Egészségügyi szükségállapot rendeltek el New Yorkban

New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.

Egészségügyi szükségállapot rendeltek el New Yorkban

A metropoliszban először fordult elő, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. A rendelkezés elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedét érinti, tavaly ősz óta ugyanis e negyedben nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma.    

A város egészségügyi hatóságai közölték: szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az elmúlt hónapokban ugyanis - elsősorban Brooklynban - egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás "káros" voltát hangsúlyozta. "Szándékos félreinformálás folyik" - hangoztatta kedden újságíróknak Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere. Palacio fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak.


Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?
   
A városi önkormányzat adatai szerint azokban a negyedekben, ahol most elrendelték a kötelező oltásokat, mintegy 1800 gyermek nincs beoltva. Az egészségügyi hatóságok most feltérképezik és listázzák azokat a felnőtteket és gyermekeket, akik kapcsolatba kerültek diagnosztizált kanyarós betegekkel. Ezer dolláros büntetést kaphatnak azok, akiknek nincs oltásuk, és visszautasítják a vakcinát.    

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Kedden tartott sajtótájékoztatójukon a város illetékesei közölték: tavaly október óta 285 kanyarós esetet diagnosztizáltak, közülük 246 paciens gyermek. A betegek között akadt hathónaposnál fiatalabb csecsemő is. Oxiris Barbot, New York  egészségügyi főtanácsnoka szerint csaknem valamennyi eset az ortodox zsidó közösségben fordult elő.    

"Nem engedhetjük meg, hogy ez a veszélyes betegség visszatérjen New Yorkba" - fogalmazott Bill de Blasio, a város polgármestere.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás: