GKI: februárban új történelmi csúcsra emelkedett a konjunktúra index

Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek - közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. - az EU módszertanának megfelelően - konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.
   
A GKI konjunktúraindexe 2018 februárjában 9,5 pont volt, ami 1,3 ponttal magasabb az előző havinál. Az üzleti bizalmi index 15,5 pontra emelkedett az előző havi 14,2 pontról, a fogyasztói bizalmi index mínusz 7,6 pontra javult a januári mínusz 8,9 pontról.
   
A GKI közlése szerint az üzleti szférán belül az ipar és a kereskedelem várakozásai javultak, és februárban mindkettő még soha nem látott optimizmust tükrözött. Az építőipari és szolgáltató cégek várakozása viszont kissé romlott, de így is történelmi csúcsuk közelében maradtak. Az ipari bizalmi index a januári megtorpanás után februárban tovább emelkedett. Jobb lett a termelési helyzet és kilátások, valamint a rendelésállományok - ezen belül az exportrendeléseké is - megítélése. Egyedül a készletszintet érezték rosszabbnak a válaszolók.
    

Az építőipari cégek kilátásai továbbra is nagyon kedvezőek, bár az ágazat bizalmi indexe januárhoz képest kissé csökkent. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség kissé romlott, a rendelésállományok minősítése viszont jobb lett.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A kereskedelmi bizalmi index a januári szerény csökkenés után mindenkori maximumára emelkedett, és ezzel markánsan kilépett az elmúlt közel négy évet jellemző viszonylag keskeny sávból. Az eladási pozíció és a készletek megítélése is kedvezőbb lett, a rendelésállományé viszont - igaz, négyéves csúcsához képest - romlott. A szolgáltatói bizalmi index februárban kissé csökkent, amiben fontos szerepe volt az általános üzletmenet rosszabb megítélésének.
   
A foglalkoztatási szándék az ipar kivételével minden ágazatban visszafogottabb lett, s kissé erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési törekvés az iparban és az építőiparban valamicskét erősödött, s az utóbbi ágazatból szinte teljesen eltűntek az árcsökkenésre számítók. A szolgáltató és kereskedelmi cégek árvárakozása nem változott, a fogyasztók inflációs várakozása minimálisan gyengült.
   
A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban - főleg az építőiparban - kissé rosszabb lett, de továbbra is az optimizmus a jellemző. A lakosság e tekintetben is nagyon bizakodó, ennek mértéke nem változott januárhoz képest.
   
A GKI fogyasztói bizalmi index februárban a decemberi jelentős javulást és a januári enyhe korrekciót követően kis mértékben emelkedett. Az emberek saját pénzügyi helyzetüket némileg, míg várható megtakarítási képességüket sokkal jobbnak ítélték, mint januárban. Kedvezőbbnek érezte a lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás:

Pluszban indult a mai kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a piacok nagy indexemelkedéssel zártak.
2024. 05. 08. 10:30
Megosztás:

Bizonytalan a kereskedés alakulása

Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
2024. 05. 08. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
2024. 05. 08. 09:30
Megosztás:

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Nem hozott változást az új autók piacára Romániában eddig az idei év

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM) kedden.
2024. 05. 08. 08:30
Megosztás:

Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
2024. 05. 08. 08:00
Megosztás:

Tízmillió forintos bírságot szabott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben tiltott piaci manipuláció miatt. A magánszemély egy tőzsdei részvény kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 07:30
Megosztás:

A Block Inc. fizetési szolgáltató vállalat elérhetőbbé teszi a bitcoin bányászatot: a vezető altcoinok profitálhatnak a hatásából

A Jack Dorsey vezette Block fizetési szolgáltató tervezi kibővíteni a bitcoin bányászati tevékenységét. A platform célja ennek megvalósítása egy átfogó bányászati rendszer fejlesztésével, hogy növelje a hozzáférhetőséget. A Block különösen olyan kihívásokat szeretne megoldani, mint a drága eszközök és a kiszámíthatatlan szállítás, mégpedig könnyen használható bányászati chipek és rendszerek kínálatával.
2024. 05. 08. 07:00
Megosztás:

Milliókat nyerhetünk ezzel még néhány hétig!

A 2024-es adótörvény módosítások egy egyszeri amnesztiát biztosítanak a társaságok számára, lehetővé téve a korábban be nem jelentett részesedések utólagos bejelentését. Így azok is mentesülhetnek a társasági adó (TAO) megfizetése alól, akik korábban nem jelentették be a NAV felé a más társaságokban szerzett tulajdonrészüket és azt most pótolják. Az utólagos bejelentésre május 31-ig van lehetőség-foglalja össze a Niveus Consulting Group.
2024. 05. 08. 06:30
Megosztás:

eÁFA: nem nagy siker eddig

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen.
2024. 05. 08. 06:00
Megosztás:

Hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.
2024. 05. 08. 05:30
Megosztás:

Hogyan adjuk tovább gyerekeinknek a családi vállalkozást?

Magyarországon a családi vállalkozások generációváltása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezek a cégek jelentik a hazai GDP gerincét. Az átadás-átvétel folyamata azonban számos kihívással járhat, a megfelelő utód kiválasztásától a vállalkozás strukturális átalakításáig. A statisztikai adatok szerint a magyar családi tulajdonban lévő cégek vezetőinek csupán kis része képes sikeresen átadni a stafétabotot a következő generációnak. Ennek hátterében gyakran az alapos előkészítések és stratégiai tervezések hiánya áll, amelyek pedig létfontosságúak lennének a gördülékeny átmenet érdekében.
2024. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Disney, de mégis adják

A Disney ma piacnyitás előtt tette közzé 2024-es pénzügyi évének második negyedéves számait.
2024. 05. 08. 04:30
Megosztás:

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás: