tőkét bevonni, valószínűleg továbbra is keresik a megfelelő lehetőségeket. A tapasztalataink azt mutatják, hogy egy újabb alap országszerte számos további vállalkozás fejlesztését tudná elősegíteni” – mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök–vezérigazgatója.


A hazai kis- és középvállalkozások évről évre több tőkeforrást igényeltek az SZTA-tól, ami azt jelenti, hogy az alacsony kamatkörnyezet ellenére is egyre többen választanák a kockázati tőkét mint külső finanszírozási forrást. Öt év alatt összesen 75 milliárd forint értékű tőkeforrásra érkezett érdemi megkeresés, ami több mint hatszorosa a kihelyezhető keretösszegnek. Ebből több mint 20 milliárd forintnyi tőkeigény csak 2015-ben érkezett, miközben a teljes, mintegy 12 milliárd forint kihelyezhető forrást az Alap öt év alatt fektetheti be. Az átlagos tőkeigény az évek során némiképp emelkedett, tavaly 134 millió forint volt.


Az SZTA tevékenysége számos pozitív makrogazdasági hatást is eredményez. A portfóliócégek több mint háromnegyede végez valamilyen innovációs tevékenységet, és több mint a fele exportál külföldi piacokra. Az uniós források társbefektetési konstrukcióban való felhasználása a hazai magántőkét is jelentősen megmozgatta. Az SZTA 11 milliárd forintnyi befektetéséhez több mint 4,3 milliárd forint összegű privát forrás társult, amely meghaladja az Alap által kihelyezett források összegének 37 százalékát. Az SZTA befektetéseinek jelentős hatása van a foglalkoztatottságra is, a döntések közvetlenül &o uml;sszesen több mint 3000 munkahelyet érintenek országszerte. Az Alap valamennyi magyarországi régióban közel jár a mintegy 1,7 milliárd forintos befektethető tőke kihelyezéséhez, és még több ügylet áll folyósítás, illetve döntés előtt. Az exitekből visszaforgó tőke az adott régióban használható fel újra. Jelenleg ez az összeg megközelíti az egymilliárd forintot.


A Széchenyi Tőkealap 2015-ben több mint 4 milliárd forint értékben összesen 36 ügyletet hajtott végre, ezek közül 28 volt új befektetés. A HVCA hazai tőkebefektetésekre vonatkozó elemzései alapján 2015 első három negyedévében a Széchenyi Tőkealap volt a legaktívabb szereplő, a befektetési ügyletek közel 40 százaléka az SZTA-hoz kötődik. Ugyanezen időszakban az exitek terén is kiemelkedően aktív szereplő volt az Alap.

---

Fix számokkal lottózol? Akkor ezt látnod kell!

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: