Hírek > Munkahelyteremtési program indul Csongrád megyében >

Munkahelyteremtési program indul Csongrád megyében

2016.10.10 19:30
Elsősorban a munkaerő-tartalékok megtalálása és integrálása a célja a Csongrád megyei önkormányzat és a megyei kormányhivatal által indított, egymilliárd forintos költségvetésű foglalkoztatási programnak, amelyről az együttműködési megállapodást hétfőn írták alá a résztvevő szervezetek Szegeden.
Munkahelyteremtési program indul Csongrád megyében

Kakas Béla (Fidesz-KDNP), a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, a térségben egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. A 2019 júniusáig tartó program célja, hogy a munkaerő-piaci kereslethez igazított képzési programokkal, a dolgozók alkalmazásához nyújtott támogatásokkal javítsa a foglalkoztatási helyzetet.
    

Juhász Tünde kormánymegbízott közölte, augusztus végén 9041 álláskereső szerepelt Csongrád megye nyilvántartásában,  2471-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. Számuk a felét sem éri el a 2010. augusztusi adatnak, amikor 20 ezernél is többen voltak. Az álláskeresők 13 százaléka pályakezdő.
    

Az álláskeresők aránya az augusztusi adatok szerint 4,9 százalék a gazdaságilag aktív népességen belül, 2010-ben ez még 11,5 százalék volt - tudatta a kormánymegbízott. Hozzátette: a megyei adatbázisokban 20 ezer állásajánlat szerepel.
    

Juhász Tünde kiemelte, a program fontos célja az is, hogy új embereket tudjanak bevonni a munkaerőpiacra a fiatalok, a pályakezdők, a GYED-ről, GYES-ről visszatérők, a megváltozott munkaképességű személyek közül.
    

Hollósi Szabolcs, a programot megalapozó helyzetelemzést készítő BFH Európa Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Csongrád megye településein - leszámítva a önálló projektet indító két megyei jogú várost, Szegedet és Hódmezővásárhelyt - csökken a munkaképes korú lakosság aránya, és bár javult, az országos átlagnál rosszabb az iskolázottság. Emellett az elvándorlás is nagyobb arányban érinti a fiatal, képzett munkaerőt. A gazdaság igényeinek pedig nem felel meg, hogy jelentősen csökkent a szakképzésben tanuló diákok száma.
    

Az elmúlt években gyakorlatilag megszűnt a kereslet a képzetlen munkaerőre, és csökkent a betanított munka iránti igény is - tudatta a szakember.
    

A probléma megoldásában segíthet, hogy a programban a munkaadói igényekhez igazodó képzések, tréningek, rövidebb tanfolyamok indítására is van lehetőség - mondta Hollósi Szabolcs.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák