Nem valószínű, hogy Trump bevezeti a büntetővámokat Kínával szemben

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűtlen, hogy Donald Trump amerikai elnök bevezetné az elnökválasztási kampányában kilátásba helyezett, mindenre kiterjedő 45 százalékos büntetővámot a kínai importra, mivel ennek súlyos visszaható következményei lennének az amerikai gazdaságra is.

Nem valószínű, hogy Trump bevezeti a büntetővámokat Kínával szemben

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői a Trump-kormány Kínával szemben várható intézkedéseiről összeállított, szerdán ismertetett tanulmányukban kiemelték: egy ilyen agresszív intézkedés a megtorló kínai lépések miatt a kereskedelmi háború azonnali kitörésének kockázatával járna. Emellett rendkívüli felhajtóerőt gyakorolna az amerikai inflációra, kikezdené a fogyasztói vásárlóerőt, és veszélybe sodorná az amerikai gazdaság hozzáférését a kínai piachoz, amely az amerikai export harmadik legnagyobb - és gyorsan bővülő - felvevőpiaca.
   
A ház szerint mindez várhatóan visszatartja az amerikai gazdaságpolitikai döntéshozókat attól, hogy megkíséreljék a 45 százalékos büntetővám bevezetését a teljes kínai importra.
   
A cég elemzőinek várakozása szerint a Trump-kormány az általános hatályú büntetővám helyett olyan szektorokra összpontosít majd, amelyek az Egyesült Államokban is nagyszámú munkaerőt foglalkoztatnak.
   
Ennek alapján a Kínával szembeni amerikai kereskedelmi intézkedések - és így a kereskedelmi konfliktusok is - nagyobb valószínűséggel érintik majd a fémfeldolgozást, a gépipart és az autóalkatrész-ágazatot, mint például a textilipart, amely ugyan szintén jelentős hányadát teszi ki a Kínából érkező amerikai importnak, de az amerikai foglalkoztatottság szempontjából jóval kisebb jelentőséggel bír - áll a Bank of America-Merrill Lynch szerdai elemzésében.
   
Az esetleges agresszív amerikai büntetővám-intézkedések és az emiatt kirobbanó kereskedelmi háború visszaható kockázataira más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.
   
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői Trump elképzeléseinek hosszú távú reálgazdasági hatását modellezték különböző forgatókönyv-változatok alapján.
   
A cég legkedvezőtlenebb forgatókönyve azzal számol, hogy az amerikai kormány Trump választási ígéreteinek megfelelően a kínai és a mexikói importra 45, illetve 35 százalékos, emellett a dél-koreai és az indiai importra egyaránt 20 százalékos vámokat vet ki Trump teljes hivatali idejére, és ezt hasonlóan agresszív ellenintézkedések követik az érintett országok részéről.
    

Az Oxford Economics modellszámításai szerint e forgatókönyv esetén az amerikai gazdaság 2018 végére recesszióba kerülne, és 2020 végére az amerikai hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 5 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a kereskedelmi háború elkerülésével az amerikai gazdaság abban az évben elérhetne.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás: