Rendezd vitáidat versenyszerűen!

Országos alternatív vitarendezési versenyt rendeznek joghallgatóknak március 17-én Budapesten - mondta el az MTI-nek Kovács Erika, a verseny egyik szervezőjének, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnek (PBT) az elnöke.

Rendezd vitáidat versenyszerűen!

A versenyre valamennyi magyarországi egyetem állam- és jogtudományi karának diákjai nevezhettek két-kétfős csapatokban. Több mint 100 diák jelentkezett, közülük 40 hallgatót válogattak be az országos megmérettetésre.     

 

Az alternatív vitarendezés révén a felek peren kívül egyezhetnek meg békésen, gyorsan, kölcsönös előnyökkel és önkéntesen betartva azt a későbbiekben - ismertette Kovács Erika. A verseny résztvevőinek - a vitarendezés első lépcsőjének számító - tárgyalásos vitarendezést kell alkalmazniuk valósághű környezetben, nemzetközi ügyvédi irodák korábbi tényleges esetei alapján.
    

A PBT elnöke hozzátette, a joghallgatók e tárgyalási módszereket később eredményesen alkalmazhatják üzleti tárgyalásokon vagy hétköznapi vitáikban. Egyetemi tanulmányaikat kiegészítve így modern piaci gyakorlati készségekhez juthatnak.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az alkalom egyúttal az alternatív vitarendezést is népszerűsíti jogászi és az üzleti körökben, mivel a hallgatók tárgyalásai nyíltak, a meghívott szakmai résztvevők azokat megtekinthetik - mondta.
    

Az alternatív vitarendezés egyik fontos pillére a pénzügyi békéltetés - emlékeztetett Kovács Erika. A PBT ennek keretében közel 6 éves működése alatt bő 22 ezer - ezen belül tavaly mintegy 4200 - vitarendezési ügy kapcsán hozott létre egyezséget, vagy ennek híján hozott döntést az ügyekben.
    

A versenyt a világ legnagyobb független joghallgatókat tömörítő szakmai szervezete, a European Law Students' Association Hungary (ESLA), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezi az MNB, a PBT, illetve a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal) támogatásával. Védnöke Kecskés László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke, az MTA levelező tagja és a pécsi tudományegyetem jogtudományi karának dékánja, az alternatív vitarendezés elismert szakértője - számolt be Kovács Erika.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hogyan adjuk tovább gyerekeinknek a családi vállalkozást?

Magyarországon a családi vállalkozások generációváltása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezek a cégek jelentik a hazai GDP gerincét. Az átadás-átvétel folyamata azonban számos kihívással járhat, a megfelelő utód kiválasztásától a vállalkozás strukturális átalakításáig. A statisztikai adatok szerint a magyar családi tulajdonban lévő cégek vezetőinek csupán kis része képes sikeresen átadni a stafétabotot a következő generációnak. Ennek hátterében gyakran az alapos előkészítések és stratégiai tervezések hiánya áll, amelyek pedig létfontosságúak lennének a gördülékeny átmenet érdekében.
2024. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Disney, de mégis adják

A Disney ma piacnyitás előtt tette közzé 2024-es pénzügyi évének második negyedéves számait.
2024. 05. 08. 04:30
Megosztás:

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás: