Recessziót okozhat a brit gazdaságban a megállapodás nélküli kilépés

A brit gazdaság máris jelentős növekedési veszteséget szenvedett az EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt, és recesszióba kerülhet, ha Nagy-Britannia a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból - áll a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán ismertetett köztes globális jelentésében.

Az OECD felülvizsgált előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) zökkenőmentes, rendezett Brexit esetén is mindössze 0,8 százalékkal növekszik az idén a tavalyi évre becsült 1,4 százalékos növekedés után. Az OECD-előrejelzés sokkal gyengébb a Bank of England jelentősen lefelé korrigált prognózisánál is.

Legutóbbi inflációs jelentésében a brit jegybank a brit gazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését az általa addig várt 1,7 százalékról 1,2 százalékra rontotta, hangsúlyozva, hogy a brit növekedési lendület a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint most, és ennek egyik fő oka a Brexit folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság. A Bank of England is közölte, hogy lát esélyt a brit gazdaság idei recessziójára. A jegybank ennek esélyét 25 százalékra taksálta.

Az inflációs jelentést ismertető sajtótájékoztatóján Mark Carney, a jegybank kormányzója elmondta: a Bank of England mérése szerint a brit hazai össztermék értéke már most 1,5 százalékkal elmarad attól a szinttől, amelyet a jegybank monetáris tanácsa a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás előtti előrejelzéseiben a jelenlegi időszakra valószínűsített. Szerdai jelentésében az OECD a saját, gyengébb korábbi prognózisaihoz képest 0,7 százalékosra becsülte a brit gazdaság által a Brexit bizonytalanságai miatt elszenvedett eddigi GDP-veszteséget.

A szervezet közölte: ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem sikerül életbe léptetni az EU-val tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által viszont januárban elvetett Brexit-megállapodást, és így a kilépés után tervezett átmeneti időszak is elmarad, az valószínűleg recesszióba sodorná a brit gazdaságot. Az OECD-jelentés szerint a recessziót tovább mélyítheti, ha Nagy-Britannia megállapodás híján elesik az EU által külső országokkal kötött kedvezményes kereskedelmi megállapodásoktól is. A jelentés szerint a gazdasági károkat növelheti, ha mindezek miatt tovább romlik az üzlet és a piaci bizalom.

Az e forgatókönyv megvalósulása esetére valószínűsíthető brit recessziónak komoly negatív átszűrődő növekedési hatásai lehetnek más országokban is - áll az OECD szerdai elemzésében. A brit gazdaság növekedési kilátásait nagy londoni elemzőházak is rendkívül borúlátó módon ítélik meg. Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) e héten ismertetett közös felmérése szerint a feldolgozóipari, építőipari és szolgáltatási szektorok februári beszerzésimenedzser-indexei (BMI) együttesen azt mutatják, hogy a brit gazdaság egésze stagnáláshoz közeli állapotban van.

Az IHS Markit szerint az aktivitási adatokból levezethetően azzal lehet számolni, hogy a brit hazai össztermék az idei első negyedévben mindössze 0,1 százalékkal bővül. Az egyik legnagyobb londoni piaci elemzőház, a Pantheon Macroeconomics az új BMI-adatokat értékelő elemzésében közölte: számításai azt valószínűsítik, hogy a brit GDP-érték negyedéves összevetésű növekedése az idei első negyedévben zéró lesz. A legutóbbi kimutatások szerint a brit gazdaság növekedése máris folyamatosan lassul.

A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a brit GDP-érték a tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez mérve a harmadik negyedévben mért 0,6 százalékos növekedés után. Az ONS adatai szerint 2018 egészében 1,4 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék; ez 2012 óta a leglassabb éves növekedési ütem volt. A brit GDP-érték 2017-ben 1,8 százalékkal bővült.

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás: