Kisállattréning a Budakeszi Vadasparkban

Kisállattréninggel, madárgyűrűzéssel, kutya-örökbefogadással és állatvédelemről szóló előadásokkal is várja szombaton a Budakeszi Vadaspark az állatok világnapja alkalmából a látogatókat.

Kisállattréning a Budakeszi Vadasparkban

Az Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje emlékére 1931 óta október 4-én megtartott világnap üzenete, hogy az emberek éljenek harmóniában az élőlényekkel és a természettel. A Budakeszi Vadaspark a természethez és az állatokhoz fűződő kötelék erősítésének szellemében különleges, játszva tanító programokkal és előadásokkal készül a világnaphoz kapcsolódó rendezvényén - olvasható a park MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

Mennyire boldog a kutyád? ITT kiderül!

 

Az interaktív Állatijó Bemutató, és a kisállattréningek mellett idén két időpontban Jóba Katalin vadasparki szakember tart előadást az állatvédelemről, amelynek során az érdeklődők tanulhatnak az állatokra veszélyt jelentő műanyagokról, csomagolóanyagokról, a felelős állattartásról és a környezettudatosságról is.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Egész nap lehet játszani a Klíma-kaland elnevezésű óriás társasjátékkal, amelyben különböző elgondolkodtató, készségfejlesztő módszerek alkalmazásával játszva tanulhatnak a résztvevők a klímaváltozásról, de egész nap lesz madárgyűrűzési bemutató is, valamint tematikus ugrálóvárak is várják a gyerekeket.
    

Miként az előző években, a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete jóvoltából idén is lehetőség nyílik behatóbban megismerkedni az elveszett, talált és kóbor kutyákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal, és aki szeretne, örökbe is fogadhat egy kutyát.

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás:

Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 05. 16:00
Megosztás:

Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát

A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
2024. 05. 05. 15:00
Megosztás:

Nőtt a Henkel negyedéves árbevétele

A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
2024. 05. 05. 14:00
Megosztás:

Átfogó víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
2024. 05. 05. 13:00
Megosztás: