Visszatérhetnek az energiazabáló lámpák

Az Európai Bizottság össze akarja hangolni a lámpák szabályozását. A tervek szerint az előírásokon először lazítanának, majd azok egyenletesen szigorodnának. Ennek köszönhetően átmenetileg olyan lámpák is engedélyezhetőek lennének, amelyeket korábban már kitiltottak az európai piacról.

Visszatérhetnek az energiazabáló lámpák

A részletek még eléggé kuszák


Az EU három különböző, a lámpákra vonatkozó szabályrendszerét akarja egybeolvasztani. A célkitűzés: Kevesebb bürokrácia, ezzel egyszerűbb és egységesebb szabályok, mindez a lehető legnagyobb energiahatékonyság érdekében – mindegy, hogy magán vagy közületi felhasználású lámpákról van-e szó – írja az alkonylampa.hu

 

A cél tehát nemes, a kutya azonban az apró betűs részben van elásva. Az új rendszer ugyanis felülírhatja a jelenlegi szabályozást azzal, hogy a régi, elavult, energiapazarló lámpák forgalmazását annak ellenére ismét engedélyezi, hogy azokat már régen kitiltották az európai piacról.

 

A Bizottság a tagállamok, a környezetvédő csoportok és az ipar képviselőit konzultációra hívta, arra kérve őket, hogy írásban nyújtsák be észrevételeiket. Az elemzők és szakértők arra számítanak, hogy mintegy 50 beadvány érkezik majd. Ez a magas szám pedig újra felveti a kérdést: Mi szükség van a már meghozott, energiahatékonyságot célzó szigorú szabályok enyhítésére, majd két éven belül újbóli szigorításra? Különösen érthetetlen ez azokon a területeken, amelyek a villamosenergia-fogyasztás legnagyobb részét teszik ki: a közterületek világítása és az olyan, kereskedelmi célú beltéri használat, mint például az irodák vagy üzletek megvilágítása.

 

A gyártók sem lelkesek


Az Európai Bizottság szóvivője elismerte, hogy a 2018 szeptemberében életbe lépő szabályozás előzetes tervezete "egyes lámpatípusok esetében a követelmények enyhe csökkentését" tartalmazza. Ezzel az EEB, az európai civil környezetvédelmi szervezetek szövetségének álláspontja szerint olyan, az európai piacról korábban már száműzött fényforrások, mint a beltéri halofoszfát fénycsövek és a kültéri higanygőz lámpák ismét engedélyezettek lehetnek - legalábbis átmenetileg. Aztán 2020 szeptemberétől a tervezet előírásainak megfelelően ismét szigorodna a szabályozás, akkor azonban már minden területen – közületi és lakossági felhasználásban egyaránt – egyformán. Ezzel az elavult lámpák ismét eltűnnek a piacról, legalábbis az EU tervei szerint.

 

A gyártók számára ez csökkenti a bürokráciát és tisztességesebb versenyt biztosít. A jelek szerint ők mégsem lelkesek. A tervezetre adott válaszában a Lighting Europe szövetség a jelenlegi szabályozás fenntartását fogja kérni, hogy a gyártóknak ne kelljen "felesleges hulladékkal járó beruházásokat" eszközölniük.

 

Az enyhítésnek köszönhetően az Európán kívüli gyártók kerülhetnek előnybe


Az európai ipar képviselőinek vonakodása eléggé érthető: A régi, elavult lámpák betiltásához alkalmazkodva ugyanis épp leállították azok gyártását és a teljes üzletág a LED technológia alkalmazására tért át. Sőt, a két nagy európai gyártó, az Osram és a Philips a hagyományos világítási üzletágát teljes egészében fel akarta számolni. Számukra a tervezett szabályenyhítés semmilyen előnnyel nem járna, a nem európai versenytársak számára azonban könnyen többletbevételekhez és növekvő piaci részesedéshez vezethet.

 

Az EEB szakértői szerint a javaslat "jó szándékú, ám rosszul kivitelezett egyszerűsítés”. A szabályozásban rejlő csiki-csuki ugyanis könnyen arra csábíthatja az önkormányzatokat és az épületeiket bérbeadó tulajdonosokat, hogy ne a hosszú távon kifizetődőbb, modern technológiába fektessenek, hanem a rövid távú előnyöket válasszák. Sok régi lámpát kell ugyanis lecserélni ahhoz, hogy a modern technológia alkalmazható legyen.

 

Az új, korszerű lámpák pedig gazdaságosabban üzemeltethetőek ugyan, de megvásárlásuk nagyobb költséggel jár. Félő, hogy az energiafogyasztás jelentős hányadát kitevő üzlethelyiségek tulajdonosai inkább a korszerűtlen technológia használatával járó, bérlőik által fizetendő, magasabb villanyszámlát választják majd ahelyett, hogy komoly befektetés révén modernizálják épületeik világítását. A gyakran pénzügyi gondokkal küszködő önkormányzatok számára szintén csábítóbbak lehetnek a rövid távú megtakarítások, mint a csak Németországban több mint 9 millió fényforrás lecserélése, amely beruházás majd csak a távolabbi jövőben térül majd meg.

 

Az új szabályozás veszélybe sodorhatja az energiamegtakarítási célokat


Összességében az új szabályozás veszélybe sodorhatja az európai energiamegtakarítási célokat: 2020-tól a kereskedelmi hasznosítású épületeknek összesen évente 15 terawattóra villamos-energiával kevesebbet kell fogyasztaniuk évente, ez a megtakarítás a települések által felhasznált energiával együtt pedig 17,3 terawattóra. Összehasonlításképpen: az Isar 2 atomerőmű Landshut közelében – amely az egyik legnagyobb teljesítményű Németországban – maximum tizenkét terawattóra energiát termel évente.

 

A brüsszeli tisztviselők most visszaülnek az íróasztalhoz, hogy megvizsgálják és ellenőrizzék a beérkező észrevételeket. A fogyasztás lehetséges növekedésével szemben mérlegelni kell a várható előnyöket, mindehhez pedig politikai érdekek is csatlakoznak. Hat-tizenkét hónapos folyamatot követően áll össze az utolsó, immár végső tervezet, amelyet a tagállamok, a Tanács és az Európai Parlament ismét megvizsgál. A bürokrácia csökkentése sem mentes a bürokráciától.

---

SzámoldKi magadról, hogy:
Mi a Te lelki számod és mit jelent ez Rád nézve?
Összeilletek-e a pároddal? - tudományos szerelem kalkulátor
Mit mutat a neved az indiai számmisztika szerint?

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás: