A konzervatív Néppárt győzedelmeskedett a spanyol parlamenti választásokon

Valóságos örömünnep tombolt a konzervatív Néppárt (PP) madridi székházánál hétfő hajnalban azt követően, hogy megnyerték a spanyol parlamenti választásokat; az összegyűlt, zászlókat lengető tömeg lelkes skandálásával alig hagyta szóhoz jutni Mariano Rajoy pártelnököt.

A konzervatív Néppárt győzedelmeskedett a spanyol parlamenti választásokon

"Megnyertétek a választásokat, mert hittetek a győzelemben" - intézte köszönő szavait a szavazókhoz a politikus a belvárosi épület balkonjáról, ahol a teljes pártvezetés felvonult.
    

Mint mondta, "komplikált volt, de megnyertük a csatát Spanyolországért, és a spanyolokért." "Megnyertük a választást, követeljük a jogot a kormányalakításhoz" - jelentette ki.
    

A többi parlamentbe jutott pártra utalva azt is mondta, hogy már a választások másnapján  "mindenkivel" megkezdik a párbeszédet, a spanyolok "100 százalékának" érdekében. Hozzátette, hogy az egész nép szolgálatára állnak, azokéra is, akik nem szavaztak rájuk.
    

Az ügyvezető spanyol miniszterelnök beszéde a szokásosnál jóval rövidebbre sikerült, mivel az ünneplő tömeg mondatonként szakította félbe üdvrivalgással és énekléssel.
    

A választási eredmények miatt leginkább csalódottak a baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) választási pártszövetség eredményváróiban - a fővárosi Goya színházban és a Reina Sofía múzeum előtti téren - voltak a szavazók, akik baloldali fordulatra készültek az ország élén, és kora este még jókedvűen ünnepeltek. Hiába várták a közvélemény-kutatások is legalább a második helyre a pártot, az végül harmadik lett, nem sikerült megelőzniük a szocialista pártot.
    

Pablo Iglesias, a szövetség miniszterelnök-jelöltje elismerte, hogy más várakozásaik voltak, és nem vált be az az elképzelésük, hogy az egyesülés győzhet, noha a haladás érdekében fogtak össze. Szerinte túl magasra tették a lécet, de az eredmény ellenére sokat fejlődtek. "Előbb-utóbb nyerni fogunk" - jelentette ki.  
Aggodalmának adott hangot a konzervatív blokk megerősödése miatt Spanyolországban, és jelezte, párbeszédet kezdeményez a szocialista párttal, hogy más politika felé haladjanak. A fiatalság mellettünk áll - mondta.
    

Optimistán, de visszafogottan nyilatkozott az eredmények ismeretében Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára, miután pártja megőrizte vezető szerepét a baloldalon a választáson elért második helyével. "Köszönöm az állampolgároknak, hogy saját sorsukat a kezükbe vették" - fogalmazott arra utalva, hogy az előzetes felmérések a párt csúfos vereségét, és harmadik helyre szorulását jelezték. A politikus nyilvánosan gratulált a PP győzelméhez.
    

A nehézségek ellenére a szocialista párt újra jelentős politikai erő - mondta Sánchez hangsúlyozva azt is, hogy nem elégedett, mert nyerni akart. Pablo Iglesiast és a Podemost hibáztatta azért, hogy az elmúlt hat hónapban nem tudott megalakulni egy baloldali kormány Spanyolországban és azért is, hogy a konzervatív párt megerősödött.
    

Szavai szerint a szocialista párt a dél-európai ország egyetlen haladó pártja, amely az elmúlt 37 évben modernizálta és európaivá tette Spanyolországot.
    

Szolidan ünnepeltek a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt hívei is, miután a korábbi 40 helyett 32 mandátumot szereztek az új törvényhozásban.
    

Albert Rivera pártelnök a választási eredmények első értékelésében arról beszélt, hogy nem elégedettek, mert többet szerettek volna elérni, és belátják, hogy ezért változtatniuk kell, elemezni, miért nem sikerült több embert mozgósítaniuk. Ugyanakkor azzal elégedett, hogy több mint 3 millió spanyol őket akarta kormányon látni.
    

A Ciudadanos alkalmas lesz Spanyolország megújítására, keresztülvinni változást "a jobb" érdekében, ahogy ezt tette az egész kampány alatt - jelentette ki.
    

"Azt akarom mondani a PP-nek és a PSOE-nak, hogy legyenek készek asztalhoz ülni, és megpróbálni kormányt alakítani. A Ciudadadanos ott lesz ennél az asztalnál" - fogalmazott, ezzel lényegében egy nagykoalíció létrehozását ajánlva a feleknek, amelyet egyébként a PP fél éve képvisel, de a szocialista párt és a Ciudadanos is eddig következetesen elutasított.
    

Rivera most azt mondta: részvételük egyetlen feltétele, hogy a spanyolok érdekeit a pozíciókról való egyezkedés elé helyezzék.
    

A leadott szavazatok több mint 99 százalékos feldolgozottságát követően, a hivatalos - de még nem végleges - adatok szerint a PP 137, a PSOE 85, az Unidos Podemos 71, a Ciudadanos 32 mandátumot szerzett az új spanyol törvényhozásban, amely július 19-én tartja alakuló ülését.
    

Az eredmények alapján egyetlen párt sem szerzett önálló kormányalakításhoz elegendő többséget, ezért a pártoknak tárgyalniuk kell koalíció létrehozásáról. Az elmúlt fél évben ez nem sikerült, ezért kellett megismételni a parlamenti választásokat.

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás:

Pluszban indult a mai kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a piacok nagy indexemelkedéssel zártak.
2024. 05. 08. 10:30
Megosztás:

Bizonytalan a kereskedés alakulása

Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
2024. 05. 08. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
2024. 05. 08. 09:30
Megosztás:

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Nem hozott változást az új autók piacára Romániában eddig az idei év

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM) kedden.
2024. 05. 08. 08:30
Megosztás: