A szlovén kormányfő lemondása nem okoz jelentős változást

Miro Cerar szlovén kormányfő előző napi lemondása nem okoz jelentős változást az országban - vélekedtek egyöntetűen a szlovén lapoik csütörtöki kommentárjaikban.

A szlovén kormányfő lemondása nem okoz jelentős változást

A Delo című szlovén napilap szerint a kormányfő távozása nem fogja "drasztikusan megváltoztatni az ország politikai bioritmusát". A lap szerint Cerar beismerte a vereségét. A kormányfő ugyanis azt követően jelentette be lemondását, hogy a szlovén legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kabinet csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazást, mert a kampányt a kabinet állami pénz felhasználásával finanszírozta.
   
A szlovén parlament 2017. május 8-án fogadta el, hogy hatályba lépjen a Koper-Divaca vasútvonal második vágányának építéséről, igazgatásáról és gazdálkodásáról szóló törvény. Erről tartottak később civil kezdeményezésre népszavazást. Az alacsony részvételi arány miatt azonban érvénytelen lett a referendum, annak ellenére, hogy a többség támogatta a projektet. A legfelsőbb bíróság szerint ugyanakkor a kormány csak a pozitív hatásait ismertette a projektnek, és ezt 130 ezer euró állami pénzből finanszírozta, ami megengedhetetlen, mert így hátrányos helyzetbe hozta azokat, aki ellenezték a beruházást. Ezért megsemmisítette a népszavazás eredményét és új referendumot rendelt el. Elemzők szerint ezzel kétségesé vált a projekt kivitelezése.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Az újság úgy vélte, a kormány a törvény nélkül is elindíthatta volna a stratégiailag fontos projektet, mert annak megalkotásával és elfogadásával kockázatot vállalt, beleértve a népszavazás lehetőség is.
   
A Dnevnik című napilap szerint Miro Cerar lemondása nem olyan drámai, mint amilyennek látszik és nem lesz jelentős következménye az országra nézve. A lap úgy vélte: Szlovénia a valóságban már hat hónapja kormány nélkül van. "Kormány helyett, a kormánypalotában három koalíciós párt disszonáns kampányközpontja működik" - írták. A kormányfőnek az utóbbi időben nem csak az ellenzékkel, hanem saját koalíciós partnereivel, a Karl Erjavec külügyminiszter által vezetett nyugdíjaspárttal (DeSUS) és a kormányban harmadik pozíciót betöltő Szociáldemokrata Párttal (SD) is meg kellett küzdenie.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A lapok beszámoltak arról, hogy a miniszterelnöknek lemondásról értesítenie kell a minisztereket, valamint írásban a parlament elnökét is.
    

A nemzetgyűlésnek legfeljebb hét napon belül meg kell vizsgálnia a kormányfő lemondását, és hivatalosan meg kell állapítania, hogy a funkció megszűnt.
   
Az államfőnek ezt követően 30 napja van arra, hogy új kormányfő-jelöltet javasoljon a nemzetgyűlésnek. Mivel Szlovéniában három hónapon belül úgyis parlamenti választásokat írnak volna ki, a jelölés forgatókönyve nem valószínű. A következő lépés, hogy a parlament feloszlatja saját magát és kiírják a választásokat. A  kérdés a történtek nyomán az,  hogy  rendes vagy előrehozott parlamenti választásokra kerül- e sor.
   
Cerar ügyvivő kormányfőként mindaddig a helyén marad, míg meg nem alakul az új kormány.

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás:

Pluszban indult a mai kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a piacok nagy indexemelkedéssel zártak.
2024. 05. 08. 10:30
Megosztás:

Bizonytalan a kereskedés alakulása

Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
2024. 05. 08. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
2024. 05. 08. 09:30
Megosztás:

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Nem hozott változást az új autók piacára Romániában eddig az idei év

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM) kedden.
2024. 05. 08. 08:30
Megosztás:

Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
2024. 05. 08. 08:00
Megosztás:

Tízmillió forintos bírságot szabott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben tiltott piaci manipuláció miatt. A magánszemély egy tőzsdei részvény kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 07:30
Megosztás:

A Block Inc. fizetési szolgáltató vállalat elérhetőbbé teszi a bitcoin bányászatot: a vezető altcoinok profitálhatnak a hatásából

A Jack Dorsey vezette Block fizetési szolgáltató tervezi kibővíteni a bitcoin bányászati tevékenységét. A platform célja ennek megvalósítása egy átfogó bányászati rendszer fejlesztésével, hogy növelje a hozzáférhetőséget. A Block különösen olyan kihívásokat szeretne megoldani, mint a drága eszközök és a kiszámíthatatlan szállítás, mégpedig könnyen használható bányászati chipek és rendszerek kínálatával.
2024. 05. 08. 07:00
Megosztás:

Milliókat nyerhetünk ezzel még néhány hétig!

A 2024-es adótörvény módosítások egy egyszeri amnesztiát biztosítanak a társaságok számára, lehetővé téve a korábban be nem jelentett részesedések utólagos bejelentését. Így azok is mentesülhetnek a társasági adó (TAO) megfizetése alól, akik korábban nem jelentették be a NAV felé a más társaságokban szerzett tulajdonrészüket és azt most pótolják. Az utólagos bejelentésre május 31-ig van lehetőség-foglalja össze a Niveus Consulting Group.
2024. 05. 08. 06:30
Megosztás: