5 pont, ahol bukhatod a vállalatod pályázatait

Az árbevételhez képest aránytalanul nagy fejlesztésre pályáznak, nem számolják ki a lehetséges hosszútávú következményeket, nem ismerik eléggé a saját piacukat – ez csak néhány azok közül a hibák közül, amelyek miatt a legtöbb esetben elutasíthatják a hazai KKV szektor pályázatait. A tét nagy, hiszen az év hátralévő részében még közel 573 milliárd forint értékű pályázat indul el, 2017 tavaszáig pedig valamennyi uniós támogatás kiírásra kerülhet – így már nem sok idő maradt a pályázati hatékonyság növelésére – hívja fel a figyelmet az uniós pályázati rendszert jól ismerő Goodwill Consulting Kft.

5 pont, ahol bukhatod a vállalatod pályázatait

Közel 573 milliárd forint értékű – a KKV szektor számára jelentős fejlesztési területen jelenik meg pályázati kiírás még az idei évben – az infrastruktúrafejlesztéstől az eszközbeszerzésen át egészen az energetikai fejlesztésekig. Bár átlagosan minimum 30 nap áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére, hogy a közzétételt követően kidolgozzák és beadják támogatási kérelmüket, a tapasztalatok szerint az igénylések 35 százalékát kapkodva, átgondolatlanul, az utolsó pillanatban állítják össze. A nem kellően kidolgozott pályázatok elutasítása miatt pedig akár 5-6 milliárd forint támogatástól is eleshetnek a pályázó cégek. Az öt leggyakoribb, legfontosabb hibára a pályázati rendszert jól ismerő Goodwill Consulting Kft. hívja fel a figyelmet.

 

1., Rosszul felmért pénzügyi helyzet

Tíz pályázóból 3 kis árbevétel mellett, az önerőhöz szükséges pénzügyi forrás és bevonható fedezet nélkül kívánja beadni a pályázatát, míg további 2 esetben fordul elő, hogy egyébként biztos anyagi háttérrel rendelkező cégek aránytalanul nagy fejlesztési igényre pályáznak. „Mivel a pályázati kritériumok eltérnek egymástól, mindig érdemes az előző éves lezárt mérleget összevetni a pályázati feltételekkel. Minden esetben elvárás, hogy a saját tőke ne forduljon negatívba, és hogy a projekt összköltsége ne haladja meg az előző éves árbevétel összegét. Érdemes tehát konzultálni a könyvelővel és egy pályázati szakemberrel, hiszen egyes esetekben pénzügyi megoldásokkal is orvosolható, hogy a cég megfeleljen a kiírásnak. Fontos, hogy a vállalkozás méretének megfelelő, az előző éves árbevétel 50%-át meg nem haladó beruházásra pályázzon, – igaz a pályázati kiírások ennél jóval megengedőbbek, de a tapasztalat azt mutatja, így az esetleges csúszásokkal, fizetési késedelmekkel együtt is fenntartható marad a projekt” – mutat rá Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

 

2., Hiányzó fejlesztési koncepció

A projektek 20 százaléka hiúsulhat meg évente amiatt, hogy a vállalkozások nem rendelkeznek fejlesztési tervvel, hogy nem aktualizálják azt, illetve, hogy egyedi, egymáshoz nem illeszkedő, ad-hoc fejlesztési célok mentén pályáznak. A fejlesztési terv előzetes kidolgozása azért is fontos, mert így a támogatási lehetőségek pontosan összeegyeztethetők a fejlesztési menetrenddel és a fejlesztési kerettel, aminek köszönhetően már a pályázati önerő biztosítása sem okozhat meglepetést a vállalkozás számára.

 

3., Egyoldalú szemlélet

Jellemző a hazai KKV szektorra, hogy a pályázati lehetőségek között elsősorban az ingatlanfejlesztési támogatásokat keresi, és amennyiben a kiírt pályázatok ezt nem teszik lehetővé, inkább nem is adnak be igénylést. „Ha már meglévő telephely, székhely fejlesztése a célunk, javasolt komplex fejlesztésben gondolkodni, hiszen például eszközbeszerzéssel kombinálva nagyobb eséllyel talál a cég megfelelő kiírást. Novemberben például több kapacitásbővítést támogató felhívás is elérhető lesz, ezek esetében eszközbeszerzés mellett az ingatlankorszerűsítés is támogatható. Érdemes továbbá számba venni a hitellel kombinált konstrukciókat is, vagy az akár teljes mértékben kedvezményes hitelt nyújtó lehetőségeket, hiszen a Széchenyi 2020 program keretében lehívható támogatások egyre növekvő mértékben visszatérítendő formában vehetők igénybe” – emeli ki Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

 

4., Felértékelődött a vidék szerepe

A főként fővárosi és pestmegyei vállalkozások a mostani Európai Uniós ciklusban is a korábbi években megszokott és népszerűvé vált pályázati kiírásokat várják. Az új pályázati rendszer azonban kevésbé támogatja a fejlettebb régiókban megvalósuló beruházásokat, ezért mindenképp érdemes számításba venni, hogy a cég vidéki telephelyre szervezze, és az ott elérhető támogatásokból fejlessze tevékenységét. A fejlettebb régió mellett a szolgáltató szektorban működő vállalkozások is hátrányt szenvednek, hiszen vannak tevékenységek, amelyek teljesen kiszorulnak a pályázati rendszerből. A kedvezményes hitelt nyújtó támogatási lehetőségek azonban sok esetben megengedőbbek, így vidéken akár turisztikai vagy más szolgáltató tevékenység is fejleszthető kamattámogatott, 0 százalékos hitelből. Mivel a jövőben hangsúlyosabban szerepelnek majd a kombinált, vagy akár tisztán hiteljellegű támogatások, a fejlesztési elképzeléseket érdemes az ilyen jellegű támogatásokhoz igazítani. A kedvezményes hitelek jó lehetőséget jelenthetnek, ha a fejlesztési területen nem indítanak vissza nem térítendő pályázatot.

 

5., Feltérképezetlen piac

Év végégig megközelítőleg 85 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással írnak ki innovációs pályázatot, elsősorban a KKV szektor vállalkozásainak. A korábbi innovációs pályázati tapasztalatok azt mutatják, gyakori hiba, hogy a pályázók nem fordítanak kellő figyelmet az alapfogalmak megismerésére, így helytelenül használnak az elbírálás szempontjából fontos kifejezéseket – összekeverve például az alapkutatást az ipari kutatással. A pályázatok 10 százalékánál előforduló – akár elutasítást eredményező – hiba, hogy a vállalkozás fejlesztése már ismert a szegmens hazai, vagy európai piacán, így az nem jelent újdonságot.  „Innovációs pályázat benyújtásakor érdemes tehát szabadalmi ügyvivőhöz fordulni, vagy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségével ellenőrizni a termékünk, szolgáltatásunk valódi újszerűségét, eredetiségét” – javasolja Harsányi Gábor.

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás: