A kormánynak kiemelten fontos a magyar egészségügyi dolgozók helyzete

Az egészségügy és az egészségügyi ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása kiemelten fontos a kormánynak, ennek érdekében az elmúlt években több intézkedést is bevezetett - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság pénteken a Semmelweis-nap alkalmából az MTI-vel.

A kormánynak kiemelten fontos a magyar egészségügyi dolgozók helyzete

Emlékeztettek, hogy július elseje, az anyák megmentőjeként ismert magyar orvos, Semmelweis Ignác (1818-1865) születésnapja egyben a magyar egészségügy napja is. A kormány 2011-ben július elsejét munkaszüneti nappá nyilvánította az egészségügyben dolgozóknak, ami munkájuk elismerését szolgálja.
    

Mint a közleményben írták, a kormány az emberek minél magasabb szintű egészségügyi ellátására törekszik. Az egészségügyben a rendszerváltás óta a legnagyobb, 500 milliárd forintos fejlesztést hajtották végre az elmúlt években, országszerte újultak meg a kórházak, rendelők. A fejlesztések mellett több mint 104 milliárd forintért új gépeket, eszközöket vásároltak.
    

Az államtitkárság tájékoztatása szerint a vidéki kórházak jelentős részében ma már XXI. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek. A vidéki egészségügyi infrastruktúra és a béremelésről szóló megállapodás után a budapesti ellátórendszer megújítása következik, amely kiterjed az infrastruktúrára és az eszközállomány megújítására is. Az átalakításnál fontos cél, hogy komplex, sokszakmás, sürgősségi ellátásra is alkalmas centrumok jöjjenek létre, amelyek lehetőség szerint egy telephelyen működnek, és lehetővé teszik a betegek biztonságának és elégedettségének növelését.
    

Felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi dolgozók munkája nélkülözhetetlen, éppen ezért a kormány mindent megtesz azért, hogy élet- és munkakörülményeik a következő időszakban tovább javuljanak. Ebben jelent nagyon fontos lépést a velük kötött megállapodás - tették hozzá.
    

Az egészségügyi dolgozók számíthatnak a kormányra - hangsúlyozták, hozzátéve, a polgári kormány kezdettől tárgyal az egészségügyi érdekvédelmi szervezetekkel, mert hisz abban, hogy az ágazatban lévő nehézségeket csak közösen, a tárgyalóasztalnál lehet megoldani.
    

Fontos eredménynek nevezték, hogy a 2012-2013-ban megkezdett béremelések után, amelyeknek köszönhetően 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést, és a kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27%-kal nőtt, idén januártól törvényileg garantálják az egészségügyi dolgozók mozgó bérének alapbérbe épülését.
    

Garantálják azt is - írták -, hogy idén szeptembertől többéves bérfejlesztési program indulhat el. A többlépcsős bérfejlesztésnek köszönhetően béremelésben részesülnek a szakorvosok, szakgyógyszerészek és a szakdolgozók is.
    

Felidézték: az ápolók alapbére összesen 65%-kal emelkedik, ez négy lépésben valósulhat meg: a szakdolgozók bruttó alapbére idén szeptembertől átlagosan 26,5 %-kal, 2017 novemberétől 12%-kal, 2018. novembertől 8%-kal, 2019. novembertől pedig ismét 8%-kal nő. Ez az intézkedés összesen mintegy 78 ezer dolgozót érint.
    

Kitértek arra, hogy az elmúlt években az egészségügyi dolgozók bérrendezésére 300 milliárd forintot fordított a kormány, a jövő év végig pedig 100 milliárd forintot biztosít egészségügyi béremelésre.
     

Fontos célnak nevezték az alapellátás megerősítését is, megemlítve, hogy a tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után idén újabb 14 milliárd forint pluszforrást biztosítanak az egészségügyi alapellátás megerősítésére. A háziorvosok így 10 milliárd forintos, a védőnők és fogorvosok pedig 2-2 milliárd forintos többletforrásra számíthatnak. Ez az összeg a védőnőknek 30-35 ezer forintot, a fogorvosoknak 50-55 ezer forintot jelenthet havonta.

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás: