2016 kucsszava - az Innováció

A 2015-ös év közel 300 milliárd forintos keretéhez képest idén több mint 800 milliárd forint vissza nem térítendő és több mint 300 milliárd forint kamattámogatott hitel vált elérhetővé és/vagy lehívhatóvá a hazai kis- és középvállalkozások számára. A korábbi évek innováció-szkepticizmusa ellenére 2016-ban a kkv-k körében a különböző kutatás-fejlesztési pályázatok váltak a legnépszerűbbekké, nemritkán négy-ötszörös túljelentkezést lehetett tapasztalni ezen a területen. 2017 várhatóan 730 milliárd forintot tartogat majd a vállalkozások számára, amelyből 571,52 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és 158,99 milliárd forint a kedvezményes hitel, összegezte az elmúlt évet a pályázati rendszert jól ismerő Goodwill Consulting Kft.

2016 kucsszava - az Innováció

Hatalmas várakozás előzte meg 2016-ban a 2014-2020-as Európai Uniós keret pályázatait. Végül mind a pályázatok számát, mind a célterületekre szánt keretösszegeket tekintve kiemelkedő év lett az idei a hazai kis- és középvállalkozások számára.  A 2015-ös évre a kis- és középvállalkozásoknak jutó közel 300 milliárd forinthoz képest 2016-ban több mint 800 milliárd forint vissza nem térítendő és több mint 300 milliárd forint kamattámogatott hitel vált elérhetővé és/vagy lehívhatóvá a Magyarországnak szánt kkv-s keretekből.

 

A pályázatok több mint 90 százalékát a konvergencia régióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások számára írták ki, de több mint 60 milliárd forint fejlesztési keret mellett 10 pályázat a közép-magyarországi régió vállalkozásainak is elérhetővé vált. Ezek a számok alátámasztják, amit korábban is hangsúlyoztunk, hogy a vidéki megvalósítási helyszín most már kifejezetten javasolt, ha egy cég uniós támogatást szeretne igénybe venni fejlesztéséhez, mutat rá Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

 

A 2016-os számok alapján a kormányzat célzottan a kkv-k innovációs potenciálját kívánta erősíteni, az idei évben ugyanis a kkv-knak szánt keret közel 40 százalékát különböző innovációs pályázatok (pl. GINOP-2.11, GINOP-2.1.2, GINOP-2.2.1, VEKOP-2.1.1) támogatására fordították. Az innováció mellett még a kapacitásbővítést támogató felhívások kaptak hangsúlyosabb szerepet, amelyekre a kormányzat az idei kkv-s keret közel negyedét fordította. Az idei több mint 800 milliárdos vissza nem térítendő támogatás maradék 35 százalékán közel nyolcféle fejlesztendő célterület pályázatai osztoztak: energetika, informatikai beruházás vagy akár a foglalkoztatást segítő támogatások.

 

Nemcsak a kiírt pályázatok száma tört idén magasra, de a pályázókat is felfokozott fejlesztési kedv jellemezte a 2016-os évben, ami számos esetben okozott jelentős túljelentkezést. A hatalmas keretösszegek ellenére az innovációs és kapacitásfejlesztő pályázatokon volt a legmagasabb a pályázók aránya. A 72 milliárd forintos keretösszegű GINOP-2.1.1 kiírására például 506 százalékos volt a túljelentkezés, több mint ezer pályázatot nyújtottak be a vállalkozások összesen 364,71 milliárd forintot igényelve a, míg a GINOP-2.1.7 prototípusfejlesztésre fordítható támogatásra 483 százalékos túljelentkezést generáltak a hazai kis- és középvállalkozások, de más népszerű pályázatnál, mint például a GINOP-1.2.1 sem ritka a közel 200 százalékos túljelentkezés.

 

A mezőgazdasági vállalkozások sem maradtak támogatás nélkül, hisz a Vidékfejlesztési Programban több mint 210 milliárd forint keretösszeggel jelentek meg – vagy válnak elérhetővé hamarosan –  pályázati kiírások. A 2016-os adatok alapján a Vidékfejlesztési Program (VP) határozottan a növénytermesztési ágazatban tevékenykedő cégeket kívánta támogatni, hiszen a keret 40 százalékát, 86,05 milliárd forintot erre a szektorra írták ki. Ugyancsak jelentős az állattenyésztő ágazat támogatása a maga 75,07 milliárdos keretével, továbbá közel 50 milliárd forint jut az élelmiszeripar fejlesztésére, a borászatra vagy a vidéki lakosság nem mezőgazdasági tevékenységének elindítását célzó beruházásokra.

 

A 2015-16-ban megnyitott, de az idén lezárásra került pályázatokra több mint 9000 támogatási kérelmet nyújtottak be, de ebből csak közel 2500 pályázatot talált támogatásra érdemesnek az irányító hatóság, igaz több pályázat esetében még eredményre várnak a vállalkozások. 

 

2017 további 730 milliárd forintot tartogat a hazai kis- és középvállalkozások számára, melyből 577,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és 167,87 milliárd forint kedvezményes hitel. A fenti összegből december 7-ig - több mint 450 milliárdos kerettel - már több jelentős GINOP és VEKOP pályázat is megjelent, amelyekben többek között kapacitásfejlesztésre, innovációra, energetikára és informatikai fejlesztésre pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. Ezeket a pályázatokat majd januártól nyújthatják be a pályázni vágyók. Nagy a tét a következő pár hónapban, hiszen a cél, hogy a teljes magyar keretet kiírják 2017-ben” – hangsúlyozta Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

Arweave és 5thScape: A világelső AR/VR kriptó a 6 millió dollár felé zakatol

Az Arweave árfolyama az elmúlt 24 órában 19 százalékkal emelkedett, és 33,842 dolláron kereskedik, 21 százalékos kereskedési volumen emelkedés mellett. Ezzel az AR lett a legjobban erősödő érme a 100 legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta projekt között.
2024. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Itt a CSOK Plusz újabb hatása: már tizenötmilliót igényel egy átlagos lakáshiteles

Óriási ugrást hozott az első negyedév a lakáshitelek átlagos összegénél: a jegybanki adatok szerint már 15 millió forint felett jár a piac, ami jóval több mint a másfélszerese az egy évvel korábbi értéknek. Viszont a lakáshitelek iránti kereslet még messze jár a csúcstól: a március végéig megkötött, 17,4 ezer szerződés egyáltalán nem számít kiugrónak az előző évek adataival összevetve.
2024. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A Baross Gábor Hitelprogram keretének zömére már szerződést kötöttek

Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a kétszázmilliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM - jelentette be az exporthitel-ügynökség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 22:30
Megosztás:

Partnerségi megállapodást kötöttünk az AmCham Hungaryvel

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma nevében az AmCham Hungary - Amerikai Kereskedelmi Kamara magyarországi képviseletével - jelentette be a miniszter kedden Facebook-oldalán.
2024. 05. 08. 22:00
Megosztás:

A március csökkenést hozott a német ipari termelésnek

A vártnál kevésbé csökkent márciusban a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2024. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Gyermek elsősegély táblák kerülnek játszóterekre

Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
2024. 05. 08. 21:00
Megosztás:

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2024. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás: