Csökkent a folyamatban lévő ügyek száma a Fővárosi Törvényszéken

Jelentősen csökkent a folyamatban lévő ügyek száma, javult az ítélkezés minősége, és kedvezőek az elektronikus eljárások első tapasztalatai a Fővárosi Törvényszéken - mondta Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke a múlt évet értékelő sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

A folyamatban lévő ügyek száma 2012 és 2016 között csaknem 100 ezerről valamivel több mint 75 ezerre csökkent - mondta az elnök.
    

A kerületi bíróságokra érkezett összesen csaknem 160 ezer ügy legnagyobb része, több mint negyede polgári, gazdasági, ebben szerepet játszanak 2013 óta a devizahiteles ügyek. A főváros helyi bíróságaira érkező ügyek ötöde szabálysértési ügy, további mintegy 15-15 százaléka pedig büntető, illetve végrehajtási ügy. A törvényszéki szintre - ahol a jelentősebb súlyú, illetve bonyolultabb megítélésű eseteket tárgyalják - összesen mintegy 225 ezer elsőfokú ügy érkezett, melynek csaknem 90 százaléka, csaknem 200 ezer cégügy. A polgári, gazdasági és felszámolási ügyek két százalék körül vannak, a büntetőügyek pedig a törvényszékre érkező esetek kevesebb mint egy százalékát teszik ki.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A törvényszék elnöke kiemelte: megítélése szerint sikeres az az ügyészségi törekvés, hogy a kisebb súlyú ügyekben - például ittas vezetés, kisebb értékre elkövetett vagyon elleni cselekmények - az olyan gyorsabb és költséghatékonyabb eljárási formákat válasszák, mint például a vádelhalasztás, tárgyalás mellőzése, illetve gyorsított eljárás. Ennek köszönhetően a bíróság is a nagyobb súlyú, illetve bonyolultabb ügyek megoldására koncentrálhat.  v  
   
A törvényszéki szintre fellebbezés folytán érkezett összesen mintegy 22 ezer másodfokú ügy csaknem fele polgári, csaknem 40 százaléka pedig büntetőügy. A gazdasági, munkaügyi és közigazgatási másodfokú ügyek egyaránt 5 százalék alatt maradtak.
   
Tavaly nyártól bizonyos feltételek megléte esetén a polgári perekben már kötelező elektronikus formában eljárni, 2016 második félévében 11 ezer ilyen eljárást kezdeményező irat érkezett, és összesen több mint 100 ezer elektronikus irat keletkezett.
   
Az elnök hozzátette: bár sokat kellett várni a magyar nyelvű beszédfelismerő programokra, de most már végre megkezdődhet a tesztelésük, és így a bíróságokon a mindmáig meghatározó gépírói munka remélhetőleg rövidesen nagyrészt kiiktatható lesz.
   
Fazekas Sándor elmondta, hogy jelentősen csökkentek az egy bírónál egyszerre folyamatban lévő ügyek. Míg 10-15 éve még 200, esetenként akár 300 ügyet is tárgyalt egyszerre egy bíró, manapság ez a szám a kerületi bíróságokon polgári ügyekben átlagosan 100, büntető-, közigazgatási és munkaügyi ügyszakban 70 körül mozog és a törvényszéki első fokon is csak gazdasági ügyszakban haladja meg a 100-t. A törvényszéki másodfokú ügyeknél polgári, közigazgatási és büntető ügyszakban is 120 körül van az egy bírónál egyszerre folyamatban lévő ügyek száma, és egyedül a másodfokú munkaügyi pereknél jóval több, átlagosan 173 ez a szám.
   
Lényeges csökkent 2012 és 2016 között a folyamatban lévő, két évnél tovább tartó eljárások száma. Míg 2012-ben még 5717 ilyen volt, addig 2016-ban már csupán 3106.
   
Az ítélkezés minőségi mutatói is jók, a legtöbb ügyszakban csupán az ügyek kevesebb mint 10 százalékát helyezik hatályon kívül és adják vissza megismételt eljárásra a másodfokon eljáró felsőbb bíróságok, ami elfogadható arány - mondta a törvényszék elnöke.
   
Javulásra van szükség ugyanakkor a törvényszéki gazdasági ügyszakban, ahol az ügyek 17 százalékát kell megismételni. A bírósági vezetés folyamatosan vizsgálja a hatályon kívül helyezett ügyeket, és igyekszik kiszűrni, orvosolni a tipikus, illetve az esetleg egy-egy bíróra jellemző hibákat.
   
Kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy az ítélkező munkára alkalmatlan bíráktól szükség esetén megválnak, de ilyen eljárást ritkán kell lefolytatni, az érintettek többnyire maguktól távoznak. Egyébként pedig annyira szigorúak a bírói kinevezés feltételei és az ahhoz vezető kiválasztási folyamat, hogy ilyen problémával ritkán találkoznak.
   
Fazekas Sándor kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében első fokon eljáró bírói tanács elnöke a fél éve kihirdetett ítéletet még nem foglalta írásba. A bíró a vezetői felelősségre vonás során az ügy méreteire hivatkozott, ugyanis az iratok összességében több tízezer oldal terjedelműek.
   
Az elnök azonban - amint a sajtótájékoztatón elmondta - ezt nem tudta elfogadni, és megvonta a bíró otthon dolgozási kedvezményét, mire a bíró lemondott. Azóta lemondási idejét tölti és az elsőfokú döntés írásba foglalását végzi, ami mintegy 90 százalékos készültségi fokon áll.
   
A hivatásrend tekintélyét nem erősítették a történtek - jegyezte meg Fazekas Sándor.
   
Póta Péter, a törvényszék szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta: a Quaestor-ügyben a kizárt szakértő helyett újat rendel ki az eljáró bíró. Jelenleg a vád és a védelem is a szakértő által megválaszolandó kérdéseket fogalmazza. Eközben a tárgyalás zavartalanul folyik. Ezekben a napokban a vád egyik tanúját hallgatják meg, miközben az ügyvédek vitatják, hogy a tanú nyomozás során tett vallomásai mennyiben használhatók fel, vallomástételre alkalmas egészségi állapotban volt-e akkor a tanú.
   
A Vizoviczki-ügyben a vádlott a legutóbbi tárgyaláson több száz oldalas szakértői véleményt nyújtott be, az ügyészség pedig kiterjesztette a vádat, és immár ületszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kéri a vádlottak elmarasztalását. A tervek szerint márciusban születhet elsőfokú ítélet - tette hozzá a törvényszék szóvivője.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

ÁFA adó-kalkulátor

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
2024. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás: