Váltanunk kell az innováció-központú gazdaságra

Magyarországnak át kell állnia az innováció-vezérelt gazdaságra, az iparnak a tudásra, a kutatás-fejlesztésre és az új technológiák alkalmazására kell támaszkodnia - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az ELTE-Újbuda Innovációs Nap 2017 című rendezvényen, kedden Budapesten, amelyet az ELTE Innovációs Központ és Újbuda önkormányzata szervezett.

Váltanunk kell az innováció-központú gazdaságra

 

Az államtitkár hozzátette: az éles nemzetközi versenyben akkor tud az ország helytállni, akkor tudja eredményesen "felvenni a kesztyűt", ha a magyar iparpolitika, a szabályozórendszer és a kormány által indított és támogatott programok is a versenyképes ipari szektor erősödése irányába hatnak.
    Lepsényi István kiemelte: Magyarországnak, a magyar gazdaságnak napjainkban talán minden eddiginél nagyobb szüksége van azokra a szellemi műhelyekre, amelyek képesek mások előtt járni, képesek az innovációra, a kutatás-fejlesztés legújabb eredményeinek elérésére.
    Az államtitkár emlékeztetett arra: a kormány elmúlt években folytatott gazdaságpolitikájának köszönhetően elmondható, hogy Magyarországon ma nő a gazdaság, az ország évről évre csökkenti a korábban felhalmozott államadósságot, emellett tartósan alacsony az infláció. A gazdasági növekedés mindemellett úgy valósul meg Magyarországon, hogy az államháztartási hiány tartósan alacsony, és a következő évekre is kiegyensúlyozott, fenntartható és gyorsuló növekedést vár a kormány, a bővülés üteme 2017-ben és 2018-ban is meghaladja a 4 százalékot - hangsúlyozta Lepsényi István.
    Az államtitkár szólt arról, hogy a versenyképes ipari szektor elérése, megerősítése érdekében a kormány kidolgozta és megvalósítja az újraiparosítás programját, az Irinyi tervet, és ezen belül az Ipar 4.0 programot és a Jedlik Ányos Tervet.
    Az Ipar 4.0 program az ipar innovatív, digitalizáción alapuló megújítását célozza, amely hozzásegít a versenyképesség javításához és az erőforrások takarékos felhasználásához - emelte ki.
    Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke hangsúlyozta: napjainkban méginkább szükség van arra, hogy a gazdaság, az ipar együttműködjön a kutatás-fejlesztésért felelős műhelyekkel, ehhez azonban az kell, hogy az ipar, a gazdaság szereplői megfogalmazzák, mit igényelnek a tudományos munkáért, az innovációért felelős kutatóktól. 
    Kiemelte: az állam a harmadik szereplő az együttműködésben, az államnak biztos hátteret kell teremtenie a tudományos-innovatív munkához, vagyis az állam feladata, hogy biztonságos jogi és pénzügyi környezetet hozzon létre, megmutassa, mi a K+F stratégia, a tervezés fő iránya. Az NKFI Hivatal ezzel párhuzamosan nemzetközi téren képviseli a magyarországi K+F műhelyek eredményeit, legújabb innovációit - fűzte hozzá. 
    Pálinkás József rámutatott: napjainkban a GDP 1,3-1,4 százalékát fordítja a magyar gazdaság K+F-re, illetve innovációra, a jövőben el kell érni, hogy a bruttó hazai termék 2 százalékát költse Magyarország a K+F tevékenységre. 
    Hozzáfűzte: az állam feladatai közé tartozik az is, hogy az innovációs munka folytatását állami pénzekkel is segítse. Kiemelte: az elmúlt években az NKFI Alapból és uniós forrásokból mintegy 680 milliárd forinttal támogatták a hazai K+F munkát, 2016-ban ugrásszerűen megnőtt, 83 milliárd forintra emelkedett a NKFI Alapból kifizetett támogatás összege. 
    A rendezvényen átadták az ELTE Innovatív Kutató Díjat, melyet idén Pál Gábor és Szakács Dávid megosztva kaptak meg, illetve kihirdették, hogy a Hallgatói Innovatív Ötletpályázat nyertese Varholik Máté lett.

Az államtitkár hozzátette: az éles nemzetközi versenyben akkor tud az ország helytállni, akkor tudja eredményesen "felvenni a kesztyűt", ha a magyar iparpolitika, a szabályozórendszer és a kormány által indított és támogatott programok is a versenyképes ipari szektor erősödése irányába hatnak.   

 

Lepsényi István kiemelte: Magyarországnak, a magyar gazdaságnak napjainkban talán minden eddiginél nagyobb szüksége van azokra a szellemi műhelyekre, amelyek képesek mások előtt járni, képesek az innovációra, a kutatás-fejlesztés legújabb eredményeinek elérésére.    Az államtitkár emlékeztetett arra: a kormány elmúlt években folytatott gazdaságpolitikájának köszönhetően elmondható, hogy Magyarországon ma nő a gazdaság, az ország évről évre csökkenti a korábban felhalmozott államadósságot, emellett tartósan alacsony az infláció. A gazdasági növekedés mindemellett úgy valósul meg Magyarországon, hogy az államháztartási hiány tartósan alacsony, és a következő évekre is kiegyensúlyozott, fenntartható és gyorsuló növekedést vár a kormány, a bővülés üteme 2017-ben és 2018-ban is meghaladja a 4 százalékot - hangsúlyozta Lepsényi István.   

 

Az államtitkár szólt arról, hogy a versenyképes ipari szektor elérése, megerősítése érdekében a kormány kidolgozta és megvalósítja az újraiparosítás programját, az Irinyi tervet, és ezen belül az Ipar 4.0 programot és a Jedlik Ányos Tervet.   

 

Az Ipar 4.0 program az ipar innovatív, digitalizáción alapuló megújítását célozza, amely hozzásegít a versenyképesség javításához és az erőforrások takarékos felhasználásához - emelte ki.   

 

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke hangsúlyozta: napjainkban méginkább szükség van arra, hogy a gazdaság, az ipar együttműködjön a kutatás-fejlesztésért felelős műhelyekkel, ehhez azonban az kell, hogy az ipar, a gazdaság szereplői megfogalmazzák, mit igényelnek a tudományos munkáért, az innovációért felelős kutatóktól.    

 

Kiemelte: az állam a harmadik szereplő az együttműködésben, az államnak biztos hátteret kell teremtenie a tudományos-innovatív munkához, vagyis az állam feladata, hogy biztonságos jogi és pénzügyi környezetet hozzon létre, megmutassa, mi a K+F stratégia, a tervezés fő iránya. Az NKFI Hivatal ezzel párhuzamosan nemzetközi téren képviseli a magyarországi K+F műhelyek eredményeit, legújabb innovációit - fűzte hozzá.    

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Pálinkás József rámutatott: napjainkban a GDP 1,3-1,4 százalékát fordítja a magyar gazdaság K+F-re, illetve innovációra, a jövőben el kell érni, hogy a bruttó hazai termék 2 százalékát költse Magyarország a K+F tevékenységre.    

 

Hozzáfűzte: az állam feladatai közé tartozik az is, hogy az innovációs munka folytatását állami pénzekkel is segítse. Kiemelte: az elmúlt években az NKFI Alapból és uniós forrásokból mintegy 680 milliárd forinttal támogatták a hazai K+F munkát, 2016-ban ugrásszerűen megnőtt, 83 milliárd forintra emelkedett a NKFI Alapból kifizetett támogatás összege.    

 

A rendezvényen átadták az ELTE Innovatív Kutató Díjat, melyet idén Pál Gábor és Szakács Dávid megosztva kaptak meg, illetve kihirdették, hogy a Hallgatói Innovatív Ötletpályázat nyertese Varholik Máté lett.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás: