A kutatásfejlesztés a magyar gazdaság egyik fő mozgatórugója

A gazdaság versenyképességét hosszú távon a kutatásfejlesztés, a vállalkozói szellem és a mindezeket támogató gazdaságpolitika befolyásolja - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések pénteki átadó ünnepségén Budapesten.

A kutatásfejlesztés a magyar gazdaság egyik fő mozgatórugója

Varga Mihály felidézte a novemberben a szociális partnerekkel közösen elfogadott bérmegállapodást, amely egyszerre támogatja a béremelést és a versenyképesség javítását.       

 

Kiemelte: a 6 évre szóló megállapodás révén a munkaadók járulékterhei olyan mértékben csökkenek 2022-re, hogy Magyarország versenyképessé válik majd a régiós országokkal.     

Arról is beszámolt, hogy bár az európai uniós források elsősorban a kis- és középvállalkozások fejlesztését szolgálják, de folytatódik a nagyvállalatok beruházásait támogató kormányzati program is.     

 

Varga Mihály közölte: a magyar gazdaság előtt továbbra is az a feladat áll, hogy hogyan tud felzárkózni ahhoz a világgazdasági versenyhez, amelyben a díjazott vállalkozások többsége már részt vesz.     

 

Novemberben a hónap beruházója elismerést a Horváth Rudolf Intertransport Kft., a hónap kis- és középvállalkozása díjat a Naponta Kft. kapta, a hónap startup vállalkozása címet pedig a Sybrillo nyerte el.     A hónap beruházója díjat decemberben az Egis Gyógyszergyár Zrt., a hónap kis- és középvállalkozása elismerést a Renner Bt. kapta, a hónap startup vállalkozás címet pedig a Leopoly Kft.  vehette át.     

 

Az 1986-ban alakult Horváth Rudolf Intertransport Kft., nemzetközi és belföldi árufuvarozással, szállítmányozással, logisztikával és raktározással foglalkozik.  

 

A cég 300 gépjárműből álló flottával, valamint a hatvani és gyöngyösi ipari parkban működő logisztikai központjaiban több mint 25 ezer négyzetméteres raktárkapacitással rendelkezik. A szállítmányozási vállalat új logisztikai központot épít, illetve 125 új járművet is vásárolt, amivel  újabb munkahelyeket teremt.     

 

A Naponta Kft. 2011 óta foglalkozik a Cerbona müzli szeletek, müzlik, gabonapelyhek, zabtermékek, tészták gyártásával és forgalmazásával. A 130 embert foglalkoztató cég az idén 250 millió forintos beruházással bővítette termelését, új gyártósort állított üzembe. A cég megváltozott munkaképességű alkalmazottakat is foglalkoztat.     

 

A Sybrillo 2014-óta foglalkozik videó-kiegészítők előállításával, első termékük egy olyan saját fejlesztésű kamera-stabilizátor, amelyet GoPro akciókamerákhoz használnak és egy mobilalkalmazás segítségével távirányíthatóvá tesznek.     
    

A 103 éves Egis Gyógyszergyár Zrt. több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. A cég hazai és uniós forrásból, konzorciumi partnereivel 2,3 milliárd forint összegű támogatást nyert el új készítmények kutatására-fejlesztésére, valamint az e termékek piacra kerülését segítő gyártókapacitás létrehozására a vállalat körmendi telephelyén. A beruházás összköltsége 5,6 milliárd forint. Olyan betegségek kezelésére szolgáló termékek fejlesztését kezdi meg, amelyekre jelenleg nincs megfelelő készítmény. A fejlesztés keretében 4000 négyzetméter alapterületű új üzemet építenek, amely megfelel a legszigorúbb minőségbiztosítási követelményeknek.     

 

A Renner Bt. 1991-ben alakult családi vállalkozás, műszaki gumiáruk, ezen belül présvulkanizált gumi-fém cikkek gyártásával foglalkozik, rezgéscsillapítókat, ütközőket, lökésgátló elemeket gyárt, amelyeket az ipar, a mezőgazdaság, az épületgépészet és a közlekedés területén alkalmaznak. Megrendelőik között szerepel egyebek mellett a Mercedes, a Bombardier és az Airbus. Az exportaránya meghaladja a 90 százalékot. A cég zöldmezős beruházásaként felépült gyártócsarnokaik összterülete közel 6000 négyzetméter, ahol mintegy 200 dolgozót, köztük megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatnak. A fejlesztéshez egy 97 millió forint értékű GINOP és egy 93 millió forint értékű DAOP pályázati támogatást nyert a Bt.     

 

A budapesti és San Francisco-i központtal rendelkező Leopoly 2015-ben a Leonar3Do International cégcsoportból indult spin-off vállalkozásként jött létre. A cég személyre szabott tárgyak megalkotására alkalmas szoftvert fejleszt, amellyel mindenki számára elérhetővé válik a 3D nyomtatás egyedi élménye.  A Leopoly szoftverét a világ számos országában használják már oktatási célokra és a cég oktatási szolgáltatása már magyar nyelven is elérhető.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás:

Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 05. 16:00
Megosztás:

Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát

A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
2024. 05. 05. 15:00
Megosztás:

Nőtt a Henkel negyedéves árbevétele

A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
2024. 05. 05. 14:00
Megosztás:

Átfogó víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
2024. 05. 05. 13:00
Megosztás:

Nagy László lett a SZTFH új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök Nagy Lászlót nevezte ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnökévé - közölte az SZTFH pénteken az MTI-vel.
2024. 05. 05. 12:00
Megosztás:

Éves csúcson a brit gazdaság aktivitása

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024. 05. 05. 11:00
Megosztás:

Többlettámogatáshoz juthatnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel pénteken.
2024. 05. 05. 10:00
Megosztás: