Rekordévet zárt a Paksi Atomerőmű

Minden korábbinál több villamos energiát termelt 2016-ban a Paksi Atomerőmű, amelynek már három blokkja megkapta az üzemidő meghosszabbításához szükséges engedélyt - mondta Hamvas István vezérigazgató az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Budapesten tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Rekordévet zárt a Paksi Atomerőmű

Termelési rekordot jelent a Paksi Atomerőmű történetében a tavaly megtermelt 16 053,9 gigawattóra (GWh) villamos energia, amely a hazai bruttó termelés 51,3 százalékát adta, a fogyasztásnak pedig a 36,5 százalékát tette ki - ismertette Hamvas István.
   
Az atomerőmű értékesítési árbevétele 174,75 milliárd forint volt 2016-ban az előző évi 173,72 milliárddal szemben, adózás előtti eredményként pedig 18,27 milliárd forintot könyveltek el.
   
Kitért arra is, hogy a hasonló blokktípusok közül elsőként százszázalékos volt a paksi 3. blokk teljesítmény kihasználtsági mutatója, azaz az év minden pillanatában hibamentesen, kiesés nélkül működött. Ez a jelzőszám a négy blokk átlagát tekintve is kimagasló, soha korábban nem volt még 91,38 százalék.     Hamvas István arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben 17 jelentésköteles esemény történt, de egyik sem érte el a nemzetközi skálán az egyes szintet sem.     
   
Tovább csökkent az üzemeltetés és karbantartás során elszenvedett kollektív dózis értéke is.
   
Csiba Péter, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az elmúlt év leghidegebb telét éltük át, Magyarországon sem gáz, sem áramellátási gond nem volt. Utóbbi - mint hangsúlyozta - elsősorban a Paksi Atomerőmű érdeme, amely a "magyar ellátásbiztonság letéteményese az áramellátás terén".    


Külön kiemelte, hogy a Paksi Atomerőmű tavaly áttért a 12-ről a 15 hónapos üzemanyag ciklusra.
   
Az új, úgynevezett C15 ciklus gazdasági előnyeit kifejtve Hamvas István azt mondta, hogy kevesebb fűtőanyagkazettát használnak, csökken a kis és közepes aktivitású hulladék mennyisége, kezelésének költsége. Összességében a közel egymilliárdos beruházás évente 3,2 milliárd forintos megtakarítást jelent, hasonlóan a teljesítménynöveléshez, ami szintén a beruházási érték háromszorosát hozza minden évben.    

Hasonló nagyságrendű hatékonyságnövelésre a vezérigazgató szerint már nincs lehetőség, de továbbra is keresik a fejlesztési lehetőségeket. A már megkezdett turbinaátalakítás eredményeként mintegy harminc megawattal nő az atomerőmű kapacitása, ami 90 ezer háztartás éves energiaellátásával egyenértékű.    

Logikus, hogy ilyen mutatók mellett gondolkodunk azon, hogy minél tovább termeljenek a paksi blokkok - utalt az üzemidő hosszabbításra Hamvas István. Azt mondta, tavaly a hármas blokk megkapta az engedélyt és elkészítették a 4. blokkra vonatkozó kérelmet, amit benyújtottak az Országos Atomenergia Hivatalhoz.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyibe kerül 2017-ben 1 köbméter gáz?

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2017-ben?

Víz- és csatorna díjak 2017 - kalkulátor

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Így változott a benzin és gázolaj ára pár év alatt - ábrán mutatjuk

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 08. 15. 14:00
Megosztás:

Idén is túljelentkezés volt a megújuló energiaforrásból termelt áram támogatására kiírt pályázaton

Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-t.
2021. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Gyorsított ütemben haladt a hazai földgázbetárolás

A magyar piacon gyorsított ütemben halad a földgázbetárolás, a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került idén a tárolókba, miközben szinte egész Európa le van maradva - tájékoztatott csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2021. 08. 05. 17:00
Megosztás:

Nem csak nálunk drágul az áram

A növekvő kereslet, az emelkedő költségek és az alacsony szélerőművi termelés miatt júniusban folytatódott a villamos energia árának emelkedése mind az európai, mind a belföldi piacokon - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júniusi piacmonitoring riportjából
2021. 08. 04. 16:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás:

Energetikai beruházással csökkenti áramköltségét a békéscsabai Dolcetta Kft.

Csaknem 17 millió forintos energetikai beruházással áramköltségének több mint 20 százalékát takarítja meg a jövőben a békéscsabai székhelyű édességipari cég, a Dolcetta Kft., amely több mint 700 millió forintból épít új gyártó- és raktárcsarnokot.
2021. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Spanyolországi erőművekkel bővül a MET Csoport eszközportfóliója

A svájci központú MET Csoport megvásárolta az Arendals Fossekompani norvég részvénytársaságtól annak 100 százalékos részesedését a COGEN Energia España nevű spanyolországi – a kombinált hő- és villamosenergia-piacon (CHP) integrált szolgáltatásokat végző – vállalatban.
2021. 07. 29. 11:00
Megosztás:

A Roszatom kutatóreaktort épít Bolíviában

Luis Alberto Arce Catacora, a Bolíviai Többnemzetiségű Állam elnöke és Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójának nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első helyettesének részvételével tartották meg a bolíviai El Alto városában a Kutatóreaktor Komplexum alapkőletételi ünnepségét, és ezzel megkezdődött a Nukleáris Technológiai Kutató-Fejlesztő Központ kulcslétesítményének építése.
2021. 07. 28. 00:05
Megosztás:

2050-ig 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az LG

Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es mennyiség felére csökkenti a gyártásból fakadó szén-dioxid-kibocsátást, a további kibocsátással egyenértékű ellentételezési kvótákkal pedig eléri a teljes karbonsemlegességet.
2021. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Nagy összegből fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 21. 21:00
Megosztás:

MegaWatt Kft.: világszínvonalú gyártóüzem Nyergesújfalun

2021-ben 336 millió forintos beruházással 750 négyzetméter gyártóterülettel bővült a nyergesújfalui vállalat gyártóegysége.A magyar családi vállalkozás három évtized alatt a hazai villamosipar egyik vezető szereplőjévé vált; tavalyi árbevétele elérte a 6,5 milliárd forintot.
2021. 07. 15. 23:00
Megosztás:

A tengerben lebeg Szingapúr legújabb, 5 MW teljesítményű napelemparkja

Tengeren úszó naperőművel tett hatalmas lépést egy zöldebb jövő felé Szingapúr. A helyi napenergia szolgáltató Sunseap Group kivitelezésében elkészült, és a Huawei okos napelemes megoldásaival működtetett öt futballpálya méretű, 30 ezer úszó szigetből álló erőműben 13 ezer napelem és 40 inverter található. Évente 6 millió kWh energiát is megtermelhet, ami elegendő 1250 négyszobás lakás ellátásához és mintegy 4258 tonna szén-dioxidot váltanak ki vele.
2021. 07. 14. 22:00
Megosztás:

Az európai fővárosok között Budapesten a legolcsóbb a földgáz

Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb ugyanitt - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb elemzéséről hétfőn az MTI-t.
2021. 07. 13. 01:30
Megosztás:

Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac

Továbbra is választható a szaldó elszámolás az otthonfelújítási támogatás mellett.
2021. 07. 12. 20:00
Megosztás:

Mennyi energiát termel Magyarország? Ábrán mutatjuk!

össztermelés 2019-ben 457 983 terajoule, ebből: szén, kőolaj és kőolajtermékek, földgáz, éghető megújulók és hulladékok, nukleáris, víz, szél, egyéb nem éghető megújulók
2021. 07. 12. 07:00
Megosztás:

Magyarország is beszállna a szivattyús energiatároló megépítésébe

Magyarország is részt venne a Bajorországba tervezett szivattyús energiatároló megépítésében; a magyar állami részvétel lehetőségéről tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Max Aicher csoport tulajdonosával 2021. július 10-én - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t vasárnap közleményben.
2021. 07. 11. 14:00
Megosztás: