Díjban részesült a müncheni 2-es terminál

A müncheni repülőtér és a Lufthansa rendkívül magas elismerésben részesült: a 2017-es World Airport Awards díjprogram szavazásán a londoni Skytrax Intézet a müncheni repülőtér 2-es terminálját választotta a legjobbnak a világon. Az eredmény a világ mintegy 14 millió légi utasa által kitöltött kérdőív összesítése alapján született.

Díjban részesült a müncheni 2-es terminál

A 2003-ban megnyitott 2-es terminál a tavalyi év során jelentősen bővült: 2016 áprilisában nyílt meg a szatellitépülete, amely 11 millióval 36 millió fölé növelte a terminál utaskapacitását. Az új épület 27 utashídja közvetlen be- és kiszállási lehetőséget biztosít az utasok számára, akik busztranszfer nélkül jutnak repülőgépükhöz. A 2-es terminált a müncheni repülőtér és a Lufthansa 60:40%-os tulajdoni megoszlású közös vállalata üzemelteti.

 

A müncheni 2-es terminál a Lufthansa és a Star Alliance partner-légitársaságainak bázisa. „Rendkívül örülök, hogy terminálunk ebben az elismerésben részesült, hiszen az utasainktól érkező pozitív visszajelzés a legnagyobb dicséret és elismerés számunkra.  A 2-es terminál kiemelkedő utazási élményt kínál utasainknak, és a díj visszaigazolja, hogy ezt utasaink is így érzik. Egy ilyen terminál természetesen nem működhet sikeresen elkötelezett személyzet nélkül, amelynek tagjai nap mint nap első osztályú szolgáltatást nyújtanak” – mondta Wilken Bormann, a Lufthansa müncheni állomásának vezérigazgatója. A müncheni légikikötő vezérigazgatóját, Dr. Michael Kerkloh-t ráadásul kétszer is színpadra szólították a díjátadón, hiszen a müncheni lett Európa legjobb repülőtere. Kerkloh szerint az elismerés egyben egy küldetés kezdete is a repülőtér számára: „A díj jelentős motivációt jelent számunkra, hogy a jövőben is fenntartsuk szolgáltatásaink magas színvonalát, és ahol csak lehet, tökéletesítsük az utasoknak nyújtott élményt" – fogalmazott.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A 2-es terminál kiemelkedő eredménye a World Airports Awards szerint számos ténynek köszönhető. Magas pontszámot ért el az utasélmény és az általános kényelmi színvonal kategóriákban, illetve a legjobb értékelést kapta a szórakozási lehetőségekért, illetve azokért a csendes zónákért, ahol az utasok olvashatnak, dolgozhatnak, vagy épp pihenhetnek. A T2 tranzit terminálként is kimagasló pontszámot kapott: már az épület tervezésénél kiemelten figyeltek arra, hogy az utasok a lehető legrövidebb idő alatt tudjanak átszállni az egyik járatról a másikra. A szatellitépület megnyitásával minőség és befogadóképesség szempontjából is továbbfejlődött a terminál: a világ egyik legmodernebb reptéri épületeként számos vásárlási és étkezési lehetőséget kínál az utasok számára, mindezt kellemes környezetben és természetes napfény mellett. A 2-es terminál teljes üzlet- és étteremterülete közel megduplázódott: mintegy 7000 négyzetméteren nyíltak új kávézók, éttermek és boltok. A müncheni nevezetességek és kultúra által inspirált dekorációt is jól fogadta az utazóközönség.
A terminálon belül a kapukat a jövő igényei szerint alakították ki. A 2-es terminálban mindenhol megtalálhatók azok a csendes zónák, ahol bárki kényelmesen helyet foglalva dolgozhat, vagy pihenet. Aki pedig produktívan szeretné kihasználni a rendelkezésére álló időt, értékelni fogja az ingyenes internetszolgáltatást, az elektromos és USB-csatlakozókat is. A családi várótermeket úgy alakították ki, hogy a gyerekek a beszállás előtt még levezethessék fölösleges energiájukat. Ezen felül most először állnak rendelkezésre zuhanyzók a Lufthansa várókon kívül is – a „Non-Schengen” zónában bárki felfrissülhet, aki átszálló járatára vár.

 

A nyugalomra vágyó utasok 11 Lufthansa várót vehetnek igénybe a 2-es terminálban. Ezek közül öt új váró a szatellitépületben található, pazar kilátást nyújtva a reptér forgalmi előterére. A maximális kényelem érdekében az első osztályú váró tetőterasza exkluzív kényelmi funkciókkal áll az utasok rendelkezésére a reptér szívében. A mozgássérült utasok és a kísérő nélkül utazó gyermekek várója is speciális szolgáltatásokkal igazodik az adott utascsoport igényeihez.
Azok az utasok is körülnézhetnek a szatellitépületben, akiknek a gépe nem onnan indul. A Lufthansa minden beszállókártyával rendelkező utast szívesen lát egy rövid bejárásra a földalatti vasúton megközelíthető, új épületben.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás: