Harmadszor is elutasította a londoni alsóház a Brexit-megállapodást

Harmadszor is elutasította pénteken a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, bár az előző két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel.

Harmadszor is elutasította a londoni alsóház a Brexit-megállapodást

A döntés azt jelenti, hogy érvényét vesztette a rendezett brit kilépésre a múlt heti EU-csúcson kijelölt május 22-i új határidő. Az Európai Unió feltételei alapján ehhez ugyanis pénteken brit idő szerint 23 óráig, közép-európai idő szerint éjfélig - a Brexit eredeti határidejéig - a londoni alsóháznak el kellett volna fogadnia a novemberben elért Brexit-megállapodást.
   
Theresa May miniszterelnök szerint ezek után más utat kell keresni a megállapodás nélküli Brexit elkerülése végett, ez azonban szinte bizonyosan azzal jár, hogy az Egyesült Királyságnak részt kell vennie a májusi európai parlamenti választásokon.  
   
A péntek délutáni szavazáson a Brexit-egyezségre 286, ellene 344 alsóházi képviselő voksolt, vagyis a kormány 58 fős többségű vereséget szenvedett.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Január 15-én, amikor először került az alsóház elé az 585 oldalas megállapodás, a kamara a brit parlamentarizmus történetének legnagyobb, 230 fős többségével, a március 12-i második szavazáson 149 fős többséggel utasította el az egyezményt.
    

A pénteki szavazás előtt is az volt a szinte konszenzusos várakozás, hogy a kormány ezúttal sem tud többséget felsorakoztatni a Brexit-megállapodás mögé. Ugyanis a kisebbségi tory kormányt kívülről támogató, rendkívül EU-szkeptikus észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP), amely eddig is mereven elvetette a Brexit-megállapodást, már a pénteki voksolás előtt hivatalosan jelezte, hogy ezúttal sem szavazza meg az egyezményt.

A DUP és a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának keményvonalas Brexit-tábora mindenekelőtt a megállapodás azon záradékát utasítja el, amelynek alapján az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben megkötni egy átfogó kétoldalú kereskedelmi egyezményt.
   
E tartalékmegoldás (backstop) célja az, hogy ebben az esetben se kelljen visszaállítani a hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzést Írország és Észak-Írország határán, amely a Brexit után az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára lesz.
       

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Theresa May miniszterelnök a Brexit-megállapodás két előző alsóházi elutasítása után kezdeményezte az EU-nál a kilépés elhalasztását június 30-ig.
   
A múlt heti EU-csúcson született kompromisszumos megoldás szerint az Európai Unió május 22-ig tartó halasztásba egyezett bele, de ehhez a Brexit-egyezményt a korábbi kilépési határidőig, vagyis péntek éjjelig jóvá kellett volna hagynia a brit parlamentnek.
    

Miután azonban ez nem történt meg, az EU-csúcs döntése értelmében Londonnak április 12-éig jeleznie kell a Brexit-folyamat további menetével kapcsolatos terveit, és azt, hogy hajlandó-e részt venni a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.
    

Ha az április 12-i határidőig nincs előrelépés a Brexit-egyezmény elfogadása ügyében, és a brit kormány - jelenlegi hivatalos álláspontját fenntartva - az EP-választásokon sem kíván részt venni, akkor ezen a határnapon a brit EU-tagság elvileg megállapodás nélkül megszűnhet.
    

Ennek lehetőségét azonban a londoni parlament több korábbi szavazáson is igen jelentős többséggel elutasította.
    

Theresa May a péntek délutáni szavazás után, az alsóházban elmondott rövid nyilatkozatában kijelentette: az újbóli elutasításnak "súlyos következményei" lehetnek. Jogi értelemben az alapeseti forgatókönyv ugyanis most az, hogy az Egyesült Királyság a múlt heti EU-csúcson erre az esetre kijelölt határnapon, április 12-én kikerülhet az Európai Unióból, és az addig hátralévő mindössze 14 napban már nincs idő valamely Brexit-megállapodás kidolgozására és törvénybe iktatására.
    

Az alsóház ugyanakkor egyértelműen kifejezésre juttatta a korábbi szavazásokon azt is, hogy nem fogja megengedni a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnését - tette hozzá.
    

A brit kormányfő szerint ebben a helyzetben más utat kell keresni a továbblépéshez.
    

Nem említette meg konkrétan, hogy mik lehetnek ezek az alternatív megoldások, kijelentette azonban: az EU egyértelművé tette azt az álláspontját, hogy a Brexit további halasztásához világosan megfogalmazott indokokra és az EU-ban maradó 27 ország egyhangú jóváhagyására van szükség.
    

May szerint szinte bizonyos az is, hogy további halasztás esetén az Egyesült Királyságnak részt kell vennie a májusi európai parlamenti választásokon.
   
Utalást tett arra, hogy hétfőn a ház elé kerülnek a képviselők által saját kezdeményezésükre kidolgozott alternatív megoldások, annak kiderítése végett, ezek közül valamelyiknek az elfogadásához megteremthető-e a többség.
    

Az alsóház a héten nyolc ilyen alternatív javaslatról szavazott, de ezek közül egyik sem kapott többséget. Kettő azonban közel járt ehhez, és lehetséges, hogy ez a kettő kerül ismét a ház elé hétfőn.    

Az egyik vámunió fenntartását célozza az EU-val a Brexit után is, a másik szerint a kilépési megállapodást a kormány csak akkor léptethetné életbe, ha az egyezményt előbb népszavazáson is jóváhagyják a választók.
    

Péntek délutáni felszólalásában Theresa May a további tervekről csak annyit mondott, hogy a kormány folytatja erőfeszítéseit a rendezett körülmények között lezajló Brexit érdekében.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: