Épülőben Budapest reptéri szállodája

Letették az alapkövét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának szomszédságában épülő új repülőtéri szállodának szerdán. A 3,2 milliárd forintból megépülő létesítmény másfél év múlva fogadhatja első vendégeit.

Épülőben Budapest reptéri szállodája

Az időkapszulát Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Gilles Clavie, az Ibis szállodák kelet-európai üzemeltetéséért felelős Orbis-csoport elnök-vezérigazgatója helyezte el az építkezés területén, a kivitelezés előkészületei már hetek óta zajlanak.
    

A Budapest Airport és Wing Zrt. együttműködésében egy 145 szobás, közvetlen terminálkapcsolattal rendelkező szálloda létesül, a kivitelező a Market Építő. Az átriumos, belső udvarral is rendelkező, 5200 négyzetméteres szállodában 350 négyzetméteren konferenciatermeket is kialakítanak.
    

Jost Lammers az építést bejelentő sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a repülőtéren idén a tavalyinál egymillióval nagyobb, 11 milliót meghaladó utasforgalom várható az év végéig, újabb rekordot állítva ezzel fel.
    

Hozzátette: a szálloda beruházásán évek óta dolgoznak, most tökéletes az időzítés, mivel egyre több hosszú távú járatot üzemeltető légitársaság jelenik meg Budapesten.
    

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a folyamatos bővülés mellett a kiszolgáló létesítmények fejlesztésére is költ a repülőtér. A BUD 2020 programban 50 milliárd forintot költ a repülőtér üzemeltetője új utasmóló kialakítására, utasfelvételi kapacitások bővítésére és logisztikai beruházásokra.
    

Noah Steinberg, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a magyar nemzetgazdaság számára az ingatlanszektor fontos motor, ezért kell, hogy legyenek erős, tapasztalt, stabilan működő szereplői.
    

A szállodában a bejelentkezésnél és a szobában is lesz repülőtéri utasinformációs szolgáltatás, a szobák négy emeleten, többségében a város felé helyezkednek el. Előzetes becslések szerint az átlagos vendégéjszakák száma fejenként 1-1,5 lehet.

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás: