Hírek > G20 - Merkel vállalja, hogy ő is felelős a zavargásokért >

G20 - Merkel vállalja, hogy ő is felelős a zavargásokért

2017.07.17 02:00
Angela Merkel német kancellár elégedett a G20-csoport hamburgi találkozóján elért eredményekkel, és vállalja, hogy ő is felelős a tanácskozás idején történt zavargásokért.
G20 - Merkel vállalja, hogy ő is felelős a zavargásokért

A kancellár egy vasárnap este sugárzott televíziós interjúban kiemelte: nem egyedül határozott arról, hogy Hamburgban rendezzék meg a Húszak csúcstalálkozóját, de részt vett a döntés meghozatalában, a tanácskozást pedig az általa vezetett szövetségi kormány a hamburgi kormánnyal - a tartományi rangú város vezetésével - együtt rendezte meg.
   
Ezért a június elején tartott tanácskozás idején történt zavargásokért, ezekért az "elfogadhatatlan dolgokért én is éppen úgy felelős vagyok, mint Olaf Scholz (Hamburg első polgármestere), és nem is bújok ki a felelősség alól" - jelentette ki Angela Merkel.
   
Arra a felvetésre, hogy Olaf Scholz bocsánatot kért a hamburgiaktól a zavargásokért, azt mondta, hogy határozottan elítéli a történteket, és köszönettel tartozik a rendőröknek a munkájukért
    

Azzal kapcsolatban, hogy pártja, a jobbközép CDU hamburgi szervezete Olaf Scholz távozását követeli, azt mondta, hogy az elnökség és a választmány a hamburgi tagok kivételével kiáll Olaf Scholz mellett. Hozzátette: pártelnökként személyesen is elmondta a hamburgi szervezet képviselőinek, hogy nem helyesli követelésüket. Azonban a CDU "sokszínű párt", amelyben mindenki önállóan alakíthatja ki álláspontját - jegyezte meg.
    

A 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságot és az EU-t összefogó csoport vezetőinek találkozója "tartalmilag nagyon fontos volt", mert a nemzetközi közösséget a párbeszéd-képtelenség fenyegeti, de Hamburgban mégis sikerült átbeszélni sok ügyet. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekben nem sikerült egységet kovácsolni, nyíltan kimondták, hogy nincs egyetértés. "Ennyiben nagyon elégedett vagyok a csúcstalálkozóval" - mondta Angela Merkel.
   
A 12 éve hivatalban lévő kancellárt az ARD országos köztelevízióban sugárzott interjúban a többi között arról is kérdezték, hogy kitölti-e a következő négyéves ciklust, ha a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után megőrzi a kormányfői tisztséget. Angela Merkel megerősítette, hogy a törvényhozási ciklus végéig, 2021-ig folytatni akarja a kancellári munkát. Mint mondta, senki sem ura teljes egészében az élete alakulásának, és senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő, de mindenképpen további négy évre vállalja a megbízatást, ha tisztségében maradhat.
    

A július 7-én és 8-án tartott G20-csúccsal összefüggésben történt zavargásokban csaknem 500 rendőr megsebesült, és őrizetbe vettek több mint 200 tüntetőt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák