Mekkora lehet a 2019-es növekedés?
A mostani adattal elérhettük az idei csúcsot, a Sberbank szakértője gyengébb következő negyedéveket vár. A várt lassulás potenciális okai jól azonosíthatók: a mezőgazdasági termelés kockázatai, a nemzetközi környezet bizonytalansága valamint a tavalyi magas kiindulási bázis. Fél szemmel pedig az autóiparra is érdemes figyelni.
A kiemelkedő ipari, azon belül pedig építőipari teljesítmény, továbbá az erőteljesen költekező hazai szereplőknek, köszönhető az első negyedéves GDP-pozitívum. Az 5,2%-os bruttó hazai növekedési rátával az uniós országokat tekintve is az élmezőnyben szerepel Magyarország – értékelte az adatokat Inforádió-interjújában Horváth István, a hazai Sberbank treasury vezetője.
A szakértő éves szinten jelenleg 3,8 százalékos GDP-bővülést vár, a számot persze a május végén ismertetendő részletes GDP adatok alapján még felülvizsgálat alá kell majd venni. Horváth István szerint a magyar teljesítmény elérhette az idei csúcsot, a következő negyedévekben – főleg a második félévben – alacsonyabb számokra számíthatunk, ami lejjebb húzhatja majd az éves átlagot. Emögött hazai és külföldi okok egyaránt megtalálhatók.
Ami a nemzetközi hatást illeti, leginkább az amerikai-kínai gazdasági csörtének a világgazdaságot lassító hatása tehet keresztbe. Hazai fronton az időjárási viszontagságok miatt idén vélhetően alulteljesítő mezőgazdaság, valamint a tavalyi magaskiindulási adatok – vetítenek előre a mostaninál alacsonyabb növekedést 2019 egészére nézve.
Horváth István szerint a következő hónapokban az autóiparra és például az elektronikai termékek piacára érdemes elsősorban figyelni, mert a tapasztalatok alapján ezek jó indikátorai lehetnek a jövőbeli gazdasági folyamatoknak. A legutóbbi válságot megelőzően, 2008 folyamán is ezeken a területeken jelzett a vészcsengő, így valóban intő jel lehet hazai és világszinten, ha stagnálnak, vagy visszaesnek az autóipar értékesítési és/vagy beruházási számai, teszi hozzá a Sberbank szakértője.