Kétmilliárd forintból próbálják visszaszorítani a fiatalok droghasználatát

Csaknem kétmilliárd forint jut a legveszélyeztetettebb, gyermekotthonban élő fiatalok droghasználatának megelőzésére, visszaszorítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Legyen más a szenvedélyed! 2. című projektjének keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) három államtitkára szerdán Budapesten.

 

Rétvári Bence parlamenti államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, liberális kormányzatokkal szemben ők nem az ártalomcsökkentésben hisznek, hanem a felépülésközpontú megközelítésben, a szermentes életben. Olyan Magyarországot szeretnének, ahol nem jelent veszélyt a fiatalokra a kábítószerek terjedése. Úgy fogalmazott, hogy a tanulást és a munkavállalást is negatívan érintheti a szellemi és a fizikai leépülés.
    A Legyen más a szenvedélyed! 2. elindítása minden magyar fiatalnak jó hír, és illeszkedik a kormány drogmegelőzési politikájába - hangsúlyozta Rétvári Bence. Szerinte a legfontosabb azon fiatalok megerősítése, akik nem kerültek be a veszélyt jelentő körbe, és kábítószerek nélkül élnek.
    Úgy fogalmazott: folyamatos a versenyfutás az újabb és újabb szerek kitalálóival. Mára a használat mintegy ötven százalékát ezek a dizájnerdrogok teszik ki; fontos lépés, hogy már nem kormány-, hanem miniszteri rendeletben sorolják fel ezeket. Több mint hetven hatóanyag került fel a jegyzékre az elfogadása óta - közölte Rétvári Bence.
    Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt nevezte a legfontosabbnak, hogy ne csupán lakhatást, hanem valódi életkezdési esélyt kapjon a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő mintegy huszonháromezer fiatal. Megjegyezte, hogy a nagy intézményeket be fogják zárni, folyamatosan térnek át a nevelőszülői hálózat kiterjesztésére.
    Az életkezdési esélyeket többféleképpen is támogatja a kormány - hangoztatta. Képességeket biztosítanak, hiszen az érintetteket az a veszély fenyegeti, hogy nem alakulnak ki a "családi funkciókhoz", a háztartásvezetéshez, a pénzkezeléshez szükséges jártasságaik.
    A most kiírt pályázat a prevenció erősítésével tud majd áttörést hozni a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülők életében, akik társadalmi integrációra kapnak esélyt - vélekedett.
    A Legyen más a szenvedélyed! 2.-ben a partnerek alapvetően az intézményfenntartók, az üzemeltetők - ismertette Czibere Károly.
    Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte: az uniós társfinanszírozású projekt keretében várhatóan mintegy húsz pályázót, fenntartót tudnak támogatni, mindegyiket 50-150 millió forinttal.
    A végrehajtásra két év áll rendelkezésre. Pályázni már múlt szerda óta lehet, egészen június 30-áig, döntést a nyáron terveznek hozni. További információ a kormányzati fejlesztéspolitikai portálon, a palyazat.gov.hu címen érhető el - ismertette.
    Támogatható egyebek mellett szemléletformáló, prevenciós előadások, képzések szervezése és lebonyolítása, valamint a kábítószer-használat negatív következményeit bemutató kiadványok elkészítése is.
    A hangsúly a megelőzésen van: a cél, hogy a problémáikra minél kevesebben keressenek választ a káros szenvedélyekben. A jövőt a fiatalok jelentik, ezért a lehető legnagyobb figyelmet kell rájuk fordítani; az erős Magyarországnak erős fiatalokra van szüksége - mondta. A Legyen más a szenvedélyed! 2. azokra összpontosít, akik nem rendelkeznek családi védőhálóval; őket sem lehet egyedül hagyni - fűzte hozzá.
    Arra a kérdésre, hogy milyen választ ad a projekt a dizájnerdrogok terjedésére, Rétvári Bence közölte: minden kábítószert ugyanúgy kezelnek. Egyértelműen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, aki pedig már érintett, annak az egészségügyi ellátórendszeren keresztül nyújtanak segítséget.
    Egy másik kérdező arra volt kíváncsi, hogy áll a nemzeti drogstratégia célkitűzésének, a kábítószermentes Magyarország elérésének a megvalósítása. Az Emmi parlamenti államtitkára úgy felelt, hogy sokat cselekedtek: szigorították a büntető törvénykönyvet, "utolérhetővé tették" a dizájnerdrogokat, uniós pályázatok kiírásával többletforrásokat biztosítottak a prevencióra, valamint megerősítették mind a szociális intézményrendszert, mind az egészségügyet.
    Szavai szerint "a korábban is ismert" kábítószerek fogyasztása egyértelműen csökkent, a problémát a dizájnerdrogok jelentik. Ezek sokkal veszélyesebbek, ezért fontos a prevenció, az elrettentés, a figyelemfelhívás - emelte ki.
    Czibere Károly egyetértett azzal, hogy a szegregátumokban tapasztalható dizájnerdrog-fogyasztás problémája korábban ismeretlen volt, és ő is utalt arra, hogy a "hagyományos" kábítószerek fogyasztása jelentősen visszaesett a kutatások szerint.
    Arra a kérdésre, hogy mit szólnak a Magyar Liberális Párt megközelítéséhez, amely liberalizálná a marihuána használatát, Rétvári Bence leszögezte: teljes mértékben elutasítják a felvetést. Úgy vélekedett, a "kapuk" megnyitása a "kábítószeres életformára" ösztönzi a fiatalokat. A kormány abban hisz, hogy a megelőzés a legfontosabb - hangoztatta.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, liberális kormányzatokkal szemben ők nem az ártalomcsökkentésben hisznek, hanem a felépülésközpontú megközelítésben, a szermentes életben. Olyan Magyarországot szeretnének, ahol nem jelent veszélyt a fiatalokra a kábítószerek terjedése. Úgy fogalmazott, hogy a tanulást és a munkavállalást is negatívan érintheti a szellemi és a fizikai leépülés.   

A Legyen más a szenvedélyed! 2. elindítása minden magyar fiatalnak jó hír, és illeszkedik a kormány drogmegelőzési politikájába - hangsúlyozta Rétvári Bence. Szerinte a legfontosabb azon fiatalok megerősítése, akik nem kerültek be a veszélyt jelentő körbe, és kábítószerek nélkül élnek.   

Úgy fogalmazott: folyamatos a versenyfutás az újabb és újabb szerek kitalálóival. Mára a használat mintegy ötven százalékát ezek a dizájnerdrogok teszik ki; fontos lépés, hogy már nem kormány-, hanem miniszteri rendeletben sorolják fel ezeket. Több mint hetven hatóanyag került fel a jegyzékre az elfogadása óta - közölte Rétvári Bence.   

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt nevezte a legfontosabbnak, hogy ne csupán lakhatást, hanem valódi életkezdési esélyt kapjon a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő mintegy huszonháromezer fiatal. Megjegyezte, hogy a nagy intézményeket be fogják zárni, folyamatosan térnek át a nevelőszülői hálózat kiterjesztésére.   

 

Az életkezdési esélyeket többféleképpen is támogatja a kormány - hangoztatta. Képességeket biztosítanak, hiszen az érintetteket az a veszély fenyegeti, hogy nem alakulnak ki a "családi funkciókhoz", a háztartásvezetéshez, a pénzkezeléshez szükséges jártasságaik.   

A most kiírt pályázat a prevenció erősítésével tud majd áttörést hozni a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülők életében, akik társadalmi integrációra kapnak esélyt - vélekedett.   

A Legyen más a szenvedélyed! 2.-ben a partnerek alapvetően az intézményfenntartók, az üzemeltetők - ismertette Czibere Károly.    Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte: az uniós társfinanszírozású projekt keretében várhatóan mintegy húsz pályázót, fenntartót tudnak támogatni, mindegyiket 50-150 millió forinttal.   

A végrehajtásra két év áll rendelkezésre. Pályázni már múlt szerda óta lehet, egészen június 30-áig, döntést a nyáron terveznek hozni. További információ a kormányzati fejlesztéspolitikai portálon, a palyazat.gov.hu címen érhető el - ismertette.   

 

Támogatható egyebek mellett szemléletformáló, prevenciós előadások, képzések szervezése és lebonyolítása, valamint a kábítószer-használat negatív következményeit bemutató kiadványok elkészítése is.   


A hangsúly a megelőzésen van: a cél, hogy a problémáikra minél kevesebben keressenek választ a káros szenvedélyekben. A jövőt a fiatalok jelentik, ezért a lehető legnagyobb figyelmet kell rájuk fordítani; az erős Magyarországnak erős fiatalokra van szüksége - mondta. A Legyen más a szenvedélyed! 2. azokra összpontosít, akik nem rendelkeznek családi védőhálóval; őket sem lehet egyedül hagyni - fűzte hozzá.   

 

Arra a kérdésre, hogy milyen választ ad a projekt a dizájnerdrogok terjedésére, Rétvári Bence közölte: minden kábítószert ugyanúgy kezelnek. Egyértelműen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, aki pedig már érintett, annak az egészségügyi ellátórendszeren keresztül nyújtanak segítséget.   

Egy másik kérdező arra volt kíváncsi, hogy áll a nemzeti drogstratégia célkitűzésének, a kábítószermentes Magyarország elérésének a megvalósítása. Az Emmi parlamenti államtitkára úgy felelt, hogy sokat cselekedtek: szigorították a büntető törvénykönyvet, "utolérhetővé tették" a dizájnerdrogokat, uniós pályázatok kiírásával többletforrásokat biztosítottak a prevencióra, valamint megerősítették mind a szociális intézményrendszert, mind az egészségügyet.   

 

Szavai szerint "a korábban is ismert" kábítószerek fogyasztása egyértelműen csökkent, a problémát a dizájnerdrogok jelentik. Ezek sokkal veszélyesebbek, ezért fontos a prevenció, az elrettentés, a figyelemfelhívás - emelte ki.   

Czibere Károly egyetértett azzal, hogy a szegregátumokban tapasztalható dizájnerdrog-fogyasztás problémája korábban ismeretlen volt, és ő is utalt arra, hogy a "hagyományos" kábítószerek fogyasztása jelentősen visszaesett a kutatások szerint.   

 

Arra a kérdésre, hogy mit szólnak a Magyar Liberális Párt megközelítéséhez, amely liberalizálná a marihuána használatát, Rétvári Bence leszögezte: teljes mértékben elutasítják a felvetést. Úgy vélekedett, a "kapuk" megnyitása a "kábítószeres életformára" ösztönzi a fiatalokat. A kormány abban hisz, hogy a megelőzés a legfontosabb - hangoztatta.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Új módszer segíthet több millió asztmás betegen

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban.
2024. 05. 07. 08:30
Megosztás:

Az OTP Bank megújította a Selfie számlanyitási megoldását

Az OTP Bank megújította és ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé is tette a már 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást ügyfelei számára.
2024. 05. 07. 07:30
Megosztás:

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 07:10
Megosztás:

Nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában

Éves összevetésben 14,66 százalékkal nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában, és 6,78 százalékkal kevesebb gazdasági társaságot hoztak létre - közölte hétfőn az Országos Cégnyilvántartó (ONRC).
2024. 05. 07. 07:00
Megosztás:

128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon

Mintegy 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai - más fővárosi közszolgáltató cégekkel és önkéntesekkel együtt április 21-én és 28-án a főváros kiemelt forgalmú közterületein és a 4-es 6-os villamos - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.
2024. 05. 07. 06:00
Megosztás:

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavaly óta - a többi uniós tagállamhoz hasonlóan - a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Újabb trükkel próbálkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. 05. 07. 05:00
Megosztás: