Ázsia kell nekünk, a magyar gazdaságnak!

A magyar vállalatoknak meg kell találniuk a módot arra, hogy betagozódjanak a világkereskedelem átrendeződésébe, és hogy részesüljenek Ázsia fejlődéséből, mondta az Atradius hitelbiztosító országigazgatója az első Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencián. Vanek Balázs szerint ezért is fontos a keleti nyitás, és az, hogy ne legyen túlsúlya az autógyártásnak a magyar exportban. Az országigazgató emlékeztetett arra, hogy amíg 1950-ben a világ GDP-jének 10%-át állították elő Ázsiában, ez 2050-re eléri az 50%-ot. Az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a konferencián azt mondta, a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalatok (KKV), ellentétben a nagyvállalatokkal, magyar banki finanszírozásra szorulnak, ezért lényeges, hogy a kormány segítse a KKV-szektort. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója arról beszélt, hogy a monetáris enyhítéssel naponta 1 milliárd forintot takarít meg az állam, de a háztartások és a vállalatok adósságterhei is csökkennek. A konferenciát az Atradius az Optennel közösen szervezte, a rendezvényen 70 közepes illetve nagyvállalat vett részt.

Ázsia kell nekünk, a magyar gazdaságnak!

– Eltolódnak a nemzetközi súlypontok Kelet felé, a nemzetközi nagyvállalatok Ázsiába, Indiába és a Csendes-óceáni térségbe telepítik a központjaikat és új kereskedelmi folyosók alakulnak ki.
Emellett erősödik az ázsiai térség belső kereskedelme, 2030-ra a világkereskedelem 40%-a Ázsiában zajlik majd, és ez óriási kihívást jelent az európai, így a magyar exportőröknek is
– mondta a piacvezető hitelbiztosító vezetője.  Az Atradius adatai szerint nehezíti a helyzetet, hogy míg korábban egyfajta ciklikussághoz kötődnek a gazdasági válságok, a jövőben egyes sokkok – a szíriai polgárháború, a menekültválság, vagy a klímaváltozás hatásainak kezelése – okozzák majd a recessziót.  

Az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar gazdaság hagyományosan bankközpontú, hiszen 150 éve tőkeimportra szorul. Bodzási Balázs emlékeztetett a 2008-as válságra, ami a hitelezés összeomlását okozta, és hogy még a közelmúltban is érezhető volt a válság hatása.  Tavaly a KKV-szektor már 6%-kal növekedett, de a magyar vállalatok magyar bankoktól felvett hitelállománya nem nőtt tavalyhoz képest, kb. 5800 milliárd forint maradt. A helyettes államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai vállalati szektor teljes hitelállományai közel 29 ezer milliárd forint.  – A 20 ezer milliárdos különbözet azt mutatja, hogy kinyílt az olló a KKV-k és a nagyvállalatok finanszírozása között.  Az utóbbiak a hitelkínálat szűkülését könnyebben viselték, és az anyacégeikhez illetve külföldi bankokhoz fordultak hitelért.  Ezzel szemben a magyar tulajdonú KKV-k magyar banki finanszírozásra szorulnak, hiszen őket sújtotta leginkább válság, ezért lényeges azok a jogi eszközök, amelyek a KKV-szektort segítik – mondta a helyettes államtitkár.

A Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője a monetáris politikáról azt mondta, továbbra is az árstabilitás elérése illetve fenntartása a jegybank elsődleges célja. Balatoni András szerint rugalmasabbá vált Magyarországon az inflációs célkövetés azzal, hogy a jegybank a 3%-os inflációs cél mellé egy 1%-os toleranciasávot rendelt.  A célrendszerben nagyobb hangsúllyal jelenik meg a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés támogatása, valamint a monetáris transzmisszió erősítése.  Az igazgató emlékezetett arra, hogy 2012 júliusában még 7% volt az irányadó ráta, most pedig 0,9% az alapkamat. – Ez érdemben csökkentette a magyar állam kamatkiadásait, így jelenleg a GDP több mint 1%-át megspórolja az állam.  Emellett a forintosított egykori devizahitelek kamatai és törlesztőrészletei is csökkennek, amennyiben a bankközi kamatok mérséklődnek, így a háztartások is jól járnak.  Vagyis a monetáris enyhítés mindenkinek előnyös – fogalmazott a jegybank igazgatója.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: