Hiányosságok az Educatio Nonprofit Kft-nél
Az ÁSZ keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a témacsoportos ellenőrzés keretében vizsgálta a céget. Az ellenőrzés megállapította, hogy a tulajdonosi jogok gyakorlója a vagyonnal való gazdálkodás feltételeit kialakította, meghatározta az érték megőrzésére, gyarapítására vonatkozó, és a felelős gazdálkodáshoz szükséges követelményeket, továbbá a tulajdonosi joggyakorló számára fenntartott jogokat.
A 2013-as és a 2014-es üzleti terveket azonban csak év végén hagyták jóvá, így ezekben az években a társaság jóváhagyott üzleti terv nélkül gazdálkodott.
Az Educatio a vagyongazdálkodás feltételeit alapvetően szabályszerűen alakította ki, de az önköltségszámítási szabályzatban az egyes feladatokra elszámolt költségek felosztásának módja nem volt átlátható.
A társaságnál 5,9 millió forint bevételt közhasznú bevételként számoltak el annak ellenére, hogy ezen bevételeket a számlarend a vállalkozási tevékenység bevételeinek elszámolása körébe rendelte. A vagyonváltozást eredményező döntések körében az Educatio feladatai ellátására vállalkozási szerződéseket kötött, amely szerződési forma azonban nem állt összhangban az alapító okirat előírásaival.
A cég ezek mellett bár éves beszámolási kötelezettséget teljesítette, de a 2011 és 2014 közötti kiegészítő mellékletek nem feleltek meg teljes körűen a számviteli törvény előírásainak, mivel a közhasznúsági eredmény-kimutatásokban a vállalkozási bevételek nem voltak összhangban a főkönyvi kimutatásban szereplő bevételekkel. A tulajdonosi joggyakorló 2012-ben és 2014-ben az éves beszámolókat a törvény szerinti közzétételi határidőt követően fogadta el, így a beszámolókat tulajdonosi jóváhagyás nélkül tették közzé.