600 millió forintból fejleszt innovatív vasúti fékrendszert a Knorr-Bremse

Mintegy 270 millió forintot nyert el a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest vasúti fékek fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), a projekt összköltsége meghaladja a 600 millió forintot - közölte a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest szerdán az MTI-vel.

600 millió forintból fejleszt innovatív vasúti fékrendszert a Knorr-Bremse

 A csoport legnagyobb, budapesti fékegység gyárában és fejlesztő központjában helytakarékos és kisebb súlyú fékrendszer elemeket fejlesztenek majd olyan vasúti kocsik számára, amelyekbe az alacsony padló vagy a kerékpárszállító szakasz miatt a fékrendszer elemeit jóval kisebb helyre kell beépíteni. A cég vállalta, hogy az innovatív technológiával készülő fékmechanikai és fékvezérlési komponenseket két éven belül kifejleszti és a prototípusokat le is szállítja.
    

A Knorr-Bremse Budapest a világ legkorszerűbb vasúti járműveihez - például a japán szuperexpresszhez, a Shinkansenhez - fejleszt és gyárt egyedi megrendelés alapján fékeket és fékvezérlő szoftvereket.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A vállalat Magyarországon több mint 20 éve van jelen. A Knorr-Bremse vállalatcsoport 2015-ben csaknem 6 milliárd euró árbevételt ért el, és 30 országban 25 ezer munkatársat foglalkoztat. A csoport budapesti egysége a vasúti fékrendszerek tervezésének és gyártásának a központja, míg Kecskeméten a haszongépjárművek számára készülnek a fékrendszerek.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás: