Véget ért a nagykoalíciós politika korszaka Ausztriában
A Corvinus Egyetem tanára hangsúlyozta: az április 24-i első és a vasárnapi második forduló eredményei is a megmerevedett és a reformokban megrekedt szociáldemokrata-konzervatív nagykoalíciós politika végét jelentik Ausztriában.
Először fordult elő a második köztársaság történetében, hogy a két nagy párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltje nem jutott be a második fordulóba. Ez a valóban történelmi fordulat azzal az eseménnyel párosult, hogy csak néhány nappal a második fordulót megelőzően alakult meg a 2018-ig mandátummal rendelkező és a nagykoalíciós politika "utolsó esélyeként" számon tartott, új szociáldemokrata kancellár, Christian Kern kormánya.
A második forduló a "nagykoalíciós szisztéma leváltásának" megerősítésén túl alig 30 ezres szavazattöbbséggel döntött arról, hogy a szociáldemokrata kancellárnak a politikailag és világnézetileg hozzá közelebb álló balliberális Alexander Van der Bellennel, nem pedig a politikailag és világnézetileg egy másik "vércsoporthoz" tartozó szabadságpárti elnökkel kell együttműködnie.
Az elnök személyének különösen azért van jelentősége, mert az eddigi hagyományokkal szemben az alig 30 ezer szavazattal alulmaradt Norbert Hofer a kampányban jelezte, elnökké választása esetén nem csupán reprezentálni kíván, hanem meg is kívánja változtatni a mintegy ötvenéves nagykoalícióban megbénult osztrák politikát.
Több nyilatkozatában arról beszélt, hogy élni akar az első osztrák köztársaság keresztényszocialisták nyomására létrejött 1929. évi alkotmányának azzal az opciójával, amely adott esetben lehetővé teszi a kancellár és kormány elbocsátását, valamint az új kormány javaslatára a parlament feloszlatását. A nagykoalíciós államfők ezzel a lehetőséggel nem éltek, mivel tisztában voltak azzal, hogy egy ilyen lépésre a mindenkori másik nagykoalíciós párt is képes.
A szabadságpárti jelölt ugyanakkor a második fordulót megelőzően és az osztrák közszolgálati tévében riválisával folytatott vitájában már óvatosabban nyilatkozott. Hangsúlyozta ugyan, hogy e különleges hatáskör "aktivizálása" csak akkor következhet be, ha az osztrák kormány emelné az adókat és a menekültpolitikában letérne az osztrák érdekek védelmének az útjáról. Bárhogy is legyen, eddig sokan ennek a lehetőségnek létezéséről sem tudtak, most ennek az alkotmányos opciónak szóbeli "megnyitása" új, eddig ismeretlen mozgásteret nyújt Ausztria államfőjének.
A második forduló ugyanakkor megmutatta: a balliberális Alexander Van der Bellen képes arra, hogy maga mögött egy tarka koalíció létrehozásával szavazatainak számát több mint megkétszerezze, s ezzel együtt Norbert Hofer is olyan eredményt ért el, amely páratlan a sok változáson keresztülment Szabadságpárt történetében. Ez azt is jelenti, hogy az FPÖ a hagyományos széleken kívül a politikai spektrum közepéről is több szavazatot volt képes megszerezni magának.
Az eredmények jól mutatják, hogy még a magas életszínvonallal rendelkező Ausztriában is megnövekedett a lakosság aggodalma a jóléti vívmányok fenntarthatósága miatt, s ennek a menekültválság félreismerhetetlenül tápot adott. Ahogy a finanszírozhatatlanná váló jóléti állam, úgy a nagy néppártok hanyatlása is meggyorsult, s ez különösen a szociáldemokrata párt esetében aggasztó - vélekedett a szakértő.
Figyelemre méltó volt ugyanakkor Norbert Hofer kijelentése arról, hogy bárki is legyen az elnök, a választásokat követően az államelnök legfőbb feladata a polarizálttá váló Ausztria egyesítése. Ez a hagyományos pártok, de elsősorban a szociáldemokraták számára is újra azt a kérdést veti fel, hogy a társadalom középrétegeiből mind több szavazatot kiszakító Szabadságpárt irányában folytatható-e még az országos szintű kirekesztés politikája, miután tartományi szinten Burgenlandban már létrejött az első szociáldemokrata-szabadságpárti koalíció. Az osztrák politikai térben a hatalom újraelosztása folyik, s ez új viszonyt jelent a pártok között, ami új politikai módszereket és gyakorlatot kíván.
Hofer esetleges győzelme fontos határvonalat jelentett volna, mert személyében Európában először egy radikális jobboldali politikus tölthette volna be az államfő magas hivatali posztját. A szakértő szerint ez ugyanakkor azt jelenti: a hagyományos politikai pártoknak ajánlatos az önkritikus magatartás, mert a jobboldali radikális pártoknak térnyerése egész Európában jól látható.
Van der Bellen győzelme nyomán a szociáldemokrata Christian Kern által vezetett nagykoalíciós kormány két évre levegőhöz juthat és a 2018. évi parlament választásokig bebizonyíthatja, hogy képes-e megújítani a politikát. 2022-ig az új államfő is kitöltheti mandátumát, ám már 2018-ban szembekerülhet azzal problémával, hogy a Szabadságpártnak mint legerősebb pártnak kell adnia a kormánymegalakítás jogát és egy szabadságpárti kancellárt kell beiktatni hivatalába. A választási kampányban ugyanakkor Van der Bellen úgy nyilatkozott, hogy adott esetben nem lenne hajlandó egy általa Európa-ellenesnek tartott kancellár kinevezésére - emlékeztetett Kiss J. László.
