Növekedhet a csok igénylők száma az enyhítésnek köszönhetően

Érdemi növekedésre számítanak az MTI által megkérdezett bankok a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésekben, mivel olyan ügyfélkör számára is elérhetővé vált a támogatás, amelynek eddig erre nem volt lehetősége. A nemzetgazdasági miniszter egy írásos válaszából pedig az derült ki, hogy a csok igénybevételéhez az első hét hónapban a támogatottak 37 százaléka vállalt egy vagy több gyereket.

Növekedhet a csok igénylők száma az enyhítésnek köszönhetően

Az OTP -nél az év eleje óta több mint 7000-en igényelték a csokot, ebből csaknem 5000 esetben már folyósítás is volt. Számos új lakás projekt indult a közelmúltban, ezek eredményeként tízezres nagyságrendben épülnek majd új lakások a következő években. E lakások vevői eddig kiszorultak a csok-programból, de most megnyílik előttük is a támogatás igénybevételének lehetősége - írták.
   
Az FHB Nyrt. egy év alatt 10 százalék körüli volumennövekedéssel számol a beérkező igényeknél. A bank idén januártól augusztus végéig több mint 1200 csok-igénylést fogadott be, 1,4 milliárd forintot folyósított az ügyfeleknek, 2,6 millió forintos átlagösszegben. Ugyanebben az időszakban a tízmilliós csokot csaknem 300-an igényelték, akiknek többsége a 10 milliós otthonteremtési kedvezményt is igényelte. Az adó-visszatérítési támogatás lehetőségével közel ugyanennyien szerettek volna élni, több mint 330 befogadás történt az első 8 hónapban.
   
A Takarékbank várakozásai szerint a módosítások hatására nem csupán az igényelt kedvezmények, hanem a csok mellé felvett hitelek összege is emelkedni fog. A bank növekvő számú új, valamint számos korábban elutasított ügyfél érdeklődésére is számít. A kedvező irányú változásoknak köszönhető új igénylések egy részét várhatóan a tervezőasztalról vásárolható új lakások vevői nyújtják majd be - írták.
   
Az UniCredit Bank is arra számít, hogy az érdeklődők és az igénylések száma is érezhetően megnő. A többlakásos lakásépítési projektek beindulása 2017-től további növekedést generálhat. A csokot, az adó-visszatérítést valamint a kamattámogatott hitelt év eleje óta összesen csaknem ezren igényelték banknál.
   
Az MKB válaszában azt írta, a módosítások alapvetően lazítást jelentenek az eddigi szabályozáson, így több kérelemre számítanak. Eddig több mint 500 igénybejelentés volt, a bank szintén arra számít, hogy jelentősen nő az igények száma.
   
A módosítások szerint egyebek mellett lehetséges, illetve könnyebb lesz a csok igénylése mostantól már a 25 évesnél nem idősebb és a sajátos nevelést igénylő gyermeket nevelőknek, a terhesség elején járóknak, az árvákat nevelő gyámoknak, a hivatásuk miatt szolgálati lakásban élőknek, az új építésű társasházi, illetve ikerlakást vásárlóknak. Könnyítés az is, hogy mostantól akár még tervezés, illetve építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal. Azon családok, amelyeket eddig az osztatlan közös tulajdon miatt korábban elutasítottak a bankok, és nem kapták meg a csokot, az új szabályok alapján megkaphatják, ehhez azonban újbóli kérelem benyújtása szükséges.
   
A csok igénybevételéhez január 1 és július 31-e között a támogatottak 37 százaléka, ezen belül a használt lakást vásárlók 32 százaléka, az új lakások építőinek, vásárlóinak 53 százaléka vállalt gyereket. Kiemelkedően magas, 82 százalékos a gyermekvállalási szándék a legalább három gyermekesre bővülő, új lakást szerző családoknál - áll Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) írásbeli kérdésére adott válaszában.
   
A parlament honlapján megjelent válaszban ismertetet statisztika szerint az első hét hónapban több mint 14 200 csok-kérelmet fogadtak be a bankok 38,3 milliárd forintot meghaladó összegben, ezek közül 11 238 esetben szerződést is kötöttek 27,6 milliárd forintnyi kedvezményről.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: