Az új adózás felkavarhatja az albérlet piacot

Az új - még el nem fogadott szabályokat tartalmazó - adócsomag érinti a bérelt lakások akár 100 milliárd forintos nagyságrendű piacát: a lakóhelyüktől távol dolgozó alkalmazottaknak adott lakhatási támogatás adómentes lehet, emellett a munkáltató adókedvezményt is kaphat.

Az új adózás felkavarhatja az albérlet piacot

A javaslat fehérítheti az albérletpiacot, valamint drágulást is hozhat, mindezt úgy, hogy a bérlők által fizetett összeg nem feltétlenül növekszik. A lakást bérbeadó magánszemélyek is választhatnák az átalányadózást, azonban ennek mértéke egyelőre nem ismert.

 

A bérelt lakások piacán is változásokat eredményezhetnek a parlamenthez kedden benyújtott törvénymódosító javaslatok - értékelte friss elemzésében a tervezett változtatásokat az ingatlan.com. Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője szerint nagyon fontos, hogy az adócsomagban szereplő intézkedések még nem hatályosak, azaz nincsenek kőbe vésve, ezért korai lenne pontos előrejelzést adni a lépések lakóingatlan- és albérlet-piacra gyakorolt hatására.

 

“Az azonban már látható, hogy a lépések a gazdaság, ezen belül a bérelt lakások piacának fehérítését, emellett a távolabbi településen lévő munkahely-választást is ösztönözhetik” - mondta Balogh László. A tervekben ugyanis többek között szerepel, hogy a munkáltató adómentesen nyújthat lakhatási támogatást munkavállalójának, amennyiben a hetente legalább 36 órát dolgozó alkalmazottja állandó lakhelye minimum 60 kilométerre van munkahelyétől, vagy az oda- és visszautazás ideje meghaladja a három órát. 

 

Kapcsolódó kalkulátor: Albérlet kiadása után fizetendő adó 

 

Adómentes juttatás és átalányadó?

 

Az intézkedések a munkáltatók számára kedvezőek, mert társasági adókedvezményt is kaphatnak, amennyiben támogatják a mobilizációt, vagyis az adott munkahelytől távol élő munkavállalóik lakhatását. A lakhatási támogatás mértékét a minimálbérhez köti a tervezet, mégpedig úgy, hogy a foglalkoztatás első két évében a minimálbér 40 százalékát fizetheti adómentesen a munkáltató, a következő két évben az igazolt bérleti díj negyedét, majd az ötödik évben 15 százalékot adhat, ez pedig havi szinten több tízezer forintos támogatást jelenthet a munkavállaló számára.

 

A munkáltatókat adómentességgel és további adókedvezménnyel arra is ösztönözhetik a tervezett módosítások, hogy dolgozóiknak lakást béreljenek. A tulajdonosi oldalt érintheti az a tervezett változtatás, amely szerint az átalányadózásról szóló szabályok a lakást bérbe adó magánszemélyekre is vonatkozhatnak a jövőben[1]. “Több kérdéses pont nem tisztázott még a törvényjavaslatban: egyrészt lehet úgyis értelmezni a tervezetet, hogy a lakhatási támogatásra csak az újonnan felvett munkavállalók lesznek jogosultak. Másrészt nem teljesen világos, ha valaki magánszemélyként az átalányadózást választja a lakásbérbeadás során, akkor mennyi adót kell fizetnie” – mondta Balogh László. Az ingatlan.com szakértője szerint a kínálat alapján a magyarországi albérletpiac mérete - óvatos becsléssel is - 100 milliárdos nagyságrendű lehet évente, de a feketén kiadott lakások miatt pontos számot nehéz mondani. Mindenesetre, ha a tervezett változások fokozzák majd a mobilizációt, akkor rövid és hosszabb távon egyaránt hatással lesz az albérletpiacra, elsősorban a városokban eredményezhet élénkülést.

 

Lehetséges nyertesek és vesztesek

 

Bár Balogh László hangsúlyozta, hogy a szerdán nyilvánosságra került tervezet még változhat, az valószínűsíthető, hogy az intézkedések kedveznek a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt, előbbiek ugyanis kedvezményesen nyújthatnak támogatást a dolgozóknak, akik pedig kevesebből is megúszhatják a lakásbérlést. A lakást kiadók számára a várható új szabályozás azért jöhet jól, mert a bérleti díjak akár növekedhetnek, amellett, hogy a bérlőknek ez kevesebb pénzébe kerül. Az ingatlan.com szerint nem kedveznek az új szabályok azoknak, akik nem a havi fizetésükből fedezik lakásbérleti díjat. Azokat a munkavállalókat is hátrányosan érintheti a javaslat, akiknek állandó lakhelyük és munkahelyük ugyanazon településen belül van, vagy munkáltatójuk annak ellenére nem ad nekik támogatást, hogy jogosultak lennének rá.

 

Ha a bérelt lakások piacát érintő tervezett lépések a jelenlegi formájukban lépnek életbe, akkor várhatóan az albérletpiacon – különösen az iparilag fejlett és a munkaerő-hiánnyal küzdő régiókban és városokban, például Budapesten, Győrben, Székesfehérváron, Kecskeméten – tovább emelkedhetnek a bérleti díjak, a lakásukat bérbe adók ugyanis feljebb vihetik az árakat amellett, hogy a bérlők számára nem feltétlenül emelkedne a havi díj összege.


[1] http://www.parlament.hu/irom40/10537/10537.pdf 191.§ 31. pont

A Block Inc. fizetési szolgáltató vállalat elérhetőbbé teszi a bitcoin bányászatot: a vezető altcoinok profitálhatnak a hatásából

A Jack Dorsey vezette Block fizetési szolgáltató tervezi kibővíteni a bitcoin bányászati tevékenységét. A platform célja ennek megvalósítása egy átfogó bányászati rendszer fejlesztésével, hogy növelje a hozzáférhetőséget. A Block különösen olyan kihívásokat szeretne megoldani, mint a drága eszközök és a kiszámíthatatlan szállítás, mégpedig könnyen használható bányászati chipek és rendszerek kínálatával.
2024. 05. 08. 07:00
Megosztás:

Milliókat nyerhetünk ezzel még néhány hétig!

A 2024-es adótörvény módosítások egy egyszeri amnesztiát biztosítanak a társaságok számára, lehetővé téve a korábban be nem jelentett részesedések utólagos bejelentését. Így azok is mentesülhetnek a társasági adó (TAO) megfizetése alól, akik korábban nem jelentették be a NAV felé a más társaságokban szerzett tulajdonrészüket és azt most pótolják. Az utólagos bejelentésre május 31-ig van lehetőség-foglalja össze a Niveus Consulting Group.
2024. 05. 08. 06:30
Megosztás:

eÁFA: nem nagy siker eddig

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen.
2024. 05. 08. 06:00
Megosztás:

Hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.
2024. 05. 08. 05:30
Megosztás:

Hogyan adjuk tovább gyerekeinknek a családi vállalkozást?

Magyarországon a családi vállalkozások generációváltása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezek a cégek jelentik a hazai GDP gerincét. Az átadás-átvétel folyamata azonban számos kihívással járhat, a megfelelő utód kiválasztásától a vállalkozás strukturális átalakításáig. A statisztikai adatok szerint a magyar családi tulajdonban lévő cégek vezetőinek csupán kis része képes sikeresen átadni a stafétabotot a következő generációnak. Ennek hátterében gyakran az alapos előkészítések és stratégiai tervezések hiánya áll, amelyek pedig létfontosságúak lennének a gördülékeny átmenet érdekében.
2024. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Disney, de mégis adják

A Disney ma piacnyitás előtt tette közzé 2024-es pénzügyi évének második negyedéves számait.
2024. 05. 08. 04:30
Megosztás:

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás: