Nem mond le az FBI vezetője
Comey szerdán, egy kiberbiztonságról szóló bostoni konferencián jelezte, hogy nem kíván megválni hivatalától.
"Még hat és fél évig tisztségemben maradok" - fogalmazott az FBI-igazgató, akit Barack Obama elnök 2013-ban nevezett ki. Az FBI mindenkori igazgatójának megbízatása tíz évre szól, ám az amerikai elnöknek hatalmában áll elmozdítani őt. Donald Trump állítólag - a The New York Times még januárban közzétett információi szerint - arra kérte Comey-t, hogy maradjon hivatalban.
Az elmúlt hetekben azonban - amerikai sajtójelentések szerint - megromlott a viszony a Fehér Ház és az FBI-igazgató között. James Comey ugyanis nyomást gyakorolt az FBI-t felügyelő igazságügyi minisztériumra, azt kérve, hogy nyilvánosan utasítsa vissza Trump elnök vádjait az Obama által elrendelt vélelmezett lehallgatásokról.
Donald Trump még szombaton egy sor Twitter-bejegyzésben azt állította hogy Obama elnök a választások előtt utasítást adott az ő és a kampánycsapata lehallgatására az esetleges orosz beavatkozásról folyó vizsgálat keretében. Egyik mikroblog-bejegyzésében Trump az 1972-ben kirobbant és 1974-ben Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrányhoz hasonlította az állítólagos lehallgatást.
Az igazságügyi minisztérium elutasította Comey kérését.
Minderről ugyanakkor a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója nem beszélt a szerdai bostoni konferencián.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor