13 Fintech startuppal indul a PwC közép- és kelet-európai régiós startup akcelerátor programja

Négy hónapos keresés után, a PwC kiválasztott a régióból 13 FinTech startupot, hogy felgyorsítsák a fejlődésüket a Startup Collider program keretében. A Startup Collider kezdeményezés célja, hogy a közép- és kelet-európai startupokat népszerűsítse, elsődlegesen olyanokra koncentrálva, melyek megoldásokkal rendelkeznek a pénzügyi szolgáltató szektor számára.

A FinTech belülről formálja át a pénzügyi szolgáltató iparágat - a dinamikus szegmens a pénzügyi szolgáltató- és technológiai szektorok metszéspontjában helyezkedik el, ahol a technológiai fókuszú startupok és az új piaci belépők megújítják a jelenleg a pénzügyi szolgáltató iparág által biztosított termékeket és szolgáltatásokat. A PwC tanulmánya szerint (Blurred lines: How FinTech is shaping Financial Services), a FinTech startupok finanszírozása több mint kétszeresére nőtt 2015-ben, elérve a 12,2 milliárd dollárt. A hagyományos pénzügyi szolgáltató vállalatok több mint 20%-a számára kockázatot jelentenek majd a FinTech szervezetek, az innovatív megoldások megjelenése azonban lehetőséget is ad az inkumbenseknek, hogy szélesítsék a szolgáltatási portfóliójukat.

A fentieket szem előtt tartva hirdette meg a PwC a régióban a Startup Collider akcelerátor programját. Négy hónapos startup „felderítő túra” után állt össze, hogy mely 13 startup kerül be a programba.
A PwC a startupok számára közösségi munkavégzésre alkalmas tereket és szállást biztosít, valamint magasan képzett mentorokat és gyorsabb piacra jutási lehetőséget.

„A PwC Startup Collider jelentős segítséget nyújt az európai startupok számára és támogatja az innovációt a közép- és kelet-európai régióban. Programunk a lehetőségek széles választékát kínálja: a startupok egyes megoldásait beágyazzuk a PwC szolgáltatásaiba, míg mások olyan pozícióba kerülnek majd, ahol új vevőket és partnereket szerezhetnek a PwC globális hálózatának köszönhetően” – mondja Osztovits Ádám, a PwC Magyarország tanácsadási üzletágának vezető cégtársa.

A Startup Collider első szakasza olyan startupokra fog fókuszálni, amelyek megoldásokkal rendelkeznek a pénzügyi szolgáltató szektor számára. A startupok érettségi szintje alapján két programfolyamat egyikében fognak részt venni.  Az első ilyen a „Startup Bootcamp”, ahol nyolc startup - Xchanger, Cognitum, Claims Control, Blueopes, Talk Bank, finAPI, Autenti and Jumbster - kap lehetőséget – ezek a szervezetek már rendelkeznek olyan életképes termékekkel, hogy részt vehessenek egy három hónapos továbbképző táborban. A második a „Fast Track”, az ebben lévő öt startup - Noa Tech, Cyber Productivity, Dotmetrics, Transparent Data and Coinfirm - magasabb érettségi szinten van már, a program segítségével pedig kibővíthetik a kapcsolati hálójukat a PwC támogatásával.

A Collider programba egy magyar csapat is bekerült: a Blueopes egy automatizált portfóliókezelő platformot kínál, egyéni preferenciák alapján. Vagyonkezelési robo-advisor megoldásuk társadalom- ás környezettudatos befektetési lehetőségeket („SRI”) ajánl a felhasználóknak.

„Azért kezdeményeztük a Startup Collider programot, hogy elősegítsük a vállalkozások határokon átívelő összekötését a startupok és befektetők közösségével, valamint a módszereink és globális hálózatunk támogatásával felgyorsítsuk a “go-to-market” stratégiájukat” – teszi hozzá Bognár Dániel a PwC Magyarország tanácsadója.

Az alábbi startupok kerültek be a programba:

Bootcamp: Xchanger (Lengyelország), Cognitum (Lengyelország), Claims Control (Litvánia), Blueopes (Magyarország), TalkBank (Oroszország), finAPI (Lengyelország), Autenti (Lengyelország), Jumbster (Lengyelország)

Fast Track: Noa Tech (Lengyelország), Cyber Productivity (Lengyelország), Dotmetrics (Horvátország), Transparent Data (Lengyelország), Coinfirm (Lengyelország)

Bővebb információ a Startup Collider programról

A Startup Collider egy új kezdeményezés a közép- és kelet-európai startupok gondozására és támogatására. A Startup Collider minden éves ciklusában egy három hónapos „Bootcamp” szakaszt foglal magában. Az első 2017 január 9-én indult, melynek keretében a vállalkozók találkozhatnak a PwC szakértőivel és releváns üzleti egységeivel.

Az akcelerátor program keretein belül kiválasztott startupok két kijelölt mentorral dolgoznak – egy külsős és egy PwC-s szakértővel. A PwC-s mentor közvetlenül a startuppal dolgozik és azért felelős, hogy elérhetést biztosítson további PwC-s forrásokhoz.

A kiterjedt akcelerátor-programot egy 6-9 hónapos “go-to-market” szakasz követi, mialatt a PwC és a startupok közösen dolgoznak a „Proof of Concept”-en és az első eladáson. Az érettebb startupok rögtön ezzel a szakasszal kezdenek.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: