Duna House: 2017. május ingatlanpiaca

A szerényebb áprilisi hónapot követően ismét kiemelkedő hónapot produkált az ingatlanpiac májusban. A 14 ezer adás-vételt megközelítő adat nemcsak az idei legmagasabb, hanem az elmúlt évek legkiemelkedőbb forgalma is egyben. Tavaly ugyanebben a hónapban 4%-kal, két éve pedig 16%-kal kevesebb ingatlan cserélt gazdát. Az idei év első 5 hónapjában 61 830 tranzakciót becsült a Duna House, amely 4%-kal marad alul a tavalyi év azonos időszakának forgalmához képest. Esett a Keresleti index 4 százalékpontot és jelenleg a 81-es értéken áll. Idén, februárban volt a legmagasabb, akkor 89-et mutatott az index. A történelmi csúcspont tavaly februárban volt 106-on, de azt követően folyamatos esés után 2016 második fele inkább a 80-as érték alatt mozgott.

Duna House: 2017. május ingatlanpiaca

Májusban a paneleket Kelet-Magyarországon 194-, nyugaton 165 ezer Forintos m2 áron vásárolták az ingatlanközvetítő adatai alapján. Ugyanezért a típusért Pesten 308, Budán 345 ezret adtak. A téglaépítésű lakásért keleten 294 ezer Ft-ot fizettek, nyugaton 249-et négyzetméterenként. A főváros pesti oldalán 421-et, Budán 564-et, a Belvárosban pedig átlag 683-at adtak ki a vevők. Budapesten a panelek igen gyorsan elkeltek, szinte 1 hónap alatt mindössze, de vidéken is  csupán 70 nap körül már új gazdára találtak.

Budapesten minden megvásárolt használtlakás kiváló minőségű volt, míg a gyenge, felújításra szoruló ingatlanokat csak az esettek negyedében vásárolták. Pest Megyében már kelendőbb volt a gyengébb minőség, a vevők 35%-a választott ilyen kategóriát. Vidéken nagyjából minden negyedik kiváló állapotú volt, minden harmadik gyenge. A többi tranzakció a jónak mondható, vagyis átlagos minőségből került ki.


A családi házakra országszerte 7-8%-os vevői alku mutatkozott májusban, viszont az ezt megelőző irányár csökkentés nem volt magas, mindössze 3-4%. A lakásokra átlagban 3%-os vásárlói alku volt jellemző, egyedül a fővárosi panelek esetében volt magasabb picit, 4%.

 

Nem lehet elvenni a vezető szerepet a XIII. kerülettől a népszerűségi listán. A Budapesten vásárolni szándékozók közel 18%-a megjelöli ezt a lokációt, mint potenciális célpontot. Alig marad el a XIV. kerület, amelyet a VII. követ 15%-kal, majd nem sokkal lemaradva a VI. Budán továbbra is a XI. a favorit, ezt a vevőjelöltek 14%-a választja.

 

Budapesten 37% volt a befektetői jelenlét a vásárlói oldalon. Átlagosan 30 millió Forint körül költöttek 63 m2 körüli ingatlanokra. Minden negyedik vevő elsőlakás vásárló volt, akik 50m2-es lakásokat vásároltak 21 millió körüli értéken. A vevők ötöde váltott nagyobb ingatlanra, ők 95 m2-es ingatlanokat vettek 36 milliós áron.  Vidéken a legnagyobb arányban, az esetek 27%-ában nagyobb lakásba költözés állt a vétel hátterében. 112 m2-es ingatlanokat vásároltak, 21 millió körüli összegért. Minden negyedik tranzakció mögött befektető állt. Közel 14 milliós átlagon költöttek 61 m2 körüli ingatlanokra.

A budapesti eladók igen magas, 42%-a nyilatkozta, hogy az eladás oka a nagyobb lakásba költözés volt. Átlagosan 57 m2-es lakásaikat nőtték ki, és adták el 25 millió körüli összegért. Kisebb lakásba az eladók közel negyede menne, örökölt ingatlant pedig az eladók 16%-a értékesített.  Vidéken a kissebbe költözők voltak a legtöbben, az esetek 30%-ában. Átlag 117 m2-es ingatlanjuktól szabadultak meg 21 millió körüli összegért. Nem sokkal voltak kevesebben azok, akik éppen, hogy nagyobba mennének. Nekik a 64 m2 körüli lakás bizonyult kicsinek, amelyet 13 millió körül tudtak eladni. Nagyjából ugyanekkora volt az örökségüket értékesítők csoportja is.

 

Látványos az árak elmozdulása a Duna House közreműködésében zajlott tavaly májusi és az idei tranzakciókban szereplő ingatlanok paramétereinek összehasonlításában. Míg egy éve például Budán az adásvételek 17%-a zajlott a 300-350 ezer Ft/m2 közötti sávban, addig ez idén 3%-ra csökkent, míg a 600 ezer Ft/m2 fölöttieké 17-ről 30%-ra nőtt, Pesten ugyanez a helyzet, itt például a 600 ezer Ft/m2-nél drágábbak aránya 8-ról 14%-ra emelkedett.  Vidéken a 300 ezer Ft/m2 ár feletti ingatlanokat egy éve a vevők 6%-ban vásárolták, idén azonban a tranzakciók 18%-a esett ebbe a kategóriába. Pest megyében ugyanebben a sávban már nem volt ilyen látványos az elmozdulás, 10-ről 14%-ra emelkedett csupán. 

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: