A nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek

A nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek, tehát a nevelőszülőség is azt mutatja, hogy a gyermek a legfontosabb - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, a Lehetelten nincs országos programsorozat idei első állomásán.

A nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek

Fülöp Attila a Mol Aréna Sóstóban rendezett egész napos rendezvényen azt mondta, szeretnék minél több felületen, minél több információval ellátni a nevelőszülőség iránt érdeklődőket. Bejelentette, hogy szombaton elindult a Befogadlak program hivatalos internetes oldala, a www.neveloszuloiprogram.hu.
    

Rámutatott: nemcsak a társadalom figyelmét szeretnék felhívni a nevelőszülővé válás fontosságára, de e tevékenység szakmai oldalát is fejleszteni kívánják. Felidézte, hogy az év végén fogadott el törvénymódosítást a parlament, amely alapján 2020. január 1-jén bevezetik a nevelőszülői gyed-et a két évnél fiatalabb gyereket nevelőknek.
    

Az államtitkár a rendezvényt felvezető szerdai sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az országjárás keretében minden megyébe elmennek, a záróeseményt május közepén tartják Budapesten.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Akkor az államtitkár elmondta, hogy a gyermekvédelemben lévő 23 ezer gyerek közül mintegy 15 ezer nevelőszülőknél él, a többi egyelőre gyermekotthonokban nevelkedik; tehát nagyjából nyolcezer gyerek mehetne még nevelőszülőkhöz.
    

Ez az esemény kiválóan bemutatja és népszerűsíti a nevelőszülői intézményt, illetve segít abban, hogy mások is megtegyék ezt a lépést, és vállalják a nevelőszülővé válást - hangoztatta Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester.
    

A székesfehérvári eseményen a résztvevők tájékoztatást kaptak a nevelőszülői hálózatról, valamint nevelési kérdésekről.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás:

Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 08:00
Megosztás:

Az adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az adidas AG német sportfelszerelés-gyártó vállalat bevétele 6,63 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az árfolyamváltozások nélkül a bevétel 8 százalékkal nőtt - közölte a cég közleményében nem végleges adatként.
2025. 10. 23. 07:00
Megosztás:

Holding struktúrára vált a Mol

A Mol-csoport november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak döntést - közölte az olajipari társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 06:00
Megosztás:

A magyarok közel egyharmada szerint a mesterséges intelligencia teljesen meg fogja változtatni az életünket

A jelenség munkahelyekre gyakorolt várható következményeinek megítélésével kapcsolatban továbbra is megosztottak a hazai munkavállalók, ugyanakkor érzékelhetően visszaesett azok aránya, akik szerint akár már tíz éven belül is érezhetőek lesznek a változások. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is megállapítható, hogy nem változott a válaszadók azzal kapcsolatos várakozása, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást.
2025. 10. 23. 05:00
Megosztás:

Meddig élnek a magyar fiatalok a „mamahotelben”? Ezen is segít majd az Otthon Start?

Az Európai Unióban átlagosan 26,2 éves korban költöznek el a fiatalok a szüleiktől az első önálló otthonukba, a magyaroknál ez kicsivel az átlag felett van, 2024-ben 27,1 év volt az átlagéletkor. Érdekesség, hogy itthon a lányokra sokkal jellemzőbb, hogy előbb elhagyják a „mamahotelt”, náluk 25,9 év az átlagos kor, míg a fiúknál ez 28,3 év.
2025. 10. 23. 04:00
Megosztás:

Viharban kormányozni – A vezetés művészete

„A leadership – a vezetés – nem pusztán pozíció vagy rang. Nem csupán azt jelenti, hogy valaki a szervezet élén áll, hanem azt is, hogy példát mutat, a közösségért dolgozik, és a legnehezebb időkben is képes irányt mutatni. (…)
2025. 10. 23. 03:01
Megosztás:

Bekapcsoltad a fűtést? Vigyázz, mert halálos veszélyt rejthet a fűtési szezon

A fűtési szezon beköszöntével ismét megnőtt a szén-monoxid-mérgezések kockázata, figyelmeztetnek a szakértők. Tavaly több mint ezer CO-riasztás történt Magyarországon, tucatnyi halálos áldozattal.
2025. 10. 23. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP-nak vége, mi lesz akkor?

A magyar háztartások körében továbbra is kiugróan magas a készpénz otthon tartásának aránya, ami komoly pénzügyi és biztonsági kockázatokat rejt magában. Bár a készpénz szabadságot, autonómiát és azonnali hozzáférést biztosít, az aktuális gazdasági környezetben a „párnacihában” őrzött pénz valós értéke folyamatosan csökken, miközben a fizikai védelem hiánya is aggályos.
2025. 10. 23. 01:00
Megosztás:

Az USA–Kína kereskedelmi háború enyhülése újraéleszti az érdeklődést a HYPE és az ADA iránt – Milyen magasra szárnyalhat a $TAP a 55%-os emelkedés után?

Az <a href=https://www.globaltrademag.com/bitcoin-shows-signs-of-stabilization-as-macroeconomic-pressures-ease/" target="_blank">USA–Kína közti kereskedelmi háború stabilizálódásáról</a> szóló híreket követően a HYPE és a Cardano árfolyama ismét emelkedő pályára állt. Vajon képesek lesznek visszanyerni korábbi árszintjeiket a következő napokban vagy hetekben?
2025. 10. 22. 23:00
Megosztás:

A Safe Multisig Wallet fogalma és működése a gyakorlatban

Mi az a multisig kriptovaluta tárca? Hogyan működik a multisig wallet? Safe Multisig tárca bemutatása és gyakorlati működése, avagy hogyan őrizhetjük meg kriptovalutáinkat biztonságosan, közösen döntve.
2025. 10. 22. 22:30
Megosztás:

A legokosabb 1.000 dolláros befektetések? Fedezd fel a szakértők 3 legjobb kriptotippjét a negyedik negyedévre

Az idei negyedik negyedév legjobb 1.000 dolláros befektetése a Shiba Inu érme és az XLM Stellar felhalmozásával érhető el. A SHIB, az Ethereum hálózat memecoin mozgalmának éllovasa, a következő mémhullámban új árfolyamcsúcsokat fedezhet fel. A Stellar, amely egy pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra épülő blokklánc, szintén egy kihagyhatatlan érme.
2025. 10. 22. 21:48
Megosztás:

Stop Shop bevásárlópark épül Salgótarjánban

A város első Stop Shop bevásárlóparkja épül Salgótarjánban, a nyitás 2027 első negyedévében várható, a beruházás közel 100 munkahelyet is teremt - erről a beruházó CPI Hungary tájékoztatta szerdán az MTI-t.
2025. 10. 22. 20:00
Megosztás:

Az Ethereum Alapítvány teljes, 650 millió dolláros vagyonát Safe multisig tárcába helyezte

Az Ethereum Alapítvány újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: teljes, több mint 650 millió dollárnyi kriptovagyonát átköltöztette a Safe multisig tárcába. A döntés nem csupán technológiai frissítés, hanem egy stratégiai lépés is a decentralizált pénzügyek (DeFi) mélyebb integrációja felé. Mi áll a lépés hátterében, és miért fontos ez a teljes Ethereum-ökoszisztéma szempontjából? Mutatjuk a részleteket!
2025. 10. 22. 19:30
Megosztás:

MNB igazgató: a GDP 114 százalékára nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona

A magyar lakosság pénzügyi megtakarítása és nettó pénzügyi vagyona nemzetközi összehasonlításban is magas, 2025 június végére a GDP 114 százalékára emelkedett a 2012-es 82 százalékról; a vagyon bővüléséhez az évi átlagosan, a GDP 6 százalékát kitevő éves nettó pénzügyi megtakarítás és a pénzügyi eszközök árfolyamnövekedése közel azonos mértékben járult hozzá - mondta Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerdán a jegybank új, Megtakarítások 2025 jelentésének bemutatóján.
2025. 10. 22. 18:30
Megosztás:

Gasztronómia és a szén-dioxid kapcsolata

A gasztronómia ma már az ízek mellett a technológia tere is, ahol a tudomány épp úgy dolgozik, mint az emberek és ahol meglepő szerep jut egy ipari gáznak: a szén-dioxidnak. Elsőre talán nem gondolnánk, hogy a CO2 nemcsak az italok buborékjaiért felel, hanem számos hasznos funkcióval bír a gasztronómiában is. Nézzük, milyen lehetőségeket kínál ez a sokoldalú gáz az ételkészítés és -tárolás világában.
2025. 10. 22. 18:00
Megosztás:

A Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.
2025. 10. 22. 17:00
Megosztás: