Kiábrándító GDP adat, növekvő infláció
Például a kínai árak 2,5 százalékkal emelkedtek, miközben a termelő árak 6,9 százalékkal ugrottak. Az előbbi esetében hasonlóan magas értéket 2014 közepén láthattunk. Ugyanakkor a PPI 2011-ben volt utoljára ilyen magas. Itthon is gyorsuló inflációt láthatunk januárban, 2,3 százalékot a várt 2,2-vel szemben (előző 1,8), ugyanakkor a GDP növekedés siralmas lett. Az 1,6 százalék jócskán elmarad a várt 2, s az előző negyedévi 2,2 százaléktól. Ezek az adatok nem fogják segíteni a mai kerekedést. Ugyanakkor érdemes lesz figyelni pl. a ZEW indexet, s a többi makrogazdasági adatot is, azok után, hogy az amerikai indexek (S&P500, Dow Jones, Nasdaq) is új csúcsra mentek annak köszönhetően, hogy megvan az új pénzügyminiszter, s jöhetnek az adóreformok az USA-ban.
Itthon is új csúcsot láthattunk, ugyanakkor a ma reggeli kiábrándító GDP adat a gyorsuló inflációval nem segíti a piacot. Mindennek ellenére alapvetően oldalazásra számítunk a mai napon. A DAX esetében pedig inkább lecsorgást valószínűsítünk a tegnapi emelkedést követően.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor