Jól teljesített a Tesco a karácsonyi hajrában

Nőtt a Tesco forgalma a karácsonyi időszakban. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtökön Londonban ismertetett előzetes eredményjelentésében magyarországi piaci részesedésének bővüléséről is beszámolt.

Jól teljesített a Tesco a karácsonyi hajrában

 A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett időszaki jelentés szerint az azonos eladótérre számolt csoportszintű értékesítés a január 7-ével zárult 19 hétben 1,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
    

A 19 hetes vizsgált időszak átlagán belül a folyó üzleti év november 26-án zárult harmadik negyedében a forgalom 1,5 százalékkal, a január 7-éig fennmaradó hat hétben 0,3 százalékkal nőtt.
    

A nagy-britanniai forgalom a harmadik üzleti negyedévben 1,8 százalékkal nőtt, és a Tesco 2011 óta első ízben növelte hazai piaci részesedését.
    

A beszámoló szerint a Nagy-Britannián és Írországon kívüli nemzetközi forgalom értéke a 19 heti vizsgált időszakban 0,1 százalékkal csökkent. A cég azonban - egyelőre számok nélkül - kiemelte, hogy "jó ütemben" növelte piaci részesedését Magyarországon, Szlovákiában és Thaiföldön.
    

Az időszakon belül az üzleti év harmadik negyedében "tartósan erőteljes" volt a Tesco teljesítménye Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában - áll a cég előzetes jelentésében.
    

A részletes adatokat tartalmazó éves jelentést a vállalat április 12-én teszi közzé.
    

A Tesco vezérigazgatója, Dave Lewis a csütörtöki beszámolóban "nagyon biztatónak" nevezte a csoportszinten elért eredményt. Hangsúlyozta, hogy a cég forgalma nyolcadik negyedéve növekszik folyamatosan, és a Tesco "a harmadik sikeres karácsonyán" van túl.
    

A karácsonyi forgalom erősségét illusztrálva a cég közölte, hogy az év végi ünnepi időszakra 15 ezer idényfoglalkoztatottat vett fel.
    

A Tesco, amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója több mint 300 ezer alkalmazottal, rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és ezzel összefüggő bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított üzleti időszakot élt át az elmúlt két és fél évben.
    

Dave Lewis vezérigazgató, aki 2014 szeptembere óta áll az áruházlánc élén, már belépése napján teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég 2015-ben 53 veszteséges nagy-britanniai üzletet zárt be, törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és e fordulat jegyében eladta dél-koreai üzlethálózatát.
    

A Tesco a dél-koreai hálózat eladása után bejelentette, hogy ezzel lezárult nemzetközi portfóliójának felülvizsgálata.

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás: