Angyalszárnyalás Magyarországon

Arra voltunk kíváncsiak, vajon azért találkozunk-e az utóbbi időben több női és férfi angyallal Budapesten mert közeledik az advent? Vagy van más ok is? Két üzleti angyali szakértőt, egy férfit és egy nőt, kérdeztünk ez ügyben.

Angyalszárnyalás Magyarországon

„Egy ideje saját pénzemet, mi több, gyerekeimét fektetem be vállalkozásokba, mert hiszek a közép és kelet-európai régióban születő cégek innovációs képességében.” - kezdi Károlyi Antal, a HunBAN, Hungarian Business Angels Network, azaz a magyar üzleti angyalok elnöke. „A magyar innovációs ökoszisztémnából sokáig hiányzott ez a szervezet, amit HunBAN néven néhány hónapja alapítottunk újjá Magyarországon egyesületi formában. Máris húszan vagyunk, ám az érdeklődők száma 130 körül jár. Persze ennél több gyakorló angyalbefektető működik hazánkban, ám sokan inkább magukban dolgoznak. Mégis bizonyos vagyok benne, hogy az általunk kínált régiós befektetési lehetőségek, - amelyeket a hozzám hasonló  vezetőkkel előszürünk – sok befektetőt vonzanak sorainkba.”

A HunBAN board célja, hogy a Nők/Üzlet/Angyalok egyesület segítségével több hölgy is kedvet kapjon a befektetéshez. A koalíciós alapon szerveződő és a változást a férfiakkal együtt elérni akaró Nők/Üzlet/Angyal egyesület a 300 ezer angyalt tömörítő európai üzleti angyalok, az EBAN elnökétől - Candace Johnson- máris kivívta az „európai legjobb gyakorlat” elismerést. 2017. november 28-án, a második workshopon a szemináriumi előadások után a megjelentek tapasztalt férfi angyalokkal beszélhetik meg a két esettanulmány tanulságait. „E tényből is kiderül, fontosnak tartjuk, hogy szervezetünk koedukált legyen. Ahhoz, hogy hazánk a nemzetközi versenyben jobb helyezést érjen el, nélkülözhetetlen az angyalbefektetők számának és jelentőségének növelése.” – teszi hozzá az elnök, majd tanúságos adatokat sorol: „Európában az elmúlt évben 312.500 angyal befektető működött, akik 32.000 cégbe 6,7 milliárd eurót fektettek be. Vagyis 10%-kal magasabb összeget, mint az előző évben.”



„Elmondható, hogy e befektetők az innovatív cégek indulásának elősegítésével kiemelkedő hatást gyakorolnak Európa innovációs képességére, hiszen e befektetési forma teszi lehetővé a vállalkozások további fejlődését, amikor a 3F kimerült.”

3F: betűszó az angol family, friends and fools szavakból. Magyarul család, barátok, bolondok, vagyis CsBB. Mivel anyanyelvünk nem szereti a betűszavakat, maradjunk az amerikai változatnál.  

„Az angyal befektetők nemcsak saját pénzüket teszik be a cégekbe, de igény szerint közvetlenül is segítséget nyújthatnak tudásukkal, kapcsolataikkal vagy üzleti gyakorlatukkal. Kiegészülhet tanácsadókból álló testülettel, akikhez a cég alapítója fordulhat, ha gondja akad.”

Az említett 2016-os európai statisztikából kiderül, hogy Közép és Kelet-Európában a befektetők átlagban 42 évesek, vagyis épen 20 évvel fiatalabbak, mint pl., francia és észak-európai társaik.
Szabó Eszter, a Nők/Üzlet/Angyalok egyesület alapító elnöke  szerint ennek oka, hogy „a mi posztszocialista régiónkban történelmi okokból nincs hagyománya a nemzetközileg is versenyképes  hazai cégekbe történő befektetésnek. Egyáltalán a mások vállalataiba való befektetéseknek sem.” A Magyarországon a női tulajdonossal rendelkező innovatív cégek aránya 4%!. Érdemes figyelni a következő tényre: nemzetközi tapasztalatok szerint, ha nő a befektetésekről döntő testületekben a nők aránya, akkor megnő a női innovativ vállalkozók száma is.

„Sajnos sokan közülünk arra várnak, hogy majd valaki más teremt munkahelyeket, nem mi, akik jól el vagyunk alkalmazottként egy lehetőleg jól fizető nemzetközi cégnél. Arra azonban nem gondolunk, hogy azok a cégek a tőkéjüket külföldiek által megvásárolt részvényekből (befektetésekből!) biztosítják. Ideje, hogy az innovatív cégekbe való befektetések terén is legalább részben a saját lábunkra álljunk.”

A NŐK/Üzlet/Angyalok második workshopján november 28.-án két különleges történeten keresztül tekinthetünk be a valós gazdasági szereplők életébe. Baltay Krsitóf 20 éven keresztül HR felsővezetőként dolgozott Magyarországon, Közel-Keleten, Európa nyugati felén és Közel-Keleten. Megtudjuk tőle, miért kezdett el Magyarországon befektetni és miért vállalta boardtagságot a HunBAN-ban. Dr. Varga Eszter, az első workshop felfedezettjeként elmondja, miként és kivel lehet a semmiből versenyképes hitelintézetet létrehozni.

„A Nők/Üzlet/Angyalok egyesület egy felelős, új életstratégia lehetőségére hívja fel a nők és a férfiak figyelmét. Az októberben indított workshop sorozatunkat szerencsére egyre nővekvő számú női üzleti hálózattal és több közösségi irodával együttműködésben, úgymond koalícióban szervezzük.”

Célja, hogy élő és izgalmas példákon keresztül demisztifikálja ezt a befektetési formát, ami szélesebb körben teszi lehetővé a hazai vagyonteremtést.

„Érdemes figyelembe venni azt a nemzetközi tapasztalati tényt, hogy megtakarításaink 10%-át ajánlott az angyalbefeketési formába kihelyezni. A megtérülésre hazai példa a közelmúltban eladott magyar alapítású Ustream, amit az IBM vett meg (rebesgetik az árat: 130 millió USD!), vagy az észt alapítású Skype-ot, amiért $8,5B-t fizetett a Microsoft. A Skype eredeti alapítói az első üzletükkel megbuktak majd egy amerikai befektetőtől kaptak a másodikra jelentős összeget.

A bizalom és a személyes kapcsolat az újat teremteni képes vállalkozóval az alfája és omegája ennek a gazdaság jövőjét létrehozni segítő befektetési formának.
A HunBan, a Nők/Üzlet/Angyalok és a koalíciós partnerei hazai üzleti angyalokat keresnek.


További információ:
womenbusinessangels@gmail.com

Weboldal: https://www.wbusinessangels.com/


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest


Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás:

Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás: