219 forint osztalékot fizet az OTP Bank

Az OTP Bank 219 forint osztalékot fizet a részvényeseinek, erről döntöttek a részvényesek a hitelintézet pénteki közgyűlésén, Budapesten.

219 forint osztalékot fizet az OTP Bank

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az OTP történetének eddigi legjobb eredményét érte el 2018-ban, a csoportszintű nyereség tavaly mintegy 1 milliárd euró volt. Hozzátette: mivel a bank a saját részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között, a tulajdonosoknak kifizetett osztalék elérheti a részvényenkénti 221-222 forintot is.
    

A bank a tavalyi nyereségből 61,32 milliárd forintot fizet ki osztalékként.
    

Az OTP Bankcsoport tavalyi konszolidált, adózás utáni eredménye 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárd forinttal.
   
Csányi Sándor a közgyűlésen elmondta: tavaly az 1 milliárd eurós adózás utáni eredményből 38 százalékot a külföldi leánybankok adtak. Annak ellenére lett jelentős a bank eredménye, hogy a magyar és szlovák bankadó igen magas volt (összesen 15,3 milliárd forintot fizetett az OTP ezen a címen), ráadásul tranzakciós illetéket is fizetett a pénzintézet, 18,57 milliárd forintot. Az OTP vezetése korábban abban reménykedett, hogy ennek csökken a mértéke, mivel rendkívül igazságtalannak tartják. Az OTP-t aránytalanul sújtja a tranzakciós illeték, sok a szerényebb jövedelmű ügyfél a pénzintézetnél, aki 1-2 tranzakcióval kiüríti a számláját - magyarázta az elnök-vezérigazgató.
    

Az OTP közgyűlésén a részvényesek módosították az alapszabályt és arról döntöttek, hogy a jövőben - elvi lehetőségként - szétválasztható lesz a hitelintézetnél a bank elnöki és vezérigazgatói posztja.
   
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a szavazás előtt elmondta: rövid távon egyik tisztségtől sem kíván megválni, a döntés elvi lehetőségét azzal magyarázta, hogy nemzetközi szinten megsokasodtak a megbízásai, feladatai, ráadásul az év végéig már több mint 10 országban tevékenykedik majd az OTP Bankcsoport.
   
Csányi Sándor kiemelte: az igazgatóság döntött arról is, újra lesz alelnöke a banknak, az igazgatóság erre a tisztségre Erdei Tamást, az MKB Bank és a Magyar Bankszövetség egykori elnökét választotta meg.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Csányi Sándor elmondta: annak idején az elnöki és a vezérigazgatói pozíció egy személyben ellátását ő maga javasolta, most a pozíciók szétválasztását is ő, a bank elnök-vezérigazgatója indítványozta. Ez a javaslat a bankon belül és kívül is "turbulenciákat okozott". Csányi Sándor a részvényesek megnyugtatására kiemelte: rövid távon nem szándékozik megválni egyik poszttól sem, de sokat van távol, külföldön, és idén már 12 országban lesz jelen az OTP, emellett nemzetközi rangú pozíciókat is betölt - például az UEFA-ban, a FIFA-ban - ezért előfordulhat, hogy valamelyik poszttól egyszer megválik.
   
A közgyűlésen egy kisrészvényes azt kérdezte, hogy a magas eredményből miért nem fizet magasabb osztalékot az OTP. Csányi Sándor erre válaszul elmondta: az OTP további akvizíciókra készül, az akvizíciókhoz viszont tőkére van szükség, az esetleges magasabb osztalékemelés veszélyeztetheti a tőkemegfelelést.
   
Csányi Sándor emlékeztetett: sok akvizíciót hajtott végre az OTP az elmúlt években. "Vadászhasonlattal élve, mint a vadász, ültünk a lesen, és vártuk, hogy jöjjön egy kedvező lehetőség" - jelezte Csányi Sándor, hozzátéve, több mint 200 bankot világított át az OTP az elmúlt években, aztán egy olyan bankcsoport (Societe Generale csoport) került a "látómezőbe", amelyik több régiós bankjától is meg akart válni, és ezeket igyekezett megvenni az OTP.
   
A részvényeseknek elmondta: az éves konszolidált korrigált adózott eredményen belül nagyságrendjénél fogva a magyarországi OTP 180 milliárd forintot, a DSK Bank 47,3    

milliárd forintot, a horvát leánybank 25 milliárd forintot, az ukrán 24,4 milliárd forintot és az oroszországi leánybank 16,4 milliárd forintot teljesített.
   
Az elnök-vezérigazgató néhány kudarccal végződő projektről is beszélt. Arról is szólt, hogy Romániában bankot szeretett volna vásárolni az OTP, de a román jegybank elutasította a bankvásárlást, az OTP viszont továbbra is bővülni szeretne Romániában, hiszen egy 20 milliós, alulbankosított országról van szó, ahol sok magyar vállalkozás működik.
    

Elismerte azt is, hogy Oroszországban Touch Bank néven egy kizárólag digitális bankolással foglalkozó bankot épített ki az elmúlt években az OTP, ez a pénzintézet azonban tartósan veszteséges volt, ezért tavaly úgy döntöttek, hogy ezt a kísérletet befejezik.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás: